Brüsszelnek kezd elege lenni a magyar vétókból

Kapunk-e, és mikor uniós pénzeket? – ez természetesen nem mellékes téma a nemzetközi sajtó számára sem. Az U.S. News & World Reportnak a Reuterstől áttvett tudósításában Gulyás Gergelyt idézi ennek kapcsán, aki szerint a kormány mindent megtett és megtesz azért, hogy létrejöjjenek a megállapodások, s erre jó eséllyel heteken belül sor kerül. Igaz, némi bizonytalanságot is érzékeltetett, mert úgy fogalmazott: minden megállapodás akkor biztos, ha megszáradt a tinta a papíron.

A Reutersnek nyilatkozó forrásra hivatkoznak, ami szerint nagyot lépett előre a magyar kormány, hogy elnyerje Brüsszel kegyeit és pénzét, utóbbi kifejezetten jó ösztönző a számára. Alapvetően két területen vár határozott előrelépést Brüsszel: a korrupció felszámolásában és a független igazságszolgáltatás visszaállításában. Az országnak nemcsak azért van nagy szüksége az uniós forrásokra, mert megugrottak az energiaárak és az infláció, hanem azért is, hogy visszatérjen a befektetők bizalma a nemzetközi piacon.

A fasiszta Szemák Jenő portréjának visszahelyezése a magyarországi politikai hangulatot kifejező jelképes üzenet – írja a The Guardian egy nyugalmazott bíróra hivatkozással, amikor a brit lap beszámol arról, hogy az egykori kúria elnökének a portréját visszaakasztották a falra. Méghozzá szép csöndben. Az illető „tündöklése” mindössze hat hónapig tartott 1944 végétől, aztán a háború utolsó napjaiban menekülnie kellett – Dél-Dakotában talált menedéket. Távollétében halálra ítélték Magyarországon, végül nem érték el, 1971-ben viszont természetes halállal távozott az élők sorából. A Kúria elnökei között ott volt a helye a portrék között, de a keretben azt a feliratot lehetett csaknem 10 éven keresztül, hogy a vészterhes időkben betöltött szerepe miatt nem helyezték ki arcképét.

Egy másik nyilatkozó szerint nagyon helyes döntés volt nem kirakni a képét, mert amit Szemák tett, az teljes mértékben elfogadhatatlan volt, s hogy egyetlen bíró sem akart semmi áron azonosulni vele.

Varga Zs. András kúriai elnök kinevezésével viszont változott a helyzet! Ungváry Krisztián történész legfőképpen azt kifogásolta, hogy egy olyan kúriai elnököt „tisztelnek meg”, akit az illegitim nyilas kormány nevezett ki, s lett maga is illegitim ezen a poszton. A múlttal, persze, szembesülni kell, de egyáltalán nem mindegy, milyen kontextusba helyezzük a múlt megítélését.

A soros elnökséget betöltő Csehország illetékes minisztere szerint nem vet jó fényt Magyarországra épp abban a helyzetben, amikor tetemes összegek sorsáról kell dönteni, a magyar kormány megint megtorpedózott egy közös álláspontot. Azaz: nem hagyta jóvá az Ukrajnának jövőre adandó 18 000 millió eurós hitelkeretet – vonja le a következményeket az Euractiv. Mikuláš Bek miniszter, aki elnökölni fog a jövő héten a magyarországi jogállami helyzetet értékelő ülésen, így fogalmazott: nemcsak kiélezi a helyzetet az Európai Tanácsban, de fel is erősíti a Magyarországgal szembeni kritikus hangokat. Minden egyes vétó, amivel egyre gyakrabban és egyre több területen él a magyar kormány, károsan hat megítélésére is. Sokan már meg is fogalmazták gyanújukat, hogy Orbánék így akarnak engedményeket elérni a jogállami normasértés miatti büntetőtételekben.

Bek ehhez hozzátette: az utóbbi időben valóban tapasztalható, hogy a magyar kormány igyekszik megfelelni az uniós, demokratikus elvárásoknak, de ő arra nem számít, hogy lényeges változások egyik pillanatról a másikra bekövetkezhetnek.

