Amikor az ember intelligensen derűs könyvet vesz a kezébe, ösztönzést érezhet a szellemességek folytatására, felülírására. Zsákutca. Ha jó a kötet, a próbálkozás öngól; ha rossz a mű, akkor a méricskélés hiábavaló.
Hofi Géza története intő jel. Tankolt egy benzinkútnál, ráismert a kutas, s dölyfösen kérte: „Ugyan már művészkém, mondana nekem egy viccet?! Hofi kb. így felelt: Maga otthon is tölti a benzint a kredencbe?!”
Szóval (szociális) távolságtartás ajánlható!
Bizonyos egybevetés, szemléltetés talán mégis elmegy. Az agysebész századmilliméter pontosan operál. A lakatos tizedmilliméter, az ács milliméter, a böllér centiméter pontosan dolgozik. A kamionos a féktávot méterben méri; a kőműves örül, ha a telekhatáron belül marad. A politikus tojik a (kilo)méterekre. A (jó) humorista – klasszikus példa Hofi – évtizedekben mérve is helyénvaló.
Időtálló interjúfüzér van a kezemben.
A Kossuth Kiadó a friss kötetéről ezt írja: „Meglepő, de igaz: a Dumaszínház Magyarország leglátogatottabb színháza! Döbbenetes érdeklődés mutatkozik előadásai iránt, melyekre alig lehet jegyet kapni, csak az elmúlt évben közel 400 ezren nézték meg a műsorait! Az országban száz fölött van az előadóhelyek száma, még Budapesten is négy állandó helyszínen lépnek fel a humoristák, könnyedén megtöltenek hatalmas sportcsarnokokat, és láthatjuk őket a televízióban is nap mint nap. De kik ők valójában? Honnan jöttek, miképpen kerültek a mulattatás színpadaira, mit gondolnak a világról, az őket körülvevő rajongásról, szeretetről, és persze arról, hogy valójában mi a humor? A Mikrofonbálványok című interjúkötetben a 36 legjobb magyar stand-upossal folytatott beszélgetések olvashatók, melyeket Trencsényi Zoltán újságíró készített, aki több évig dolgozott a Dumaszínház kommunikációs csapatában, nem mellékesen ő a Dumaszínház névadója. A pergő és könnyed párbeszédek segítségével alaposabban megismerhetjük a humoristákat; garantáljuk, hogy ennek során az olvasónak számos meglepetésben lesz része. És igen: a könyv végére kiderül az is, hogy mi a humor, de a válasz egyelőre maradjon titok, tőlünk aztán végképp ne várja senki, hogy előre lelőjük a poént…”
Nem a levegőbe beszélnek.
Intelligens közéleti folteltávolítást láttam, olvastam a könyv 320 oldalának zömében. Ez részben a szóra bírt humoristák, részben a belülről is tájékozott, okosan kérdező Trencsényi Zoltán érdeme. Tennék egy kiemelést a 18. oldalról, a Litkay Gergellyel felvett beszélgetésből.
Szerző: „A közélet a humor nagybani piaca lett. Litkay: Igen, csak ki kell menni a valóságba, és dőlnek az emberre a poénok. A közélet olyan, mint egy IKEA-raktár, amelyben nem rögzítettek az áruk.” Megjegyzés: ebben az összevisszaságban vág rendet szem-száj ingerével a stand-upos.
Van, aki tovább is megy. A COVID 19 tavaszi „évadja” idején Kovács András Péter, (KAP, amúgy jogász kolléga) a közösségi hálón olyan bravúros rapszámokat adott elő (pl. Maradj otthon!), amelyek a közéleti felelősség apró csodáit nyújtották.
A szerző
Hol helyezném el a Kossuth Kiadó paperback-jét (külsőre puha kötésű, ám erős érdemű művét)? Nos, Parkinson és Murphy törvényei közé.
Mi jó ebben a kötetben? Például a sokszínűség, a három tucatnyi egyéniség karaktere, póztalan őszintesége. Nem lettek önmaguk epigonjai. Nincs olyan érzés, hogy ez itt csupán leírt változata az egykor volt élő szereplésnek. Kiemelni senkit sem érdemes az interjúk alanyai közül; rosszul vagy félre sikerült beszélgetést én nem találtam.
Kivonatolni – szerencsére – nem kell és nem lehet e csevegéseket. Talán egy általános jótanács ad útbaigazítást – mit tesz isten, megint Litkaytól – a 235. oldalról:
„Legfontosabb a humorérzék, az őszinteség, a jó ritmusérzék és a gazdag szókincs. Utóbbit az olvasottság hozza meg.” Olvasottság – gyakorolható, s ez nekünk is szólhat!
Szecskavágóval sem érdemes ennél a könyvnél próbálkozni. Művészetet (a színen is) meggátolni gaztett. Hallgassunk a derű másik nagy klasszikusára: Bernard Shaw-ra. Politikai ABC-jében az 501. oldalon – bevallom, honi aktuális áthallással – bár ő 1944-ben írta, ez áll: „Cromwell úgy vélekedett, hogy a színjátszás gonosz dolog, de az operát engedélyezte. Egy miniszter, akit rá akartam beszélni, hogy adjanak engedélyt egy színiakadémia felállítására, azt kérdezte: ’Nem lehetne benne orgona is?’ Ez mentette meg a helyzetet, megkaptam az engedélyt. Ez a miniszter arról ismert, hogy ő volt azoknak a vezére, akik a parlamentben….”
Majd ugyanő: GBS az 502. oldalon még ráerősít: „Ebből az a tanulság, hogy vezető és kormányzó férfiak legyenek esztétikailag is legalább annyira képzettek, hogy ne essenek … gyakori tévedésbe…”.
Ilyenfajta fenntartás a humoristák szövegét – s Trencsényi Zoltán gondos munkáját – nem illetheti.
Szívesen ajánlom.
Trencsényi Zoltán: Mikrofon-bálványok. Beszélgetések a Dumaszínház humoristáival. Műfaj: életrajz-interjúk. Megjelentette: a Kossuth Kiadó, 2020.