Szijjártó Pétert is felvette az ukrán Mirotvorec adatkezelő központ a listájára, mint olyan személyt, aki nemzetbiztonsági veszély Ukrajna számára. A civilek által vezetett központ adatbázisában például ott szerepel az ukrán ortodox egyház orosz metropolitája, Berezovszkij is – számol be röviden a hírről az ukrán Unian lap angol nyelvű kiadása, azonban a magyar külügyminiszter érdemeit nem méltatja a cikk.
Annyi tudható meg, hogy Ukrajna szuverenitására és területi integritására nézve veszélyes a magyar politikus. Érdemes itt megemlíteni a legutóbbi diplomáciai konfliktust, ami abból eredt, hogy Beregszászon titokban magyar útleveleket és állampolgárságot osztottak, illetve arra figyelmeztették a magyar diplomaták az újdonsült tulajdonosokat, vigyázzanak, nehogy összekeverjék az okmányokat a határon. Ukrajnában ugyanis nem létezik a kettős állampolgárság intézménye.
A The National újság, amely alapításakor a skót függetlenséget tűzte a zászlajára, azt járja körbe, hogy miként fertőzte meg az átlag magyar állampolgárt az Orbán által gerjesztett idegengyűlölet. Két esetet is felhoz példának: az egyik Szombathelyen történt, amikor egy kisebb koccanásos baleset alkalmával a magyar család „büdös migránsnak” nevezte a balesetet okozó személyt, aki egyébként az Európai Unió polgára – lévén skót származású –, ellenben külsőre, bőrszíne alapján elüt a magyarok tudatában élő európai sematikus jegyektől. A másik eset a Pest megyei Tápigyörgyéről szól, ahol a helyiek Facebook-oldalára óvatosságra intő felszólítást írtak ki, amely szerint riadó, szaúd-arábiaiak érkeznek a településre. Úgy tudható, a magyar kormány vízumvásárlási programjának köszönhetően. A tudósító egyébként helyi élményeit írta meg annak kapcsán is, amit a határőrizetnél tapasztalt, látva, hogy egyszerre csak egy embert engednek át, hiába érkezik együtt mondjuk a többfős család. Mostoha és szigorú körülmények között tartják őket gyakorlatilag fogva addig, amíg nem döntenek jövendő státuszukról. Orbán illiberális és migránsellenes retorikája pedig nemcsak a magyarokat, de az európaiakat is egyre jobban megfertőzi, s ez lesz az uniós választás egyik tétje: győznek-e a szélsőjobb gyűlölködők.
Hasonló aggályokat fogalmaz meg a The Mining Journal, Michigan állam egyik helyi ipari, de leginkább bányászattal foglalkozó lapja, amihez eljutott Orbán híre, méghozzá az Észak-Michigan Egyetem politológia-professzorának jóvoltából. A tudós férfiú szerint az egykor öröknek hitt, a Nyugaton és Európában is diadalmaskodó demokráciát meg kellene becsülnünk, mert az fogytán. Nyolc európai országban ütötte fel fejét a populizmus, s politikusai megtévesztően azt hirdetik, szolgálatukat a demokrácia védelmébe állították. A populizmust jellemezve a szerző arra jut, hogy nem írná le az F betűvel kezdődő szót, de egyébiránt az egybeesik a fasiszta kezdőbetűjével is. Mert amit Olasz-, Német- és Magyarországon, illetve Lengyelországban látunk – mondja a szerző, az a populizmus kísértetiesen hasonlít a fasizmus kialakulását elősegítő ideológiákhoz. A történelem nem ismételheti meg önmagát. S itt idézi Mark Twaint, aki szerint a történelem nem ismétli meg önmagát, csak rímel.
Ne kövessük Magyarországot! – szólította fel szövetségeseit az Osztrák Iparosok Szövetségének elnöke, Georg Kapsch. Szerinte gazdasági értelemben jó úton jár hazája, de figyelmeztette az Osztrák Néppárt és a Szabadságpárt koalíciós vezetőit, hogy a migránskérdést ne Magyarországhoz hasonlóan kezeljék, mint ahogy azt oly sokan teszik már Európában – írta a Heute lap.
Nyomaszt a demokrácia jövője? Tanulmányozd a történelmet! – javasolja a kolumnistája, aki Prágában amerikai nagykövetként is szolgált. Norman Eisen, jelenleg a Brookings Intézet szakértője, úgy látja, hiába kap erőre az illiberalizmus az Atlanti- óceán innenső és túlsó partján, hamarabb távozik a Fehér Házból Trump, mint ahogy győzedelmeskedne ez az ideológia. A liberalizmusnak sokkal súlyosabb próbát kellett kiállnia az I. világháborúban, a gazdasági nagy világválság és a II. világháború idején, sőt a hidegháborúban is – mégis mindig túlélte őket. Ma Trump elnök, akárcsak Putyin, Orbán és Erdogan 5 ponton támadja a liberalizmust: emblematikus személyeken, a politikán, a médián, a piacgazdaságon és a jogállamon keresztül. Amerikában egyelőre vissza tudnak vágni Trumpnak: a média sikeresen küzd ellene, a szabadkereskedelmi egyezmények felrúgása miatt még a konzervatív Koch fivérek is támadják az elnököt, a kongresszus egyik háza minden bizonnyal szembe tud vele menni a félidős választások eredményeképpen. A jogállami problémák egyelőre ott lebegnek, mert nem tudható, be tudja-e szüntetni a Mueller-féle orosz- vizsgálatot és például szexuális zaklatási ügye ellenére meg tudják-e választani az új alkotmánybírót. Ezzel együtt Eisen optimista: hisz’ 1938-ban összeesküvést szőttek Hitler ellen is a német tisztek, az nem sikerült ugyan, de Hitlert végül utolérte a végzete. Előbb utóbb az illiberalizmusnak is vége lesz. Mert az sem véletlen, hogy csehszlovák zsidó édesanyjának köszönhetően, aki túlélte a holokausztot és Amerikában telepedett le, Eisen Prágában, a nagykövetségen tudott hanukai gyertyát gyújtani egy olyan íróasztalon, amelyik leplezetlenül őrzi a fasizmus jelképét, a horogkeresztet, de ami annak a diadalnak is a jelképe egyben, hogy sikerült legyőzni a fasizmust.