Börtönbe indulunk, vagy, ahogy nagyapáink mondták: „vonulunk”. Kedden kezdte meg büntetésének letöltését a Sukoró-ügy néven elhíresült büntetőper másodrendű elítéltje, Császy Zsolt. Tátrai Miklóst és Császyt, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. két vezetőjét egy megvalósulatlan beruházás (és az ehhez kötődő telekcsere) miatt ítélték három, illetve két és fél évre.
A vád különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés kísérlete. Ha sikerül (ami nem sikerült) az albertirsai és pilisi gyümölcsösök és a tóparti telek cseréje, ha felépül a King’s City kaszinó, hazánkat komoly kár érte volna. Egyéni anyagi motivációt az ügyészség nem állapított meg. „Érdek nélkül akartunk kárt okozni” – mondja Császy. Az eljárás hosszú volt és szövevényes: elítélték, felmentették, majd harmadfokon újra elítélték őket. Így a célállomás most Tököl. Kedd, tíz óra. A Lövőház utcából indulunk.
Az utolsó napok mozaikszerűek. Az ember kapkod, SMS-eket ír, fellebbez, iratokat rendez. Visszakéri a zöld katonai hátizsákot. Vesz egy merülőforralót a Délinél. A tárolóban megkeresi a régi táskarádiót. Hét évvel ezelőtt ült Császy Zsolt előzetesben, de az akkori elem még működik. Hurrá! Kis dolgoknak is örül az ember. Laptopot viszont nem vihet magával. Tilos. A merülőforraló azért fontos, mert kerüli a „bévés teát”. Ez még a pártállamból származó paranoia, állítólag bróm mellékíze van.
Irány az orvos. Ultrahang, kardiológia, vérvétel. A szív dobog, de az ember nem húszéves. Ha baj van, a hatóság dönti el, hogy a delikvens szimulál-e. Ki kell pakolni a lakást, pont most. El- vagy kiadják. Nagy a rumli, nem is megyünk fel, az asszony berzenkedik ellene. Őt szegényt épp a férje bevonulása előtt operálják. Idelenn kávézgatunk. Tíz év történetét próbáljuk összerakni.
Fotó: Bazánth Ivola
Maga a vád a Magyar Nemzet cikkével indult. Azt kapta fel a nyomozó ügyészség, ami jogtörténeti unikum. Hogy 2009 második felében – amikor minden dőlt, omlott – az államigazgatás középszintjein már a Fidesz uralkodott, jól mutatja, hogy a sukorói beruházást a miniszterelnök, Bajnai Gordon is vizsgáltatta. Aztán beszállt, még TASZ-színekben Schiffer András is, akit Császy „igazságtételi strómannak” nevez. Ez régi, megcsontosodott gyűlölet. Az LMP kommentárja az ítélethez ma is keményen pattog: „Gyurcsány Ferencnek viselnie kell (kellene viselnie) a politikai felelősséget.”
De most itt ez a műtét. Császy végrehajtási halasztást kért. Első fokon elutasították, számított rá, visszakézből megfellebbezte. Valószínűtlen volt, hogy megadják, csak hát a megszokás. A legutolsó hét év fellebbezésekkel, fellebbezéskiegészítésekkel, kérelmekkel, megbeszélésekkel telt. A gyötrelmes igazsághajszolás mániává válik, már-már vallássá. Az ember paragrafusfüggő lesz, egy fellebbezés annyi, mint másnak a tüsszentés. Esténként iratokat szkennel, levelet ír, társaságban órákon át csak a perről beszél. A barátok meghallgatják, de kár tagadni, unják. Császy a múltban él. Hol rontottam el? Mi történt 2007-ben, amikor befektetési szándékkal megjelent Lauder úr? Még Orbánnal is vacsorázott Szadán, Martonyi János házában. Később a Gundelben is összejöttek.
– Ezt onnan tudni – magyarázza szenvedélyesen Császy –, hogy az volt az egyetlen alkalom, mikor az „akkori” Magyar Nemzet meglepő szimpátiával írt a tervezett kaszinóberuházásról.
Hogy jött össze ebből Tököl, két és fél év?
Maga az ügylet a Veres János–Bajnai Gordon-szálon (utóbbi volt a turisztikáért felelős miniszter) jutott a vagyonkezelőig. Ez önmagában baj volt, mert addigra a politikai környezet már elvadult, megérkezett a svájci frank- és az ingatlanválság. Jött a Jobbik, vonult a Magyar Gárda, lábra kaptak a régi legendák: „jönnek a zsidók és mindent felvásárolnak”. A Velencei-tó vidékét is beszaladgálták a fürge jobbikosok, egyeseket megfenyegettek: „nem engedheti meg ezt a szégyent Sukoró”. Aki a beruházást támogatta, annak a háza falára felmázoltak egy fekete Dávid-csillagot. A higgadt értékbecslés lehetősége egyre távolodott…
A riport itt folytatódik, tessék kattintani!