Iskola bezár. Távoktatás kezdődik?

Sejteni lehetett azt, amit percekkel ezelőttig húzott-halasztott a kormány, mert valami miatt nem merte kimondani: baj van. (A kép forrása: news.microsoft.com)

Még most sem tudható, hogy sikerül-e minden feltételét megteremteni a koronavírus elleni küzdelemnek, elegendő és hatékony lesz-e az X millió védőmaszk, és lesz-e a kórházak, orvosi rendelők folyosóin, mosdóiban fertőtlenítő folyadék.

Nem tudható az sem, hogy miként, hol fogják legalább naponta egyszer megetetni az egyébként éhező gyerekek tíz- vagy százezreit. Ki támogatja majd azokat a szegény és még szegényebb, népes családokat, amelyeknek gyakorta csak egyetlen kenyérkeresője nem jut munkához, mert – ne adja a sors! – a munkahelye átmenetileg bezár, és még az is előfordulhat, hogy egy ideig nem is fizet, hiszen nem termel.

Képes lesz-e a költségvetés (annak ellenére, hogy a jó 250 000 millió forinttal hízlalt kormánypropaganda szerint száguld, dübörög a gazdaság) hetekig, netán hónapokig finanszírozni akár százezrek vagy még több itthoni magyar állampolgár megélhetését? Egyénnek, családnak nem csupán kenyérre, tejre, fedélre, lakásra, otthonra van szüksége, hanem fára s szénre, villanyra, gázra, vízre – és ez mind-mind pénzbe kerül. Meg a gyereknek lábbelire, mert kinőtte, szétrúgta, gyümölcsre, mert C-vitamin nélkül nehezen vészeli át az ember a telet meg a tavaszt… Ki fog a bölcsődésekre, óvodásokra, kisiskolásokra vigyázni akkor, amikor életmentő céllal távol tartják tőlük a nagyszüleiket? Mindenki otthon marad?

Szépséges ötlet a távoktatást emlegetni most, hogy bezárnak és vélhetően jó darabig ki sem nyitnak az iskolák. A távoktatás nem azonos a skype-kezeléssel, amire akár óvodások is képesek. Odafigyel-e majd az alsó tagozatos a tanítójára, amikor az összeadás rejtelmeit igyekszik megtanítani neki, vagy a természet csodáiról beszél? És a nagyobb gyerekek, akik inkább gyerekek még, mint tudatos, szorgalmas, belátó lányok és fiúk, vajon nem számítógépes játékokkal töltik-e az értékes időt, miközben tanáraik – akik aligha tanultak távoktatást (mert az külön ága ám a tanításnak, ahhoz külön tanterv illenék és jól összeválogatott szemléltetőanyag stb.) – megkísérlik a lehetetlent, és szívüket-lelküket próbálják átsugározni a tanítványaiknak az interneten keresztül.

És tessék mondani, van-e minden gyerek otthonában internet meg számítógép, mikrofon és hangszóró, mert időnként felelni is kell, nem csupán írásban, szóban is – mondjuk – Szabolcs, Borsod-Abaúj-Zemplén, Tolna meg Baranya kis falvaiban, tanyáin, ahol busz is csak legföljebb kétszer fordul meg napjában? És van-e arrafelé biztonságos, széles sávú, gyors internet, ami alapvető feltétele a távoktatásnak? És ki fizeti a netet, ami még a gazdag településeken sem mindig olcsó? És lesz-e a sokgyermekes, szegény családok gyakorta egyhelyiséges otthonában egy sarok, ahová visszavonulhat(nak) a gyerek(ek), hogy nyugodtan, zavartalanul végigüljék a távoktatás napi négy-hat óráját?

Gondolt-e minderre a kedves kormány? Mert ugyebár mindez (és még megannyi más!) megoldható Európa működő felében. De ott, ahol mindenekelőtt a kormányfő és a hozzá dörgölődők rögeszméje szerint nőttek ki a földből fényűző stadionok, és ahol magánjetekkel röpködnek focimeccsekre meg adóparadicsomokba, egyszemélyes úszócsarnok, és ahol milliárdokért fölöslegesen kicicomázott kormányzati épületek, irodák a fontosak, ahol iskolák százaiban még tisztességes mosdó és vécé sincs… Nos, ott miként részesülhetnek távoktatásban a kirekesztettek?