A tüntetők megfékezésére belengetett arcfelismerő rendszer egyik legnagyobb előnye, hogy ebből is a fejedelmi család keres majd, a fejedelmi vőn keresztül. Hagyjuk most a részleteket a hanyatló Nyugat ópiumának, elég legyen annyi, hogy egyik állami cég megrendeli a dolgot a másiktól, aztán a másik egy harmadiktól és az egy negyedik cégtől, amely valami véletlen folytán valahogyan mégiscsak a Tiborcz-körnek termel majd pénzecskét. Pénz, pénz, pénzecske.
Mondhatni: a kör bezárul. A zsebducsét zavarja, hogy időnként tüntetések vannak ellene, gyűlések, beszédek és a többi. Ezért a maga szerény pedagógiai eszköztárát bevetve ettől el akarja rettenteni a potenciális résztvevőket. Lehet ehhez bíróságokat használni, még szerencse, hogy a Kúria már régen megvan, minden apróbb-nagyobb kormányzati megrendelés teljesítésére. Aztán ott a rendőrség is, ha már. Szóval, minden tüntető legyen szépen megfenyegetve, ha mondjuk elmegy most a Pride-re, jövő héten pedig – idézem Hadházyt – a letartóztatott politikusok kiszabadításért indított megmozdulásra, akkor csak be kell indítani a videót, amely felismeri a renitenseket és a kassza végül is Tiborcznál csörög és az már majdnem Orbán.
Tegyük fel, de csak tegyük fel, hogy Hatvanpusztán kicsit elszalad a fűtésszámla vagy a zebrák túl sok zabot ettek már megint – amilyen mohó egy szegény, kiéhezett zebra tud lenni – és hó végén már alig ficánkol néhány huncut fillér a bugyelláris alján. Mit lehet ilyenkor tenni. Adódna, hogy Matolcsytól kölcsönkérni elsejéig egy kisebb összeget, de Matolcsy mostanában nem olyan barátságos, meg nem is olyan jobb kéz. És tényleg: nem lehet mindig elvárni tőle, hogy az ötszáz milliárdját megossza mással. Akkor tehát marad az, hogy mikor a lakáj már szól az uraknak Hatvanpusztán, hogy a konyakot és a kávét a szivarszobában szervírozzuk, odaveti a vőnek a családfő: ja, és fiacskám, tedd csak le azt a demizson pálinkát, mert kérni akarok én tetőled valamit. Nem, nem kóser szilvát, ugyan már. Csak annyit, hogy légy oly kedves öcsém és picinykét indítsd be a te arcfelismerő rendszeredet. Remélem, darabbérben dolgoztok, majd szólok, hogy a Felcsút-meccs közönségét is le kelljen kamerázni, mert első a biztonság. És jövő héten bedobok pár törvényjavaslatot, amitől nagy lesz a felháborodás, lesz rá tiltakozás és akkor megint csurran-cseppen egy kis bevétel nekünk. Nem, ne hálálkodj, ingyen tanítalak, tudod, mi ilyen fineszes népség vagyunk. Jut eszembe, a főzebramester megabrakoltatta már a csíkos lovacskáinkat?
Így érnek össze a dolgok. Van, aki efféle trükkökre szorul, mert nem mindenki jut egészen közel a mézescsuporhoz a Nemzeti Banknál, ahol bizony nagykanállal mérik a százmilliárdokat. Külföldi delegáció? Véletlenül tudunk egy jó kis szállodát neki, igaz, hogy marha drága, de nálunk hizlalja a bevételt az is.
Jut is, marad is. Igazán romantikus kor, amikor valaki egy egész egyetemet tesz fel a vörösre, és ha mégis a fekete jön be, mindössze annyit mond: Easy come, easy go – könnyen jött, könnyen megy. És kér hozzá még egy egyetemet, mert ahol egy van a kaszinózásra, ott miért ne akadna még egy erre a célra.
Pár hete még azt hittük, a mieink a legnagyobb hazárdírozók, időközben kiderült, hogy sehol sincsenek amerikai barátjukhoz képest, aki most éppen a világ jövőjét rakta fel 19-re, amire persze lapot kér. Kérdés, hány tökfilkó akad még a pakliban.

