Jön az újabb Nemzeti Parasztvakítás

A Fidesz és a KDNP frakciója arra kérte a kormányt, hogy indítson nemzeti konzultációt az európai uniós szankciókról – közölte Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője azzal indokolta a kezdeményezést – aminek középpontjában az energiaszankciók állnak majd –, hogy legyen módjuk a magyar embereknek ebben az ügyben is elmondani, mit gondolnak. Mint mondta, Európában a magyarok lesznek az elsők, akik elmondhatják a véleményüket a szankciókról. (A nyitó képhez: a felvételt egykor Kocsis Máté közölte a Facebookon)

Lehetett tudni, hogy valami készül. Orbán Viktor napok óta másról sem beszélt, mint hogy legkésőbb az év végéig meg kellene szüntetni az Oroszország elleni szankciókat, mert azok az uniós országoknak nagyobb kárt okoznak, mint Oroszországnak. Azt is elmondta a miniszterelnök, hogy a magyar infláció a felére csökkenne, ha véget érne a háború és megszűnnének a szankciók. Hogy ezt honnan vette, milyen számítások alapján jutott erre az eredményre, azt nem kötötte a nagyközönség orrára, de nem is kell nekünk mindent tudnunk, nem mi vagyunk a miniszterelnök, hanem Orbán Viktor.

Ettől még persze nem lenne megint nemzeti konzultáció, de a Fidesz és a KDNP addig kérlelte a kormányt, míg az rövid hezitálás után beadta a derekát. Úgy történhetett, hogy a két párt frakciója jelezte a kormánynak, kellene már egy nemzeti konzultáció. Régen volt ilyen, érvelt a Fidesz és a KDNP frakciója, az emberek kezdenek elszokni tőle, és ahelyett, hogy a kormány jóságát zengenék, mindenféle rezsiszámlákról és megfizethetetlen bolti árakról beszélnek.

Ne csináljunk már hülyét magunkból, mondta erre a kormány, Orbán Viktor megszavazta az oroszok elleni összes szankciót, rajtunk röhög majd a világ, azt mondják, hogy demens hülye vénemberek vagyunk, beszélünk összevissza, egyszer ezt mondjuk, máskor meg azt, ráadásul mindkét esetben hazudunk.

Aztán végül mégis csak az lett, hogy a Fidesz és a KDNP frakciója meggyőzte a kormányt a nemzeti konzultációról. Az emberek emlékezete véges, mondták a kormánynak, a legtöbben nem emlékeznek rá, hogy Orbán az összes szankciót megszavazta, aki meg mégis, az Soros ügynöke, a brüsszeli bürokraták szekértolója.

Ezen jót nevettek, mert olyan mulatságos volt. Meg hát annak is örültek, hogy megint ki lehet dobni néhány milliárdot az ablakon. Valakinek még egy vicc is az eszébe jutott: „Az iskolában a tanár arról kérdezi a gyerekeket, hogy az ő családjukban mi hiányzik még. Nekünk kellene egy új autó, mondja az egyik fiú. Mi már három éve nem voltunk nyaralni, mondja egy másik. Pistikére kerül a sor. Nekünk megvan mindenünk, nem hiányzik semmi. Tényleg? – kérdezi a tanerő. Igen. A múltkor a papám részegen jött haza, belehányt a konyhaszekrénybe, mire anyám összecsapta a kezeit és azt mondta: na, már csak ez hiányzott!”

Valahogy így. Már csak azt kellett kitalálni, ki jelentse be a jó hírt a magyar embereknek. Hogy az árak emelkednek ugyan és októberben megint drágul a kenyér, viszont újból lesz nemzeti konzultáció. Végül Kocsis Mátéra esett a választás. Nemcsak azért, mert ő a frakcióvezető és majdnem olyan okos, mint Kósa Lajos és Deutsch Tamás együttvéve, de az energiával való spórolásban is van gyakorlata. „Volt két nagy akváriumom, és ebből az egyiket most megszüntettem, amiben aranyhalak voltak egyébként. Az aranyhalakat elvittem egy barátomhoz, akinek van egy kisméretű kerti tava, és oda betettem őket. Megszüntettem az egyik akváriumomat. Aki tart akváriumot, az tudja, hogy az egy nagyüzem azért, ott a szűrők meg a világítás… Ez például nekem, mint aki 35 éve tartok halakat, egy fájó döntés volt, de meghoztam.”

Ezt mondta Balatonalmádiban a Fidesz és a KDNP közös frakcióülésén Kocsis Máté, akiről ily módon kiderült, hogy ha kell, fájó döntéseket is tud hozni. És barátja is van neki, ráadásul olyan, akinek a kertjében tó is található.

Mi meg, gyarló többiek, akiknek nincsenek és nem is voltak aranyhalaink, csak nézünk, mint a moziban. Azt nem ígérjük, hogy válaszolunk a nemzeti konzultáció kérdéseire, de mivel volt gyerekszobánk, eltekintünk attól, hogy férfi, vagy női nemiszervet rajzoljunk a lapra. Pedig, ahogy mifelénk mondják, volna rá igény.