Tudjuk, hogy élete egy meghatározó részében vak volt? Avagy ki tudja, hogy mi a Szent kapuk funkciója, avagy hogyan lelhetett bűnbocsánatot a Rómát felkereső zarándok a szent években? Vagy azt, hogy miként tartotta meg Szent Ferenc vállával az anyaszentegyházat? És kinek van fogalma arról, mi történik majd, ha kifogyunk a pápai mozaikmedalionokból?
Ilyen és hasonló kérdésekre is választ kapunk a Pannonia Entertainment „A művészetek templomai” című sorozatának apoteózisaként is tekinthető, tegnap este bemutatott, „Pápai bazilikák” című, háromdimenziós filmjéből, amelyben négy nagyszerű szakértő mesél (Papp János, Cs. Németh Lajos, Beregi Péter és Mics Ildikó csodás szinkronjával) egy-egy római bazilikáról. A Szent Péter-, a Falakon kívüli Szent Pál-, a Lateráni Szent János- és a Santa Maria Maggiore templomok történetéből azt is megtudjuk, hogy ki ajándékozta VIII. Ince pápának Longinus lándzsáját, hová lett a Capitolium bronz teteje meg az Újvilág első aranyszállítmánya, ki vitte el Pontius Pilatus palotájának lépcsőjét, és miért kopik évről évre Szent Péter szobrának cipőorra…
Az olasz film háromféle embernek szól. Annak, aki már járt Rómában, annak, aki oda készül, és annak, aki úgy véli, sosem jut el oda. Akiknek megadatott, hogy felkereshették az Örök Várost, azok tudják, hogy monumentális építményeit csak megcsodálni lehet, tanulmányozni nem. Erre egy emberöltő is kevés lenne, mivel a hatalmas méretek mellett a műalkotások száma, sokszor rejtett vagy távoli volta (a Szent Péter például csaknem ötször akkora alapterületű, és közel másfélszer olyan magas, mint a mi Szent István bazilikánk, így szinte beláthatatlan), a többi látogató nyüzsgése, Róma fényeinek, hangjainak, illatainak már-már fárasztó töménysége mind-mind az ellen szól, hogy a legfontosabb részleteket észrevegyük és megjegyezzük, keletkezésük hátterét, későbbi sorsát is igazán magunkévá tegyük.
Az elképesztő technikával készült film légi felvételein megértjük a Róma zegzugos felépítése ellenére az olasz fővárosban uralkodó városépítési rendezőelveket, az emberi szemnél jóval erősebb zoomolásra képes kamaráknak köszönhetően felfedezhetünk másképp láthatatlan titkokat, komputergrafikája révén pedig a hajdani művészek terveinek mozgatórugóit, a falak és kupolák alatt megbúvó szerkezeti elemeket.
A 3D itt nem olcsó vásári trükk, hanem a tér és a forma érzékeltetésére egyedül alkalmas eszköz (még ha nem is oly rég a főként tökéletes hangrendszereiről ismert Dolby cég háromdimenziós megoldása még egész biztosan nem e technika non-plus-ultrája), és sok más pazar képsor mellett olyan kivételes élményekhez juttatja a nézőt, mint Michelangelo Piétájának lenyűgöző bemutatása, vagy a világot karként körbeölelő Szent Péter tér látványa.
Mindezt pedig úgy élhetjük végig a gyorsan elrepülő másfél óra alatt, hogy más nézelődők nem zavarnak a koncentrálásban, nem takarják el előlünk a műalkotásokat, senki sem lép a lábunkra, nem sírnak mellettünk csecsemők, nem nyöszörögnek zarándokok, nem kavarodik kibogozhatatlan katyvasszá a műemlékek egymásba olvadó emléke, és a római hétköznapok hangos-színes-szagos mindennapi pezsgése sem tompítja befogadóképességünket. Töményen szívhatjuk magunkba a nagybetűs Kultúrát.
Itt ugyanis valóban az ókort követő európai műveltség alfáját és ómegáját csodálhatjuk meg, hiszen ez a négy épület nemcsak az olasz, hanem az egyetemes kultúra legfontosabb eleme. Bennük kumulálódott évszázadok tudományos, műszaki és művészeti tudása, ugyanakkor forrásként, példaként is szolgáltak a földrész és a világ számára, akár az építészek, akár a festészet-szobrászat, akár a katolikus szimbólumrendszer más megjelenítései tekintetében.
Kristályosodási pontokként szolgáltak a barbár támadások alatt szinte elnéptelenedett Róma újbóli urbanizációjához éppúgy, mint az egyház világuralmának létrejöttéhez. Ugyanakkor ezek a kolosszális pénzeket felemésztő vállalkozások az egész világból befolyó egyházi adók és adományok eredményeként jöttek létre. Így miközben valamennyiünk fejében-szívében ott van valami ezekből a bazilikákból, úgy valamennyiünk felmenőinek zsebéből is van bennük néhány fillér…
Efféle gondolatok sorjáznak a nézőben, miközben issza a varázslatos képeket, ahogy az évszázadok alatt „összeállt” monumentumok különféle stílusai, a mozaikok, freskók, festmények, szobrok, öntvények, épületek, épületrészek, kápolnák elsuhannak előttünk, és miközben hallgatjuk a művészettörténészek és építészek magasröptű narratíváit, időnként Stendhal és mások gondolataival spékelve. Megtudjuk, hogyan határozta meg egy Rómában kirívóan ritka hóesés a Santa Maria helyszínét, miként állították helyre a Szent Pált az 1823-i borzalmas tűzvész után, és sok más érdekes és hasznos információt, miközben beleveszünk a Szent Péter baldachinjának csavarulataiba, Szent János monumentális szobrainak perspektívájába, a Santa Maria Krisztus-mozaikjának tekintetébe, vagy éppen a Szent Pál húsvéti gyertyatartójának finom részleteibe.
Az pedig már egyedül a befogadó világnézetén múlik, hogy mindebben a csodában az Úr áldását, az egyház nagyzási hóbortját, a zarándoklatnak hívott turizmus fő vonzerejét, avagy olyan elképesztő tehetségű művészek munkáját látja, mint Raffaello, Michelangelo, Bernini, De la Porta, Fontana, Borromeo, vagy éppen Alessandro Galilei, akiket egyesek talán földönkívülinek tartanak. Egy dolog azonban mindenki számára bizonyos: a kifejezés minden értelmében isten elleni vétek nem megnézni ezt a filmet!