Az emléknapon Budapesten kedden reggel 9 órakor Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter Pokorni Zoltán (Fidesz) országgyűlési képviselővel elhelyezi az emlékezés köveit, és mécsest gyújt az id. Antall József rakpart Zoltán utca és Steindl Imre utca közötti szakaszán lévő Cipők a Duna-parton emlékműnél, majd sajtónyilatkozatot tesz.
A fővárosi Holokauszt Emlékközpontban hagyományosan egész nap ingyenesen látogathatók az időszaki és állandó kiállítások, és lehetőség lesz gyertyát gyújtani, illetve kavicsokat elhelyezni az áldozatok tiszteletére. Emellett névbejelentő és emlékmentő szolgálat várja azokat, akik személyes információkkal és kordokumentumokkal érkeznek, hogy áldozattá vált hozzátartozóik neve felkerülhessen az Áldozatok emlékfalára.
Délután öt órakor a Páva utcai emlékközpont zsinagógájában átadják az idei Simon Wiesenthal-díjakat; az elismeréssel azokat díjazzák, akik önkéntes munkájukkal elősegítették a magyarországi holokauszt emlékének megőrzését. Balatoni Mónika társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár megnyitja az Emlék-Képek – Feledhetetlen 20. századi élettörténetek című időszaki fotókiállítást. A tárlat célja emléket állítani a magyar kultúra olyan kimagasló alakjainak, akiknek sorsát megpecsételte a holokauszt tragédiája, így a kiállításon megtekinthető Robert Capa néhány eredeti fényképe is.
Szita Szabolcs professzormak, a Holokauszt Emlékközpont ügyvezető igazgatójának megemlékezése a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján:
Őszinte megrendüléssel, a nemzeti gyász fájdalmával emlékezünk ma százezrével elhurcolt és megölt honfitársainkra. Míg éltek, a kisgyerekektől a nagymamákig, a dédpapákig – az utolsó percekig bíztak és reméltek, jó magyarok voltak. Szerették, szorgosan gyarapították a hazát. Mégis kitagadták, elárulták őket. Az 1930-as évek végétől a zsidótörvények, a jogfosztó rendelkezések, a kisegítő munkaszolgálat présében, a kirekesztés újabb és újabb hullámaiban – idézem Rafael Patait – a magyar zsidóság 1944-ben alig volt más, mint halott test. A halott test halálosan sebzett léleknek adott otthont. A magyar zsidóság nagy része tájékozatlanul, felkészületlenül, a németbarát Sztójay-kormány hatóságai által sarokba szorítva, mindenben kiszolgáltatva a zsákmányra éhes német megszállók, az SS és a magyar kollaboránsok prédája lett.
1944. április 16-án Kelet-Magyarországon létrehozták az első gettókat. A tömeges megsemmisítés eltökélt, európai tapasztalattal bíró náci-német szervezői tudták, hogy ez az intézkedés nem más, mint a deportálás első lépése. A magyar zsidóságot cserbenhagyta a világ, a magyar állam – egy alapjában véve passzív, részben ellenséges keresztény lakosság körében. Az addig együtt élő zsidók elkülönített gettóiból az út a modernkori iparszerű népirtás központjába, Auschwitz-Birkenauba vezetett.
A sárga csillaggal április 5-én megjelölt, zsidónak sorolt magyar állampolgárok mindenkor törvénytisztelők voltak. 1944 tavaszán is, mikor tisztes lakhelyeikről a magyar vidéken a nyomorúságba, a gettóba vonultak és engedelmesen eleget tettek minden ellenük hozott rendeletnek. Tragikus sorsuk akkor már el volt döntve, ami nem lehetett más, mint a már nagyrészt kiirtott európai zsidóságé. Pedig a nyugati világ vezetőinek körében, a magyarországi zsidó vezetők előtt már ismert volt, hogy Auschwitz-Birkenau létezése tény. Működtetése a végzetet jelenti, s hogy ott a beszállított zsidók iparszerű megsemmisítése folyik. A hallgatás összeesküvése viszont hatott. Számos magyar zsidó illúziókba kapaszkodott. Abba, hogy ami Európában másutt megtörtént, Magyarországon nem fordulhat elő. Hibás volt a zsidó vezetőknek a közösség túléléséért választott stratégiája is.
