Holnaptól vonatot is közlekedtet hazánkban a RegioJet

Szerfölött érdekes beszélgetést folytathattam a MÁV telefonos tájékoztató szolgálatával (hívószáma: 06 1 3 49 49 49). Szerettem volna megtudni, miként váltható menetjegy a RegioJet vasúttársaság Prága–Budapest között Győrön át közlekedő vonataira.

A válasz egyszerű volt, a kisasszony azt mondta, hogy nem tud róla semmit sem mondani, mivel „nem a mi vonatunk”. Erre kérdeztem tőle: és a RailJet-ről tud-e informálni? Igen. – Csakhogy a RailJet sem a MÁV vonata – próbáltam érvelni, még akkor sem, ha Hegyeshalomban az osztrák mozdonyvezetőt magyar kollégája váltja a RailJet-en. A kisasszony erre azt felelte, hogy a cseh vonatról érdeklődjem a RegioJet-nél, „talán van honlapja az interneten…” (Itt erősítem meg: VAN!)

Mindebből feketén-fehéren kiviláglott: ami nem megy, azt a MÁV-nál nem érdemes erőltetni. (Időnként nemzeti vasúttársaságunk vonatai sem mennek…)

A sárgára festett nemzetközi autóbuszairól ismert RegioJet közlekedési társaság magán vasúttársasága (tudtunkkal) június 30-tól (szeptember 26-ig) éjszakai járatokat közlekedtet a Prága–Pardubice–Brno–Pozsony–Csorna–Ljubljana–Fiume (Rijeka) és vissza útvonalon.

Holnaptól pedig már a Prága–Pozsony–Bécs–Győr–Budapest vasútvonalon is robognak a jellegzetesen sárga szerelvények. Újabb verseny-/vetélytársa van tehát a MÁV-nak a RegioJet, amely egyébként piaci szolgáltatásként közlekedik. A cseh társaság (tulajdonosa: Radim Jančura) magyar partnere a Continental Railway Solution (CRS). Naponta két járatot közlekedtet Prága–Bécs–Budapest között.

A magyar belföldi utasok előtt megnyíló újabb közlekedési lehetőség már azért is vonzó, mert menetjegyei jóval olcsóbbak, mint a MÁV-é és az osztrák RailJet-é. Igaz, egyelőre euróban állapították meg az árakat. A Győr–Budapest / Budapest–Győr távolság megtételéért öt eurót (azaz mai árfolyamon kb. 1755 Ft-ot) kell fizetni. A RegioJet-tel Budapestről Győrön át Mosonmagyaróvárra/Hegyeshalomba, illetve Hegyeshalomból/Mosonmagyaróvárról Győrön át Budapestre lehet utazni hét euróért. (A MÁVStart a Budapest–Győr / Győr–Budapest II. osztályú vonatjegyért 3025, a Győr–Mosonmagyaróvár szakaszra 1195 forintot kér. A Budapest–Bécs útért 8,90, a Budapest–Prága menetjegyért 15,90 eurót kell fizetni.

Információink szerint ráadásul az utas még ásványvizet, kávét vagy teát is kap – bár még nem próbáltuk ki a járatot, ugyanis holnaptól lesz része a vasúti menetrendnek. A RegioJet egyébként négy kocsiosztályt futtat: Low CostStandardRelax és Business.

A RegioJet-ről itt mindent megtudhat az érdeklődő.