(Írta: Berend T. Iván) Lehet, hogy rövidesen hírt hallunk arról, hogy a 235 méter magas Gellért-hegynek szavazati joga lesz a választásokon, beiratkozhat az egyetemre és útlevéllel, követve sok honfitársát, átutazhat Ausztriába. Ha csak a 266 méteres, valamivel magasabb Sas-hegy elébe nem tolakszik.
Nem bolondozom. Egy Új-Zélandból érkezett hír csillantotta fel bennem ezt a reményt. Az ország parlamentje ugyanis egyhangú, 123 szavazattal biztosította egy hegy, a 2500 méter magas Taranaki Maunga tűzhányó személyes emberi jogait. A parlamenti szavazást követően a karzat egy maori dallal köszöntötte a sorsdöntő törvényt. Félreértés ne essék, nem akarok beleszólni, csak csodálkozom. Azt hiszem, ok nélkül, hiszen a maori felfogás szerint ezt a hegyet ellopták tőlük, amikor Új-Zélandot gyarmatosították. (Vajon hova vihették a lopott hegyet?) Továbbá az ősi maori felfogás szerint egy hegy, folyó, vagy rét azelőtt ember volt. A havas csúcsú vulkán ezzel visszakapta régi-új nevét is, Te Kāhui Tupua. Az átkeresztelések rendben folytatódnak. 2014-ben egy őserdő nyerte vissza a Te Urewera régi nevét, és ezzel a kormány tulajdonjoga megszűnt, azt a Tühoe törzs vette át. 2017-ben a Whanganui folyót nyilvánították élő emberi személynek. Ideje, hiszen már a 21. század első negyedének végén járunk.
A maoriak példája megragadott. Időszerű lenne további ősi hagyományokat is felújítani.
Nem a nyereg alatt puhított húsra gondolok. Az meglehetősen rágós lehetett. De mennyire igaz például a perzsa vallás alapítójának, Zarathusztrának a felismerése, hogy a világot teremtő jó és annak lerombolására törő gonosz állandó harcban áll. Ez a világ rendje, el kell fogadnunk, hiába is kisérelnénk meg küzdeni a gonosz ellen. Jól ismert, hogy az istenek nagyon kedvelték az emberáldozatokat, ezeket sem szabad megtagadni tőlük. S íme, a modern kor megtalálta a módját: „iparosította” az emberáldozatot a világháborúk formájában. Az ókori ember bölcsen felismerte például a szakosodás hatalmas előnyeit. Rájöttek, hogy nem fordulhatnak a háború istenéhez szerelmi ügyekben, ha erre volt szükség, a görögök Afroditéhez, a rómaiak Vénuszhoz fordultak, ők voltak kijelölve mint a szerelem, szépség, vágy, szexualitás, termékenység és jómód istenei. A háború kérdésében természetesen a háború istenéhez kellett folyamodni. A görögöknél ezt az istent Árész-nak nevezték, a rómaiknál Zeusz és Héra gyermeke, Mars volt az illetékes.
Az istenek tehát specialisták voltak, s a hindu vallásban végül a hajmeresztő számú, különböző megjelenési formában 33 333 (más, vadabb számítások szerint 330 millió) országos vagy kevésbé ismert helyi isten segítette az embereket. Vannak főistenek, mint Vishnu, a megőrzés istene, akinek huszonkét megjelenési formája van. A másik két-három főisten, Brahma a teremtő, és Shiva a romboló, ugyanakkor női megfelelőkkel is rendelkeznek. Alig hiszem, hogy ennél komplikáltabb vallás- és istenrendszer létezhet. Mikor, kihez kell imádkozni? Ez maga is tudomány. Akkor értheti igazán meg az ember az egyistenhit hatalmas praktikus előnyét. Ehhez azonban már nagy absztrakciós képességre volt szükség.
Ennek ellenére az egyistenhit, az úgynevezett monoteizmus első formái már az időszámítás előtt 1200-ban megjelentek. Az ókori Egyiptomban is nyomát láthatjuk, amikor Ehnaton fáraó Aton istent ruházta fel az egyetlen isten rangjával. Ennek ellenére napjainkban is csak a föld lakosságának nagyjából fele tartozik egyistenhívő vallásokhoz: a zsidósághoz (15,7 millió), a kereszténységhez (2,4 milliárd), vagy az iszlámhoz (kétmilliárd). Az időszámítás előtt a második évezred közepén született a monoteizmus legősibb könyve, a Tóra, illetve Mózes öt könyve.
Az emberiség másik fele számtalan vallás hívője. Egyes becslések szerint ma is 4200 vallást ápolnak. Csak néhány nagyot említve, a kelet ázsiai taoizmus és konfucianizmus, az indiai hinduizmus, buddhizmus és szikhizmus nagyobb tömegeket vonz, mint az előbbiekben említett három világvallás.
A szent könyvek, a Biblia számos helyen utalnak az ember teremtésére: „Az Isten megszólalt, teremtsünk embert saját képmásunkra. És Isten megteremtette az embert, férfit és nőt a saját képmására”. (Genesis 1:26, 1:27) Az időszámítás előtti 5-6. század fordulóján élt kolofoni Xenophon görög filózófus azonban, szemben a sokkal később született Bibliával, úgy látta, hogy nem az isten teremtette az embert saját képmására, hanem az ember az istent. Mint mondta: ha lovak, vagy oroszlánok tudnának festeni, ők ló, vagy oroszlán-testű és -fejű isteneket ábrázolnának. Az etiópiaiak istenei lapos orrúak és fekete hajúak, a thrák istenek kékszeműek és vöröshajúak voltak. Ha ebbe belegondolunk, rájöhetünk, hogy milyen zsenális volt az egyetlen, láthatatlan isten hite. Nos, ennek egyik első képviselője éppen ez a görög filózófus, Xenophón volt, őt tekinthetjük az egyistenhit egyik úttörőjének.
Annál meglepőbb, hogy az istenhittel úgyszólván párhuzamosan született meg az antikvitásban és az ősi indiai világban az isten tagadása, az ateizmus is. Igaz, a kereszténység térhódításával nagyon háttérbe szorult, hogy azután a felvilágosodás korában, a 16. századtól keljen új életre. Meglehetősen bizonytalan becslések szerint napjainkban minden tíz ember közül kicsit több mint nyolc, a világ lakosságának kereken 84 százaléka kapcsolódik valamely valláshoz, és egymilliárd körüli ember nem hisz istenben és nem tagja semmilyen vallási szervezetnek. A szent könyvek nem számoltak ezzel a lehetőséggel, bár a zsoltárokban megjelenik a „bolond, aki azt gondolja magában, hogy nincs isten”.
Istenhívő vagy istentagadó „bolond”: az emberiség életében változatlanul jelen van a vallás. A Gellért-hegy és a Sas-hegy azonban marad a helyén, s talán választójogot se kap.
A világ vallási megoszlása: kereszténység (31,5%), iszlám (23,2%), vallástalan (16,3%), hinduizmus (15,0%), buddhizmus (7,1%), népi vallások (5,9%),
más vallások (1%).