A magyar zsidók deportálásának időszakában a Hitler bűvöletében élt német politikai és katonai vezetők egy része rádöbbent, hogy világhódító törekvéseik bukásra állnak. El fogják veszíteni a háborút. Ugyanakkor voltak, akik az idővel versenyezve egy másik fronton győzni akartak. Az Endlösungot, az európai zsidóság kiirtását mindenképpen végbe akarták vinni. Így történhetett, hogy amire Lengyelországban és másutt évekre volt szükség, Magyarországon csak néhány hónapra. Adolf Eichmann SS-Obersturmbannführer és felkészült kommandója készséges magyar állami segítséggel – történelmileg nézve röviddel a Hitler ellenes koalíció kétségtelen győzelme előtt – megvalósította ördögi tervét, Európa utolsó nagy tömbjének számító magyarországi zsidóság felszámolását.
1944 áprilisában a gyors, meglepetésszerű és összehangolt fellépés, a március 29-től sorra kiadott, kizárólag a zsidókat sújtó rendeletek sokasága, az Eichmann-stábnak Európa-szerte gyűjtött tapasztalata, a megfélemlítés mind-mind közbejátszott a zsidóság tragédiájában. A „különleges kommandó” tisztjei begyakorlottan végezték a dolgukat. A megnyugtatás és megfélemlítés váltogatása, a központi zsidó vezetőség és a tömeg, a főváros és a vidék elkülönítése, a zsidó elöljárók ravasz megtévesztése megosztotta a figyelmet. A szükséges önvédelmi reflexeket fékezte, kevesek kivételével takaréklángon tartotta.
A március 19-i német megszállás sokkja, a nemzeti ellenállás Gestapo általi azonnali megbénítása is hatott. A társadalmi szolidaritás, sajnos, mélypontra süllyedt: az ún. zsidókérdés állandó hangsúlyozása, a szüntelen bűnbakállítás, a „felforgató, defetista zsidók” elleni hangos propaganda a németek kezére játszott. Az évszázadok óta befogadónak bizonyult Magyar Királyságban teret nyert a magyar néppel évszázadok óta termékenyen és békében együtt élő zsidóságtól a szélsőjobboldal által tartósan követelt elfordulás. Győzött a közöny. Torát ülte a passzivitás; hogy mi történik a zsidók százezreivel, az nem magyar ügy. Mi közünk hozzá, a zsidók baja.
Mekkora cinizmus kellett ahhoz, hogy a kelet-magyarországi zsúfolt gettók (városszéli mezőgazdasági épületek, fatelepek, téglagyárak kemencéi, szárítói) létrehozása után a helyi sajtó arról írjon, hogy Ungvár és Beregszász zsidósága „kiköltözött a városból”. Ezt később vitéz Endre László belügyi államtitkár azzal folytatta, hogy „a zsidóság örül az intézkedésnek, végre egészséges levegőhöz jutott”. A pápai és soproni gettóban tartott szemléjét követő hazugsága volt, hogy a „bánásmód mindenütt emberséges, sőt udvarias”. Még szomorúbb, máig szégyellni való a szolnoki gettóból küldött június 26-i primitív csendőri jelentés, mely szerint „A lakosság örül a zsidók elszállításában”.
A múlt esztendőben e falak között tartott egyik konferenciánkon megvizsgáltuk, megtárgyaltuk, hogy 1944-ben a kirekesztés egyik csúcspontján, a deportálások rettenetében is lehetett nemet mondani. Ezt tette – már aki merte és emberi, erkölcsi tartása megvolt hozzá – több köztisztviselő, polgármester, főjegyző, csendőrtiszt és további honfitársaink, akik tiltakozásul lemondtak állásukról, nyugdíjba vonultak vagy beteget jelentettek.
