Ahogy azt Móricka elképzeli – gondolhatnánk, akik igaz, pici gyerekként, de éltünk az ötvenes években. Ugyanakkor lassan tudomásul kell venni, hogy erről a korszakról is születnek drámák, sőt, bohózatok is, mint ahogyan 1848-at vagy a fáraók korát is megénekelték sokkal később született írók és költők, pedig még a dédapjuk sem élt akkor.
A budapesti Thália Színház legújabb bemutatója alkalmából rendeztek sajtótájékoztatót a minap. Az újságírók rendelkezésére bocsátott tájékoztató rögtön érdekességgel szolgált: nem derült ki belőle ugyanis, ki írta a darabot, pedig ez talán legalább annyira fontos, mint hogy a rendező Kelemen József.
Aztán mégis csak megtudtuk, Michael Frayn, a 84 éves sztár drámaíró darabját írta át (!) Hamvay Kornél. Ettől még persze lehet nagyon jó a produkció, és nem is illik kritizálni az október 7-i premier előtt, akkor majd meglátjuk, mivel szórakoztat bennünket a tájékoztatón is jelen volt Schell Judit. Ő korunk egyik legjobb színésznője – ha ő valamit elvállal, az garancia, legalábbis remélem – a férfigárdából pedig Nagy Viktor és Vida Péter volt jelen.
De nézzük a szüzsét: a szigligeti alkotóházba pillanthatunk be, ahol a magyar irodalom feltörekvő nagyjai alkotnak, amikor is a társalgóban beszélgetők egy hulla lábára lesznek figyelmesek. Ettől még Agatha Christie is lehetne a szerző, de nem az. Mert a főszereplő Rákosi elvtárs kedvence, Sass Tibor, akit felterjesztettek Sztálin-díjra, és vele egy ide látogató olasz riporter készít interjút, aki afféle itáliai szalonkommunista.
Ennél többet nem is árulunk el a retróbohózatból, amelynek címe: Csoda korban élünk (Szigliget). Miért élünk? Nem – éltünk? Ettől még kiváló lehet az előadás, várjuk is, kíváncsian.
Szereplők: Malacsik István: Nagy Viktor, Darányi Pál: Szervét Tibor, Boncz Kálmán: Tamási Zoltán, Lukics Mária: Schell Judit, Tarló János: Mózes András, Furák Tamás: Pindroch Csaba, Pippolo Luigi: Vida Péter, Szabó Vera: Szabó Erika, rendőr főhadnagy: Domokos László m.v.
Díszlettervező: Bagossy Levente, jelmeztervező: Velich Rita, rendezőasszisztens: Magócs Niki, súgó: Buksa Alexandra.
Rendező: Kelemen József.