Itthon fejlesztett ütközéselkerülő rendszer segít megelőzni villamos-baleseteket

Egyelőre próbaképpen, jellemzően a budapesti 41-es vonalán közlekedő két Tatra villamosra telepítették a Bosch külföldön és Debrecenben már bizonyított ütközés-elkerülő technológiáját, a még biztonságosabb közlekedés segítőjét.

A fővárosi forgalomban könnyen előfordulhatnak nagy anyagi kárral, akár személyi sérüléssel is járó ütközések. A Bosch újszerű ütközéselkerülő rendszere veszély esetén figyelmezteti a villamosvezetőket, akik így – remény szerint – idejében megkezdhetik a fékezést, elkerülendő a koccanásokat, baleseteket.

A villamosokra szabott technológiát a Bosch Budapesti Fejlesztési Központjának mérnökei és a Bosch Engineering GmbH közösen fejlesztették ki, a rendszer alapjául szolgáló kamerát, továbbá a radarszenzort is a vállalatcsoport hatvani telephelyén gyártják. A biztonságot szolgáló adatkamera pontos képet készít a forgalmi viszonyokról, követi, előre jelzi a mozgásokat, a radarérzékelő pedig folyamatosan figyeli a pályát és mindent észlel, ami a villamos útját keresztezheti.

Az ütközéselkerülő rendszert egyedileg szabályozzák, „megtanítják” nekik a budapesti villamosok közlekedési környezetét. Az érzékelőkkel és kamerákkal felszerelt villamos máris jó néhány ezer kilométert tett meg kísérleti üzemmódban bel- és külvárosi környezetben is a rendszer tökéletes beállítása céljából.

A budapesti 41-es útvonalán közlekedő Tatra villamospárra szerelt ütközéselkerülő rendszer már az első útján tíznél több esetben jelzett; a múlt 3 hónapos próbaidőszakban csaknem 1000 jelzést rögzített mintegy 12 000 kilométernyi úton. A rendszer a járművezetők figyelmének megerősítésével jó 500 esetben segített csökkenteni a kockázatokat a mindennapi közlekedésben, megelőzendő az esetleges baleseteket.