Trump gesztusa nem csupán a lopakodó tekintélyelvűséget szentesíti, hanem az antiszemitizmust is. Az, hogy Trump fogadta Orbán Viktort, az akkora disznóság, amit a Fehér Ház semmiféle reálpolitikája sem tudja igazolni – írja a Wall Street Journal. A kommentár az elnök kétes barátjának nevezi Orbán Viktort, egyben nagy gyalázatnak tartja, hogy az elnök azt mondta: a kormányfő sok tekintetben nagy munkát végzett és köztiszteletben áll.
Hiszen ezzel áldását adta Európa vezető illiberális politikusának, közvetlenül az EP-választás előtt, noha a Freedom House az idén csupán részlegesen szabadnak minősítette Magyarországot. Az NGO jelentéséből az derül ki, hogy a Fidesz fokozta a támadásokat a demokratikus intézmények ellen. Engedelmességre kényszerítette a sajtót, így az már nem a nép ellensége. Nem csoda, hogy Donald Trump irigykedik.
De az elnök gesztusa nem csupán a lopakodó tekintélyelvűséget szentesíti, hanem az antiszemitizmust is. Lásd a Soros elleni hadjáratot. Amit Orbán ez ügyben mondott, az pontosan megegyezik a 19. és 20. század zsidóellenes szóhasználatával. Utána következtek a törvények a Soros támogatását élvező civil szervezetek ellen, majd távozásra kényszerült a CEU. A hatalom szintén módszeresen igyekszik fehérre mosni az ország antiszemita múltját.
Orbán visszatérően méltatja Horthyt, aki pedig bevallottan zsidóellenes volt. Egy ilyen embert akar a kormányfő nemzeti hősként visszahelyezni jogaiba. Azon felül a Fidesz utasítására bekerült a tananyagba három egykori antiszemita szerző több könyve is. Nos, ilyen előzmények után találkozott Trump a magyar politikussal, ezért annyira szégyenletes az esemény.
A fogadásokon elegáns magyar hivatalosságok ecsetelik korrupt rezsimjük előnyeit
A The Washington Post úgy látja Orbán Viktor washingtoni útja kapcsán, hogy a konzervatívok újabban imádják az autokratákat. A szerző, Ann Applebaum kifejti: a magyar politikus azon van, hogy megnyerje ideológiájának az amerikai és brit értelmiséget a liberális demokrácia elleni harchoz. A hatalom fizeti a londoni és washingtoni követségen azokat a fogadásokat, amelyeken elegánsan öltözött hivatalosságok ecsetelik korrupt, tekintélyelvű rezsimjük előnyeit.
És most már ott tartunk, hogy amerikai intelligencia egy-két képviselője kezd hinni nekik. Egészen másutt keresik az európai felháborodás okát a magyar helyzet láttán, pedig a tényleges magyarázat az, hogy Orbán egészpályás letámadást indított a jog és az igazságszolgáltatás intézményei, a sajtó, a tudomány és a kultúra ellen. Hatalmi monopóliumát kívánja megőrizni ily módon, egyben pedig folytatja magánvagyonának felhalmozását.
Magyarországon egyetlen nagyvállalat sem működhet a Fidesz jóváhagyása nélkül. Orbán környezetében jó páran mesés módon megtollasodtak. Aki üzletemberként nem áll be a sorba, azt diszkréten addig fenyegetik, amíg el nem hagyja az országot. Nem nehéz belátni, hogy egy ilyen rendszer miért vonzó egy olyan, amorális vezető számára, mint Trump. Az értelmiség bizonyos része pedig azért rokonszenvez vele, mert a kormányfő nem egyszerűen tekintélyelvűség lágyabb, vértelen változatát jeleníti meg, hanem azt abba a mesébe burkolja bele, hogy szembemegy az EU-val.
Ez hazugság, hiszen ezer örömmel zsebre teszi az unió pénzét, formálisan elitellenes, miközben családtagjai és vazallusai jelentik a magyar elitet, továbbá valóban támogatja a kereszténységet, már amennyiben utóbbi egyenlő az elnyomással és a lopással. Mindezen túlmenően harcol a nem létező muzulmán hordákkal. Nagy csinnadrattával felhúzatta a határkerítést, hogy feltartóztassa a menekülteket, akik hová is akartak menni? Hát, Németországba. De a bevándorlást és a mulitikultit visszaszorító, etnikailag tiszta állam fantazmagóriája továbbra is levesz a lábukról egynémely amerikaiakat, akik ugyanezt szeretnék megvalósítani saját országukban. Noha a menekültáradatot a centrista Angela Merkel állította meg, ám Magyarországon, Olaszországban és másutt csak fokozódott a gyűlölet teli retorika a válság elülte óta.
Orbán személyében egy olyan európai vezetőről beszélünk, aki nyíltan rasszista és burkoltan antiszemita elemeket vet be kampányában. Fityiszt mutat Amerikának az orosz kémkapcsolatokkal gyanúsított Nemzetközi Beruházási Bank, valamint Ukrajna kapcsán. Aki miatt egy magyar akadémikus azt írta: mennek el a képzett fiatalok, ha idáig még nem mentek el. Mert a kilátás szörnyű azoknak, akik nem akarnak részt vállalni a gyűlölet és az előítélet nyilvános fesztiváljain.
(Részletek a Népszava nemzetközi sajtószemléjéből.)