Egyébként pedig harmadik napja hír az orosz és ukrán sajtóban Szijjártó bejelentése (forrás: Gordonua, Pravda, Kommerszant), hogy hazánk nem hajlandó ukrán katonákat kiképezni, ami az Európai Unión belül szerveződő küldetés lenne.

Budapest nem akar pénzt sem áldozni erre a célra, mert – hangzott a kifogás – diplomáciai úton kell rendezni a két ország konfliktusát. Az Európai Unió 110 millió eurót szán a kétéves programra, amiben legalább 15 ezer katonát képeznek ki – persze hazánk kivételével.

A nemzetközi sajtószemle alábbi részének forrása: www.muosz.hu

A Die Presse kommentárja arra figyelmeztet, hogy Európát ma ugyanazok az eszmék rombolják, amelyektől éppen 100 éve Richard Nikolaus Coundenhova-Kalergi, a páneurópai mozgalom alapítójaként óvott. Nem véletlen, hogy a földrész újraegyesítésére 1989-ben éppen a Sopronban megrendezett páneurópai piknik adta meg kezdőlökést.

Már pontosan egy évszázaddal ezelőtt az volt a jelszó, hogy Európának békésen újra kell egyesülnie. A határoknak el kell tűnniük és a kontinensnek – stabil és toleráns hatalomként kiegyenlítő szerepet kell betöltenie az USA és Szovjet-Oroszország között. Csakhogy az eltelt évtizedekben veszedelmes erők éledtek újjá. Porlad az európai összefogás. A magyaroknál, lengyeleknél és olaszoknál nacionalista körök vették át az irányítást. Pénzt követelnek Brüsszeltől, cserében hallani sem akarnak a szolidaritásról.

De a populisták másutt is a határellenőrzések visszaállításával, más európaiak kirekesztésével kacérkodnak. Az összeesküvés-elméletek terjesztői ismét pocskondiázzák mindazokat, akik a kultúrák egymás mellett éléséért állnak ki. Annak idején Coudenhove-Kalergi ellen is az volt vád, mint amit most hajmeresztő módon antiszemiták felhoznak Soros ellen: a tömeges bevándorlással tönkre akarja tenni a földrész civilizációját. De már az is ellenségnek minősül, aki csak túltekint a nemzeti határokon.

Coudenhove-Kalerginek sok minden ismerős lenne, ha visszatérne napjainkban: pl. az, hogy Németország külön úton igyekszik megoldani az energiaválságot, Magyarország pedig többet kér az európai utasoktól a benzinért, mint a hazai polgároktól. Amit ő akart, az idealista, rasszizmus-ellenes és békés volt.

Frankfurter Allgemeine Zeitung Európa kijelentkezett a nemzetközi politikából, a szervezet egy sor fontos területen működésképtelen – írja közös elemzésében Daniel Cohn-Bendit, aki 20 éven át volt EP-képviselő, valamint Claus Leggewie politológus, az esseni Kultúratudományi Intézet igazgatója. Úgy értékelik, hogy a háború letérítette eddigi pályájáról a szervezetet és a német-francia-tengely ezúttal nem képes segíteni. Ilyen helyzetben viszont megélénkültek a nemzeti külön utak, olyan ellenségképek éledtek újjá, amelyekről már mindenki azt hitte, hogy a múltba merültek.

A helyzet paradox: minél inkább keletre tevődik át a fókusz, annál inkább a nemzetállam lesz a mérce. Lengyelország a háború folytán annyira felértékelődött, hogy esetében szinte már nem is érdekes a jogállam megsértése, úgy jelenik meg, mint amelyik „egészséges hazafiságot” sugároz.

Az olyan euroszkeptikus politikusok diktálják a tempót, mint Orbán Viktor, aki nem fogadja el sem a bővítést, sem az integráció elmélyítését. De a tekintélyelvűség migrációellenessége nyugaton is megjelenik, az autokrácia szembemegy a liberális demokráciával. Terjed a paranoid demokráciacsömör, amihez oroszbarát semlegesség társul és a végén Amerikát teszi felelőssé a világhelyzetért. Ily módon a tengerentúlon jó esélye van a Trump 2.0 jelzéssel futó bezárkózásnak, így viszont Európa védtelen marad az orosz és kínai imperializmussal szemben.

