Bryan Adams szólókarrierje a nevével azonos című albumának megjelenésével kezdődött 1980-ban, és az óta is töretlen. A kiváló énekes, gitáros és zeneszerző, dalait olyan neves művészek adták elő, mint Joe Cocker, Bonnie Tyler, a Kiss együttes és Tina Turner; a rocknagyival még duettet is énekelt. Együtt dolgozott a többi között Barbara Streisanddal, Celine Dionnal, Stinggel és Rod Stewarttal is. Eddig több mint 80 millió lemezétt adták el, filmbetétdalai (Robin Hood, Don Juan De Marco) hetekre kibérelték a toplisták csúcsát, számos kanadai díjjal és nemzetközi jelöléssel büszkélkedhet. Nyert Grammy-díjat, több listavezető dala és albuma volt az egyik legrangosabb nemzetközi listán, a Billboardon. Nyert American Music Awardst, MTV és ASCAP-díjat, bekerült a kanadai rockhalhatatlanok közé, csillagot kapott a kanadai hírességek sétányán.
A 2005-ben megjelent „Anthology” albumán negyedszázad 36 válogatott slágere szerepel, s nagy valószínűséggel a mostani budapesti koncerten is felcsendülnek majd ezek a klasszikusok, mint például az (Everything I do) I do it for You, a Summer of ’69, Heaven vagy a Please forgive me.
Legutóbbi, Kanadában listavezető, s több más listán is jegyzett „11” című albuma tele van félreismerhetetlen rock-dalokkal és balladákkal. A felemelő „Broken Wings”-től kezdve, a perzselő „Mysterious Ways”-című dalon át a himnuszszerű „Something to Believe”-ig a. A 11 című lemez mérföldkő Adams karrierjében. A lemez dalai új slágereket hoztak, és kötelező darabjai lettek koncertprogramjának.
Bryan Adams a világ egyik legelismertebb énekese, zeneszerzője és nem utolsósorban Kanada első számú nagykövete. Pályafutása bő három évtizede alatt Adams öt kontinens számos országában koncertezett. Első nyugati zenészként lépett fel például Pakisztánban és Vietnamban. Budapesten 1992-ben járt először, aztán mégt 2003-ban, 2006-ban (Debrecenben is), majd 2007-ben újra. Ez utóbbi alkalommal százezrek halhatták őt a T-Mobile Kapcsolat-koncertjén.