Helyesen döntöttek: nemet mondtak, nem vettek részt a magyarság történelmi, jó hagyományainak megtagadásában, az addigi békés közösség megcsonkításában, a deportálás hivatali előkészítésében és lebonyolításában. Nem felejthető Mester Miklós kultusz-államtitkár százakat mentő, bátor és eredményes kiállása. Az embertelenséget a szószékről ítélte el Apor Vilmos győri püspök, Márton Áron gyulafehérvári püspök és sorolhatnánk az egyháziak gesztusait, az embermentő tetteket tovább.
Adolf Eichmann halálosztagának külön gondja volt arra, hogy a 825 ezernyi magyarországi zsidóság felszámolása a mindennapi gyakorlatban magyar kézben legyen, a magyar közigazgatás végezze. A háború utáni felelősségre vonáskor a legtöbb SS-tiszt, a deportáló stáb beosztottjai a bíróság előtt – vállukat vonogatva – arról vallottak, hogy a magyarországi „zsidótalanítás” eseményeit egyáltalán nem, vagy töredékesen tudják felidézni. Nem emlékezetkiesésről volt szó. A hétpróbás nácik arra hivatkoztak, hogy nem tudják, valójában mi történt, mindent a magyarok csináltak. Volt, aki arról beszélt, hogy a szép Budapesten a Margit-szigetre teniszezni járt. A másik SS-tiszt leginkább moziba, de hogy a zsidókkal zsúfolt tehervonatok hol voltak és ezekkel az 1944. évi „munkás-áttelepítés” közben mi történt, a bíróság előtt csak találgattak. Eichmann magyar barátjával,Endre László államtitkárral folytatott budai mulatozásokat idézte fel, és azt is, hogy nehéz feladatát a magyar királyi csendőrség tevékeny közreműködése mennyire megkönnyítette.
A mai emléknapon hatmillió európai, közte hatszázezer magyar zsidó kíméletlen és erőszakos halálára emlékezünk. Emlékezni kell, ez fontos lépés a közös megtisztulás és a közös útkeresés, a megbékélés felé. A máig égbekiáltó bűnre, az európai zsidóság, benne ártatlan honfitársaink elpusztítására való emlékezéshez tisztesség és bátorság kell. Még sokat kell beszélni a történtekről, a tanulságokról, hogy szembenézzünk a fájdalmas múlttal. Kötelességünk elmondani fiainknak és lányainknak, hogy ez a tragédia, a szégyen felejthetetlen, hogy felvértezzük őket, a következő generációkat az önvédelem képességével. Minden gyűlölet és kirekesztés zsigeri elutasításával, az antiszemitizmus, a rasszizmus mérgének leküzdésével. Meg kell értetni, hogy az aktív emlékezet, a megújuló magyar nemzeti emlékkultúra közös érdekünk, mert a felejtés, a közömbösség, a gyáva hallgatás, az embertelenség eltűrése ellen hat. Ez a feladat nem tűr halasztást, a hazai oktatási intézményeknek, minden tanárnak és nevelőnek kötelessége.
Mai emlékező összejövetelünkön is hangsúlyozzuk, hogy örök tisztelet és kegyelet az üldöztetés, a holokauszt áldozatainak! Az alkalomból befejezésül bejelentem, hogy a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény kuratóriuma, munkatársai, pedagógus segítőinkkel és barátainkkal összefogásban megkezdte 2014-re, a deportálás 70. évfordulójára készülődést. Azon leszünk, hogy az emlékév megtisztító küldetését teljesítse; az embertelen eszmékkel és törekvésekkel szembeni immunitást, a társadalmi felelősséget növelje és a nemzeti emlékezet javára szolgáljon.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karán délután négy órától bemutatják az intézmény holokausztoktatási gyakorlatait és szakmai programjait. A rendezvényt Mezey Barna rektor, a Magyar Rektori Konferencia elnöke nyitja meg. Szintén négy órától a Terror Háza Múzeumban a holokauszt idején embereket mentő Éliás József református lelkészre emlékeznek. Beszédet mond Tallai Gábor, a múzeum programigazgatója, Hassay Zsófia, Terézváros polgármestere (Fidesz-KDNP), Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, valamint Éliás Sára. Az Erzsébet-ligeti Színház Corvin Galériájában este hat órától megtekinthető A humánum lovagja című Raoul Wallenberg-emlékkiállítás.