A közös európai politika kulcsterületeken egy tapodtat sem mozdult előre és hiába akar Scholz többségi döntést a külpolitikában, ha ezt saját maga kontrázza meg a nemzeti külön intézkedésekkel. Hiányzik a messzire tekintő politika, amelyet csak összefogással lehet hatékonyan megvalósítani. Amelyet európai tervnek lehet tekinteni és reményt nyújt.  

Der Standard Magyarország és Ausztria pénzt ad Szerbiának, hogy az haza tudja paterolni az elutasított menedékkérőket. Erről egyezett meg a három ország első számú vezetője Belgrádban, a migrációról tartott újabb hármas tanácskozáson. A házigazda Vucsics elnök ezt úgy vezette fel a sajtóértekezleten, hogy a három kormány megosztja a költségeket, amikor repülőgépeket bérel.

A munka már az év vége előtt megkezdődik. Ezen felül az eddiginél több rendőrt és műszaki berendezést összpontosítanak a szerb–észak-macedón határon, hogy a védelmi vonal még inkább eltolódjék délre. A Frontex szerint tavalyhoz képest az idén 160%-kal többen érkeztek a balkáni menekülő úton. Számuk januártól októberig majdnem elérte a 130 ezret. A jelentés kiemeli, hogy a migráció elutasítása mindhárom országban jól jövedelmez politikailag a kormányoknak.

Közben az EP szerbiai jelentéstevője bírálta, hogy Belgrádban tévécsatornát indít az orosz Russia Today. Vladimir Bilcsik szerint ez a lépés önmagáért beszél, de nem szabadna, hogy egy tagjelölt ország a Kreml dezinformációs központjaként működjön.

A The New York Times egyik külpolitikai szemleírója olyan elszántságot tapasztalt Ukrajnában, amire azt mondja, hogy Amerikának tanulnia kellene belőle. Nicholas Kristof úgy látja, hogy Putyin elnök képtelen megtörni az ukránok harci szellemét, viszont lassan megdolgozza jó néhány amerikai és európai lelkét Egy közvélemény kutatás nemrégiben arra jutott, hogy az USA-ban a márciusi 6%-kal szemben most már a republikánusok 48% mondja azt: az ország túl nagy segítséget ad az ukránoknak.

Ehhez képest ukrán földön sorban állnak az önkéntesek, hogy a hadseregben szolgálhassanak, minden szálat megmozgatnak, hogy mielőbb behívják őket. Az oroszoktól viszont több százezren külföldre menekültek a sorozás elől. Ám mivel a harctéren kudarcot vallott, Moszkva bombázásokkal és az áram-, illetve vízhálózat elleni támadásokkal igyekszik terrorizálni a civileket. Ami persze háborús bűntett, de a cél az, hogy megegyezésre serkentse az átlagembert.

Csakhogy nem jön be neki. Az ukránok nem inognak meg, míg az amerikaiak, németek és franciák közül sokan igen. Pedig utóbbiakat mozgósítania kellene az orosz brutalitásnak. A Kreml megpróbálta elfoglalni egy független állam bizonyos részeit és folyamatosan emberellenes bűncselekményeket követ el.

De gyakorlati megfontolások is amellett szólnak, hogy a világ segítse Kijevet. Merthogy az ukránok emberi pajzsként védik a Nyugatot. Timothy Snyder, a Yale-ről ezt úgy foglalta össze, hogy az ukrán ellenállás hihetetlen biztonsági előnyöket nyújt Amerikának.

Az ukrán kitartás egyben növeli az esélyét, hogy Putyin megbukik. Hogy milyen politikus jön utána, az kétesélyes, ám a pakliban az is benne van, hogy a világ biztonságosabb lesz és véget ér a belorusz diktatúra, illetve Moldova és Grúzia megosztottsága. De a legfőbb, hogy ha felsül az orosz kísérlet, akkor Kína óvatosabb lesz Tajvan kapcsán, és így csökken az orosz–kínai kataklizma veszélye.

Lehet persze, hogy egy ponton az engedmények felé kell terelni Zelenszkijt. Ám az alap az, hogy a világ adósa Ukrajnának és támogatnia kell Dávidot Góliát ellen. Az ukránok pont azt kérik, hogy az Egyesült Államok ne hagyja cserben őket.

