Budapestet súlyosan elmarasztalta az Európai Bíróság – a CEU él a szabadságjogaival

Az Európai Bíróság megsemmisítette a lex CEU-t a ma reggel hozott döntésével, amely deklarálja, hogy Magyarország megsérti a Kereskedelmi Világszervezetben, az uniós törvényekben vállalt kötelezettségeit és ezenfelül az uniós chartában lefektetett alapjogokat is, amelyek garantálják a tanszabadságot, az felsőoktatási intézmények szabadságát és az üzletvitel szabadságát.

Így adta meg az Európai Bíróság által hozott döntés értelmezését Michael Ignatieff, a CEU (Közép-európai Egyetem) rektora nemzetközi sajtótájékoztatón, amit egyidőben tartottak Bécsben és Budapesten mintegy 60 újságíró személyes, illetve online részvételével.

Az Európai Bíróság döntése egyben azt is jelenti, hogy Orbán 2017-től folytatott jogi stratégiája megdőlt, és ezzel együtt a Lex CEU-t nem lehet, nem szabad alkalmazni Magyarországon. A törvény érvényét vesztette. Visszanyerve a szabadságát az egyetem – az európai törvénykezésben példaértékű döntés értelmében – folytatják az amerikai diplomát nyújtó képzést. Ignatieff hozzáfűzte, hogy egyelőre erről még korai beszélni.

Megtudtuk, még nagyobb lendületet vesz a most létrehozandó Demokrácia Intézet munkája, a Bibó Intézeté és a Határtalan Tudásegyetem működése épp úgy, mint a Budapesten fenntartott Nyílt Társadalom Alapítvány archívuma.

A CEU budapesti épülettömbje a főbejárattal.

Kompenzáció az elmúlt három évért? A bizonytalanságokért és az elszenvedett anyagi károkért? Nem, alapvetően nem ez az érdekünk – fogalmazott az egyetem rektora. A kérdés, hogyan fogjuk újra kezdeni Budapesten is a képzést. A kérdésre, hogy konkrétan mit, milyen intézkedést vár a magyar kormánytól és mennyi időn belül – Ignatieff ezt mondta:

– Semmit sem várunk a budapesti kormánytól, mert mi mindig igyekeztünk megtartani a magyar törvényeket. Miután az Európai Unió legfelső bírósága szerint a lex CEU érvénytelen – innentől kezdve nekünk semmi dolgunk a kormánnyal. Visszanyertük a szabadságunkat és azt tesszük, amit jónak látunk és élni fogunk szabadságjogunkkal.