Kezdődik a budapesti albérletvadászat

Nem hagyták változás nélkül az albérleti kereslet-kínálatot sem a múlt másfél év ingatlanpiaci változásai, ráadásul közeleg az évnek az az időszaka, amikor a legélénkebb a mozgás a kiadó budapesti lakások piacán. A felsőoktatási intézményekbe jelentkezők, a szeptembertől a fővárosban élők most kezdenek majd körülnézni, így időszerű némi helyzetelemzés, hogy miként változott a helyzet a tavalyi nyárhoz, illetve az előző évekhez képest.

Most még bőven van miből válogatni, ráadásul jó minőségű lakások közül, hiszen sok, az interneten kínált, AirBnB-céllal felújított lakás még mindig tartós kiadásra vár. Bár már élénkül a rövidtávú kiadás is, de ez még nem számottevő, nagyon kevés a külföldi turista Budapesten. Ennek ellenére máris elkezdtek felfelé kúszni a bérleti díjak, kezd helyreállni az egykori kereslet–kínálat állapot – figyelmeztet a Central Home.

Szakértői tanácsok a sikeres albérletkereséshez:

  • Szánjunk rá elég időt! Legalább egy hónapot hagyjunk erre, hogy ne nyomás alatt kelljen dönteni!
  • Előre döntsük el, mit szeretnénk. Például bútorozott vagy bútorozatlan lakást. Jelenleg az AirBnB-lakások miatt nagy számban inkább bútorozott lakások kiadók a belvárosi kerületekben, ez sokaknak előny, hogy jó minőségű otthont találnak, a berendezéssel való fáradozás és költségek nélkül.
  • Ne csak az árra vagy a helyre figyeljünk! A közbiztonság és a jó közlekedés ugyanolyan kulcsfontosságú legyen! Ki szeretné az ideje nagy részét utazással tölteni? Most nagyobb a kínálat, nem kell kompromisszumot kötni!
  • Mivel sok a kiadó lakás a piacon, a nagy számok törvénye miatt csalókba, kamu hirdetésekbe is botolhatunk, így biztonságosabb ingatlanossal dolgozni. Ennek költsége amúgy sem a keresőt, hanem a lakás bérbeadóját terheli.
  • Egyeztessünk minden részletet! Az ingatlanos legyen tisztábban a bérlő igényeivel, elvárásaival, a bérlő pedig nézzen meg a bérlendő lakásban mindent, hogy ne akkor derüljenek ki esetleg rejtett hibák, amikor már beköltöztünk. Extra igényeket is ilyenkor tudunk még érvényesíteni, később már nehezebb lesz.
  • Szerződjünk! A szerződés legalizálja az albérleti létet, rögzíti a kauciót, a rezsiköltségeket, a közös költséget és az esetleges felújítások költségeit is. Az ingatlanközvetítők ebben nagy segítségünkre lesznek.
  • Ha már beköltöztünk, becsüljük meg az új lakóhelyünket, mintha a sajátunk lenne. A bérbeadóknak lehet rossz tapasztalata, ne vegyük zokon, ha néhány dologra figyelmeztet, vagy ha az első időben ellenőriz bennünket. Inkább figyeljünk úgy a tisztaságra, a lakás állagára, hogy a jó kapcsolat tartósan megmaradjon, és akár hosszabb időre is a megtalált bérlemény legyen az otthonunk.

Még egy fontos tanács: bár pillanatnyilag a járvány lecsengeni látszik, érdemes a szerződésbe belefoglalni a járványra vonatkozó „vis maior” felmondási lehetőséget, hogyha esetleg késő ősszel vagy télen ismét online oktatásra áll át a rendszer, hónapokra, akár egy egész szemeszterre, akkor fel lehessen mondani a szerződést, vagy módosítani lehessen a bérleti díjat úgy, hogy egyik fél érdekei se sérüljenek.