A The Economist vezércikkírója azt emeli ki, hogy csak nyugi, mert Oroszországnak pihenőre van szüksége a háborúban, a Nyugatnak viszont tovább kell segítenie Ukrajnát, hogy az tovább harcolhasson. A mostani lengyel incidensnek pedig arra kell ösztökélnie, hogy a viszály okát oldják meg. Szerencsére a lengyel határ mentén becsapódott tüzérségi eszközt nem az oroszok lőtték ki. Ám az ukrán elhárító rakétát soha nem indították volna el, ha az oroszok nem szánják rá magukat az eddigi legsúlyosabb támadásra városok és a civil infrastruktúra ellen.

Oroszország elmélyíti a konfliktust, mert vesztésre áll. Ám bátor lépéseket kell tenni Kijev támogatására. A lengyelek és szövetségeseik higgadtsága dicséretet érdemel. Ugyanakkor katasztrofális az oroszok ténykedése. Moszkva nem szeretne háborút a NATO-val, de abban bízik, hogy annak veszélye visszakozásra kényszeríti a katonai szervezetet. Erről azonban szó sem lehet.

Az orosz haderők rettenetes állapotban vannak, vonulnak vissza. Nincs elég muníciójuk, ugyanakkor hála a nyugati felszereléseknek, az ukránok folytatni tudják az offenzívát télen is. Nem szabad kiengedni a szorításból a Kremlt. Ehhez legelőször is az ukrán légvédelmet kell megerősíteni, de küldeni kell sok páncélozott járművet is.

Az jó, hogy az amerikai kormányzat két napja 37 milliárd dollárt kért a Kongresszustól az ukránok további felfegyverzésére, ez több mint Ausztrália, Kanada, vagy Olaszország éves katonai költségvetése. De Európának is sürgősen lépnie kell.

Viszont a rakétaügy tanúsítja, hogy fenn kell tartani a párbeszéd csatornáit Putyinnal. A tűzszünet azonban rendkívül hátrányos volna Ukrajna számára. Megtörné a lendületét és lélegzetvételnyi szünethez juttatná az oroszokat, hogy új hadmozdulatokat készítsenek elő.

The Guardian Cas Mudde úgy ítéli meg, hogy Donald Trump csúnyán megbukott. Már mindenki azt hitte, hogy bezsákolta a republikánus elnökjelöltséget, de aztán kiderült, hogy hiába jelentette be indulását, erről szó sincs. A Georgiai Egyetem tanára, aki korábban a CEU-n oktatott, megjegyzi, hogy a politikus nem hazudtolta meg önmagát, amikor nyilvánosságra hozta, hogy megpályázza a Fehér Házat.

A beszéd tele volt a megszokott tekintélyelvű és nacionalista utalásokkal. Azt állította, hogy invázió éri délen az amerikai határokat, és hogy „radikális demokraták” irányítják az országot. Mindezt megtűzdelte önigazoló anekdotákkal és hazugságokkal. Viszont az roppant érdekes volt, hogy az eseményről hiányzott szinte a republikánusok teljes vezetése. De a sajtó érdeklődése is csupán langymeleg volt.

Az ellenzék most azt hangoztatja, hogy Trump miatt vesztett az időközi választásokon. E pillanatban a reménysugarat Ron DeSantis floridai kormányfő jelenti a párt számára, amely meg is tartja a trumpizmust, de meg is haladná.  A nagy gond ott van, hogy a volt elnököt nem érdekli, mit gondol róla saját politikai hátországa. Neki egy a fontos: hogy elkerülje a börtönt. Hiszen egy sor per vár rá, azokhoz pedig sok pénz és jelentős nyilvánosság szükségeltetik. Jelöltként sokkal jobban ez irányú reményei, de ereje folytán képes arra, hogy elveszítse a választásokat a republikánusoknak.

Ám az időközi választások eredményeként pont az általa gyűlölt lúzer szerepkörébe kényszerült bele. Bár elméletei ma is hatnak pártjára, ám az úgy gondolja, hogy a politikus árt neki. Az különösen fura, hogy Trumpot sosem érdekelték az eszmék, a világképének fókuszában mindig is saját maga állt.