A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított annak kiderítésére, hogy a Viber alkalmazással kapcsolatos egyes kereskedelmi gyakorlatok tisztességtelennek minősültek-e. (A nyitó kép forrása: Infotér)
A versenyhatóság az eljárásban azt vizsgálja, hogy jogszerűek-e a chatalkalmazást üzemeltető Viber Media S.á.r.l. kereskedelmi gyakorlatának egyes elemei. A vállalkozás ugyanis a szolgáltatásról azt állítja, hogy
# az alkalmazás ingyenes – például az „ingyenes és biztonságos hívások és üzenetek” szlogen használatával. A rendelkezésre álló információk alapján azonban az alkalmazás elérésének feltétele, hogy a fogyasztói regisztráció, illetve a szolgáltatások használata közben a fogyasztók adataikat a vállalkozás rendelkezésére bocsássák. Valószínűsíthető, hogy az adataik átadásával a használók ellentételezést nyújtanak a szolgáltatásért, azaz, a vállalkozás megtéveszthette a fogyasztókat az ingyenesség állításával;
# az biztonságos, azonban feltételezhető, hogy az ezt garantáló, a végpontok közötti titkosítás nem érvényesül alkalmazáson belüli valamennyi beszélgetés vonatkozásában (pl. chat-bot-ok használatakor vagy a közösségen belüli interakció alatt). Így a cég szintén megtéveszthette a használókat.
# a vállalkozás továbbá nem tette magyar nyelven is hozzáférhetővé a Viber alkalmazás igénybevételének legfontosabb feltételeire (pl. az adatkezeléssel érintett adatokra, a végpontok közötti titkosítással érintett beszélgetések körére) vonatkozó tájékoztatásokat a magyarországi fogyasztók számára, ami szintén minősíthető tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat folytatásának.
Decemberben a GVH 1200 millió forint bírságot szabott ki a Facebook-ra, amiért ingyenesként hirdette szolgáltatását nyitóoldalán és Súgóközpontjában, miközben nem hangsúlyozta, hogy a fogyasztóktól nyert adatokból a vállalkozás hasznot húz, így a felhasználók adataikkal fizettek a szolgáltatásért.
A verseny-felügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a feltételezett jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárásra biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben kétszer, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.
Az ügy hivatali nyilvántartási száma: VJ/6/2020.