A holokauszt áldozatainak emléknapja alkalmából a dokumentumszínházi előadásairól ismert független teátrum, a PanoDráma a Nemzeti Színházzal együttműködésben a nagyszínpadon mutatja be este hétkor Peter Weiss A vizsgálat című darabját. A majna-frankfurti auschwitzi per jegyzőkönyvéből készült dokumentumdrámát egyszeri alkalommal, felolvasószínházi formában adják elő a két színház művészei. Az emléknap fővárosi záróeseményeként a Cipők a Duna-parton emlékműnél este hét órától emlékeznek az áldozatokra néma főhajtással, mécsesgyújtással és kövek elhelyezésével.
Hódmezővásárhelyen szintén több helyszínen tartanak megemlékezéseket az áldozatok tiszteletére. Délelőtt tíz órától a Bethlen Gábor Református Gimnázium aulájában tartanak emlékműsort, amelyen beszédet mond Hende Csaba honvédelmi miniszter és Tóthné Kecskeméti Katalin, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ hódmezővásárhelyi tankerületi igazgatója.
A Csongrád megyei városban 11 órától a Holokauszt Múzeumban rendhagyó történelemórákat tartanak Szőnyi Andreának, a USC Shoah Foundation nemzetközi oktatási főtanácsadójának, Vanderstein Péterné Zsuzsának, a Hódmezővásárhelyi Zsidó Hitközség tagjának és Steven Katznak, az International Holocaust Remembrance Alliance (IHRA; Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség) elnöki tanácsadójának előadásában. Az önkormányzat és az Emlékpont A kegyelet forrása címmel rendez megemlékezést délben a zsinagógában Mario Silvának, az IHRA elnökének és Erdélyi Miklósnak, a Hódmezővásárhelyi Zsidó Hitközség ügyvezető elnökének részvételével. Az Emlékpont konferenciatermében délután két órától Embermentés a vészkorszak idején címmel konferenciát tartanak, amelyet Blazovich Péter, az intézmény vezetője nyit meg.
Szegeden délután két órakor a Demokratikus Koalíció emlékfát ültet a holokauszt emléknapja alkalmából; beszédet mond Niedermüller Péter, a párt alelnöke és Salamon István, a Szegedi Zsidó Hitközség alelnöke.
Pécsett a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium és Kollégiumának dísztermében 15 órától tartandó megemlékezésen Páva Zsolt, a város fideszes polgármestere mond beszédet. Imát mond Gál Károly atya, Szenczy Sándor baptista lelkipásztor és Schönberger András pécsi főrabbi. Ezután séta indul az emlékezés helyszíneire, ahol koszorút helyeznek el. Ezt 17 órától a holokauszt témáját feldolgozó kiállítás megnyitója követi a Zsolnay-negyedben.
Szerencsen reggel 8-kor, Sopronban délelőtt 11 órakor emlékeznek meg a holokauszt áldozatairól, a városok alpolgármestereinek részvételével. Kiskőrösön délután fél kettőkor a városi zsinagógában tartanak holokauszt-megemlékezést Hende Csaba honvédelmi miniszter részvételével. Balatonfüreden este hat órakor tartják az önkormányzati megemlékezést.
A budapesti gettó felszabadításának 55. évfordulóján, 2000. január 18-án Pokorni Zoltán akkori oktatási miniszter javasolta, hogy a középiskolákban minden évben ezen a napon emlékezzenek meg a holokauszt áldozatairól, annak emlékére, hogy 1944-ben április 16-án kezdődött meg az akkor Magyarországhoz tartozó Kárpátalján a zsidók gettókba zárása, majd deportálása…
…és folytatódott az ország egész területén. Néhány hónap alatt csaknem 650 ezer magyar állampolgárt zártak előbb gettőkba, majd szállítottak kényszermunka- és megsemmisítótáborokba – az akkor hivatalos Magyarország állami vezetőinek tudtával, a csendőrség, a rendőrség és nem egyszer a lakosság egy szűk rétegének a közreműködésével. (A szerk.)