Judafest: zsidó kulturális és gasztronómiai fesztivál vasárnap a pesti Kazinczy utcában

Ha igen, akkor június 9-én délelőtt 10 órától Önt is, kedves Olvasó, várják az egész napos, ingyenes, budapesti, Kazinczy utcai vircsaftra, mely a zsidó humor, humoros zsidók téma köré épül.

Egy nap a rabbi kijelenti a zsinagógában, hogy a vajas kenyér nem esik a vajas felére.

Telik-múlik az idő, egyszer csak Kohn odamegy a rabbihoz:
– Rabbi! Nem azt mondtad a múltkor, hogy a vajas kenyér nem eshet a vajas felére?
– De, fiam, azt mondtam.
– Mert az a helyzet, hogy tegnap vajas kenyeret akartam enni, de elejtettem, és a kenyér a vajas felére esett..
A rabbi elgondolkodik, majd így szól:
– És mondd fiam, biztos, hogy jó felén kened te azt a kenyeret?

Június 9-én, vasárnap egész napra benépesül a budapesti, VII. kerületi Kazinczy utca, amely az Európa nagyvárosainak zsidónegyedei között is egyedülálló városrészt szeli keresztül. Az egykori Kereszt utca, ahol kóser húsüzemek, kóser éttermek, rézüzemek, kártyafestő műhelyek és kávéházak sorakoztak, egy napra szinte teljes hosszában szabadtéri színpadoknak, és a zsidó kultúrához kapcsolható, színesebbnél színesebb programoknak ad majd helyet.

Az Elektrotechnikai Múzeum udvarán, a gyerekszínpadon Szalóki Ági családi koncertjével kezdődik a nap, majd a Batyu színház előadásával, tombolával, szörpivó, palacsintaevő versennyel folytatódik a program.

A Zenei Színpadon fellép a többi között a Jazzrael, a Klezmerész, valamint Jónás Vera, az estet pedig 19 órától egy különleges produkció zárja. Polyák Lilla, a Madách Színház musical énekesnője a Lauder Javne diákjaiból alakult Z’mirim gyerekzenekar kíséretével a zsidó kultúrához kapcsolható musicalek színe-javát adja elő.

A Gasztro Színpadon „A maceszgombóc titka!” címmel a Kazinczy utcában és környékén található kóser éttermek vállalták a megmérettetést, hogy kiderüljön: melyikük készíti legkiválóbban a neves zsidó ételt. Közösen főzőcskéznek Hegyi Barbarával, a Nosalty.hu online receptgyűjtő oldallal pedig megkeresik a Judafest legfinomabb sütijét. A napot egy hivatalos Guinness-rekord kísérlettel koronázzák meg; elkészítik a világ leghosszabb kóser szendvicsét, amit a nap végén szét is osztanak a fesztivállátogatók között.

A rendezők ajánlatai az egésznapos programokból

Sportzóna: Jótékonysági Fun Run futás, a Maccabi VAC Magyarország és 15 jótékony célú szervezet részvételével, valamint csocsó, óriáscsocsó, óriás sakk, óriás dáma, óriás malom és óriás amőba várja a játékos kedvűeket.

Ízelítő a zsidó humor tematika állomásaiból

– Mondj el egy zsidó viccet, és légy a vendégük a kóser pultnál: kóser kisfröccs, kóser gránátalmafröccs és kóser pogácsa, de aztán a vicc is kóser legyen ám!

Nagy beteg a kóser bolt tulaja:

Azt kérdezi a körülötte állóktól:

– Édes lányom, Ráhel itt vagy?

– Igen, apám.

– Édes fiam, Simonkám, egyetlenem, itt vagy?

– Igen, apu.

– Drága feleségem, támaszom, életem, Ella, itt vagy?

– Igen, drágám!

– AKKOR KI VAN AZ ÜZLETBEN?!

– Gyere a moziba be! mozi sátrunkban egész nap zsidó vonatkozású tíz perces jelenetek váltják egymást a vásznon a magyar, az amerikai, a korai és a kortárs filmművészet legviccesebb pillanataival.

 – Ugorj be a riksánkba, és légy a vendégünk egy tízperces mini túrára! Ismerd meg a környék (Rumbach Sebestyén utca, Kazinczy utca, Dohány utca) három zsinagógájának, és egyben a magyar zsidóságnak rövid történetét. Mindezt Kabos Gyula hangját imitáló személyes audioguide kíséretében. 

Gyerekkibuc (tesz-vesz falu)                            

A gyerekek egy kibuc kicsinyített másában „dolgozhatnak“ különböző munkakörökben. Az állomások az Izraelben működő kibucok kicsinyített másai, és az itt elvégzendő munka a lehető legközelebb áll az eredetihez, persze játékos, szórakoztató formában.                               

Szervezetek kaszinója                        

Szórakoztató, játékos módon mutatja be azokat a zsidó közösségeket, egyesületeket, csapatokat, akik utcafesztiválunkon megjelennek. Tucatnál is több zsidó szervezet jön ki az utcára, hogy saját pultjánál fogadja az érdeklődőket. Ott egy rövid játék során zsetonokat nyerhetnek a résztvevők, amit vagy azonnal ajándékokra válthatnak, vagy egy profi rulett asztalnál megsokszorozhatják őket, és ajándékkal gazdagodhatnak.  

Íz-kavalkád                                

Flódni, zsidó tojás, humusz, falafel, kóser ételek, sólet, különleges palacsinták és más gasztronómiai csemegék a zsidó konyhából a Kazinczy utcán felállított standokon.                        

Kirakodóvásár                            

Az ékszerektől a flódniig, a könyvektől a sóletig, a hennafestéstől a hummuszig minden féle és fajta zsidó portéka kerül a pultokra. Mitől lesz a mi vásárunk még különlegesebb? Visszahozzuk az alkudozás szokását a piacra! A megjelölt helyeken és a megjelölt árukra alkudni lehet. Sőt kell!

Chill-out zone                            

A Kazinczy és Dob utca sarkán meg is pihenhetsz nálunk. Nyugágyak, napágyak, magazinok és társasjátékok várják a csendet kedvelőket.