Ütik a magyart

(Szerző: Hardy Mihály) „Ahogy a fociban, úgy a politikában sem árt, ha valakinek van némi ütemérzéke. A magyar miniszterelnök pedig most súlyosan alábecsülte a meccs tétjét.”

Már megint bántják a magyart! Mit, bántják, egyenesen üldözik! Összeesküdött ellene a teljes európai jobb- és baloldal. Persze mind-mind Soros-ügynök, hiszen a kilencvenegyedik évét taposó, magyar származású amerikai üzletembernek más dolga sincs, mint hogy a tengerentúlról mozgassa a szálakat. Gáncsot vessen, felbérelje a holland miniszterelnököt, a skandináv államok vezető politikusait, a németeket meg a franciákat, hogy megakadályozza a …mit is? Ja, a magyar gyermekek védelmét a gonosz pedofiloktól, meg a degenerált homokosoktól, akikkel szemben egyedül Orbán Viktor meri felvenni a harcot.

Ilyen és ehhez hasonló kép alakulhatna ki az emberben, ha a kormánypárti médiára kapcsol. Magam sem hittem volna, hogy van még lejjebb is, ha nem hallom ifj. Lomniczi Zoltán okfejtését a Kossuth-on vagy ha nem olvasom Varga Judit igazságügyi miniszter legújabb facebookos eszmefuttatását. Nagyon nagy baj van a fejekben. Bár azt hiszem, a kormányfő körül feltünedező harmadik tányérváltó generáció tagjai cseppet sem elmeroggyantak, hanem sokkal inkább karrieristák, hidegfejű számítók, politikai haszonlesők és jellemtani szempontból igazi zselégerincűek. Ez a menő most, ennek van divatja, ahogy náluk mondják: „Szia, uram!”. 

Mint minden, ez is hideg számításon alapul, bár elnézve az európai felháborodást, ezúttal talán hiba csúszott a kalkulációba. Magyarország parlamentje és kormánya ugyanis ezúttal az európai demokráciák alapértékei ellen indított frontális támadást a fociöltözők izzadságszagát árasztó törvénnyel. Ahogy a fociban, úgy a politikában sem árt, ha valakinek van némi ütemérzéke. A magyar miniszterelnök pedig most súlyosan alábecsülte a meccs tétjét. Nyilván elsősorban a hazai politikai előnyöket mérlegelte, amikor ezt a törvényt szabadjára engedte. Akiket itthon megcélzott vele, lássuk be, nem az összetett gondolkodás képességéről híresek; saját politikai B-közép szektorának szurkolói, akik amúgy is csak államilag ellenőrzött médiatápon híznak.

Európa azonban más. Itt már nem lehet önfeledten buzizni, itt illik tiszteletben tartani az egyén szabadságát, a szexuális választását és úgy általában véve az embereket és a demokráciát. Akkor is, ha más a vallásuk, ha nem esznek disznósajtót, sőt disznót sem, ha más országban születtek, mint ahol élnek, ha menekülnek a gyilkos terror elől, ha szivárványos zászlók alatt vonulnak vagy éppen a római Szent Péter téren várják, hogy az bizonyos „demens vénember” megáldja őket.

Aki ennek a sokszínűségnek hadat üzen, azt előbb-utóbb kiközösítik. Egyedül marad. Nincs, aki szívesen szelfizne vele. Legfeljebb valami olasz neofasiszta aktivista várja vacsorára Brüsszelben, ha az első számú csodacsatárnak éppen megfutamodni szottyan kedve a szivárványos színűre világított német futballstadionok rémképe elől. 

Európában ismét komolyan előkerült, hogy ha ennyire nem tetszenek a magyar vezetőnek az ottani játékszabályok, akkor talán …kívül tágasabb. Most egyszerre tizenkét kötelezettségszegési eljárásban kellene elmagyarázni, hogy valójában mindenki hülye, csak a magyar kormány helikopter. Ezzel párhuzamosan folytatódik a hetedik cikkelyes ügy is, kezdik az európai fővárosokban is megérteni, hogy az unió pénzei rendre rossz zsebekben landolnak Magyarországon.

Csakhogy ott még mindig nehezen nyúlnak a pénzcsapok elzárásához, mint végső fegyverhez, mert tudják: azzal a magyar lakosságot is büntetnék, nemcsak a pénzéhes vezetőit. A társországok vezetőinek a felelősségérzete az, amivel az Orbán-rezsim visszaél. Mondhatni, így zsarolja a tízmillió túszul ejtett magyarral az Európai Unió döntéshozóit.

A nagy kérdés csak az, hogy vajon meddig?