Ízzel-lélekkel a 21. században

Legfeljebb akkor, ha még néhány ember akadna körülöttünk, aki apróra vág, megmos, megtisztít, előtte-közben-utána mosogat, és tisztán tartja a tűzhelyet, a „szerszámokat” meg a munkaasztalt, továbbá mindenkinek egyéni a gyorsasága. Az étel pedig nem sül vagy fő meg magától, ott kell lenni mellette, folyton figyelni, hogy ne fusson ki, ne égjen oda, kevergetni, ízlelgetni kell, megnézni… 

A főzés sok munka és verejték, rajtunk múlik, hogy ezt megbecsülje, aki asztalunkhoz ül.

Ha nem csupán rántottát sütünk (annak megvan ám titka!), szánjunk rá időt. Feltéve, hogy van otthon néhány alapfűszer, néhány fajta liszt, lehetőleg hidegen sajtolt olívaolaj, akkor is be kell vásárolni a tervezett menühöz.

Fontos, hogy szeressünk főzni! Szeressük azt, akinek az étket készítjük! A család etetése örömforrás. Az ünnep elsősorban az ételtől lesz emlékezetes. Tekintsünk minden (baráti, családi) együttlétet közös ünnepnek!

Néhány ötlet a 21. századi háziasszony/-férfi konyhai dolgának megkönnyítésére:

– vegyünk fél kiló vöröshagymát, tisztítsuk és mossuk meg, darabonként vágjuk négy szeletbe, majd húsdarálón engedjük át, tegyük kisebb, tiszta üvegekbe, és a tetejét zárjuk le fél ujjnyi olívaolajjal, aztán csavarjuk rá a tetejét, mehet a hűtőszekrénybe. Bármikor rendelkezésünkre áll az aprított hagyma, ha húst sütünk vagy pörköltet, paprikás krumplit, egyebet készítünk;

– két-három vöröshagymát, 1–2 lila hagymát megtisztítunk a héjától, és egészben tesszük a hűtőszekrénybe nejlonzacskókban. Kellhet egész hagyma a levesbe, a lila frissen apróra vágva körözöttbe vagy más hideg uzsonnakrémbe;

– petrezselymet, zellerlevelet és más zöld fűszereket szintén megdarálhatunk, azután vagy a jégkockatartóba, vagy nejlonzacskó aljára ceruzaformára csomagolunk, mélyhűtőbe tesszük. Ha szükségünk van rá, csak letörünk egy darabot a rúdból;

– két fej fokhagymát áztassunk be egy órára langyos vízbe. Utána könnyű megtisztítani. A tiszta gerezdeket papírszalvétába csomagoljuk, és nejlonzacskóban tesszük a hűtőszekrénybe. Sok alkalomra lesz így elég fokhagymánk;

– a zöldségeket megtisztítva, megdarálva szintén üvegekbe tehetjük felhasználásig, amivel ízesíthetünk különböző ételeket, vagy fasírtot süthetünk belőle;

Méricskélés és konyhamérleg helyett:

1 csapott evőkanál (ek) kristálycukor kb. 2 dkg

Ugyanennyi porcukor kb. 1,5 dkg, só kb. 2 dkg, liszt kb. 2 dkg, morzsa kb. 1 dkg, búzadara kb. 1,5 dkg, zsír kb. 2 dkg, 1 szem kockacukor 6 gr,

1 csésze liszt 12,5 dkg, dara 15 dkg, cukor 17,5 dkg, rizs 20 dkg, 1 teáskanál 5 ml, 1 ek. 15 ml…

Ha valaki ragaszkodnék a grammokhoz, akkor itt átszámíthatja. A deciliterekhez használjunk mérőedényt!

Könnyű és finom recepteket állítottunk össze, kicsit másképpen, mint megszoktuk.

Alma bundában – reggelire, uzsonnára vagy desszertként – kicsit másképpen.

Hozzávalók: 3 nagyobb (jonatán, jonagold vagy idared) alma, 1 evőkanál (ek) vaj, 1 teáskanál fahéj, 3 egész tojás, 4 evőkanál (ek) liszt (barna rizs-, tönkölybúza-, zabpehely- vagy kölesliszt), 3-4 dltej, csipet szerecsendió, 1 cs. vaníliáscukor, 1 ek kristálycukor vagy xillit (nyírfacukor).

Az almákat megmossuk, megsúroljuk, meghámozzuk, fél cm vastag szeletekre vagy cikkekre vágjuk. Kb.30 cmhosszú, kivajazott tepsiben szétterítjük, soronként megszórjuk fahéjjal. A tepsit alufóliával letakarjuk, és a sütőben puhára pirítjuk. Közben egy magas tálban felverjük a tojásokat a liszttel, szerecsendióval, cukorral. Állni hagyjuk, hogy a liszt megdagadjon. Ha valamennyire megpuhult az alma, felkeverjük ismét az öntetet, és egyenletesen ráöntjük az almára. Visszatesszük a sütőbe, de már fedő nélkül addig sütjük, amíg a teteje megpirul.

A legjobb frissen, de felmelegíthető mikróban, vagy ehető hidegen is.

Az almáról: a hámozott héjat célszerű tálcán megszárítani, mert emésztést elősegítő teát főzhetünk belőle. Kertes házban pedig a vékonyra vágott csutkáját kidobjuk a madaraknak. Így semmi vész kárba belőle.