Ismét kiválóan teljesített egy fiatal magyar szakemberekből álló csapat a Microsoft a július 28–31. között lezajlott világversenyén, a Washington Egyetemen megrendezett Imagine Cupon. A magyar Mistory nyerte meg a TechReady-s Microsoft dolgozók közönségdíját, a „People’s Choice Awards”-ot. A nemzetközi döntőn a fiatalokat Kádas Péter orvos-közgazdász, a Traction Tribe vezérigazgatója, egyben a hazai startup-élet meghatározó alakja, és az amerikai kockázati tőkebefektetési technikák szakértője készítette fel a megmérettetésre.

A Mistory csapatának alapítói, Musicz Péter, Szabó Levente és Elekes Tamás a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem harmadéves BSC mérnökinformatikus hallgatói. Tavaly ősszel kezdték fejleszteni a telefonos alkalmazást, novemberben pedig egy tapasztalt formatervező, Turalska Luca csatlakozott hozzájuk. A csapat munkájában részt vevő hölgyek arányát tovább javította Schmidt Barbara, akinek mesterképzéses pszichológusként az ügyféligények kutatásáért és a gamifikációval („újmagyarul”: játékosítás, szórakoztatva tanítás) kapcsolatos feladatokért volt felelős. Végül a Budapesti Gazdasági Főiskolán frissen végzett Pálmai Bence is a csapat tagja lett, ő hangolja össze a Mistory marketing-tevékenységét.

A Mistory lényege, hogy a klasszikus városnéző sétákat az okostelefonok navigációs rendszerét is felhasználva izgalmas kalandjátékká varázsolja; a bűnügyi nyomozástól a kincskeresésen át sokféle történetnek bárki szereplőjévé válhat, a végeredménynek csak az alkotók fantáziája szabhat határt.

A Microsoft 2004-ben hozta létre a Microsoft Imagine Cupot azzal a meggyőződéssel, hogy a fiatal generáció képes arra, hogy megváltoztassa a világot. Az elmúlt bő egy évtizedben 190 országból 1 650 000 fiatal vett részt a képzeletkupa-világversenyen, ötletet merítve egyebek mellett az Egyesült Nemzetek Szervezete millenniumi fejlesztési céljaiból vagy saját országuk problémáiból.

A Microsoft Imagine Cup lényege nemcsak az, hogy a csapatok érdekes, jól működő fejlesztésekkel álljanak elő, de azt el is kell „adniuk” a zsűrinek, azaz bizonyítaniuk kell ötletük hasznosságát és esélyét az üzleti sikerre. A Microsoft Imagine Cup Academy pedig végigköveti egy kezdeményezés teljes életét – az ötlet megszületésétől a részletek kidolgozásán át a megvalósításig. Ez olyan szintű képzettséget és felkészültséget követel az indulóktól, amelynek nagyon kevesen képesek tökéletesen megfelelni.

A zsűri tagjai az idén is rangos technológiai személyiségek voltak: Alex Kipman, a HoloLens feltalálója mellett Jens Bergensten, a Minecraft vezető fejlesztője és Thomas Middleditch, az HBO Silicon Valley című sorozatának sztárja is a bíráló bizottság tagja volt.