Gyanúsított lettem, és ha ebben az országban ez az ára annak, hogy kiálltunk a magunk és mások szabadságáért, hát akkor még büszke is vagyok rá – írta facebook oldalán Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, akit a rendőrség a jövő hétre gyanúsítottként idézett be a budapesti Pride felvonulás miatt, kihallgatása a jövő héten várható.
A rendőrség a felvonulás után először arról tájékoztatott, hogy a résztvevők ellen nem indítanak eljárást, ugyanakkor később azt közölték: a szervezők ügyében a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája ismeretlen tettes ellen nyomozást indított.
A Fővárosi Önkormányzat azonban azt közölte: a főpolgármestert az eljáró hatóság gyanúsítottként idézte be, kihallgatása a jövő héten várható. A Szivárvány Misszió Alapítványt – amely a rendezvény szervezője – eddig nem keresték meg a hatóságok.
Az Index idézi az igazságügyi minisztert, aki szerint „A gyerekek jogainak védelmére tekintettel a Kúria egyszer már megtiltotta a rendezvény megszervezését, de Karácsony Gergely bejelentette, hogy azt ő mégis megrendezi. Erre a rendőrség hozott egy újabb tiltó határozatot, amely ellen ugyan Karácsony Gergely tiltakozott, de jogi értelemben a bíróság előtt nem támadta meg, azaz elfogadta. Van tehát egy megtiltott rendezvény, amelynek szervezése vagy a részvételre való felhívás bűncselekmény a Büntető törvénykönyv 217/C szakasza szerint, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ha egy ilyen megtiltott rendezvényen részt veszel, szabálysértésnek minősül.”
Karácsony Gergely korábban azt nyilatkozta, hogy a politikai és jogi felelősség kizárólag őt terheli, és kész bíróság elé állni Budapest megvédéséért.

