Kilencmillióba került a Henkelnek a jogsértő reklám

A GVH megállapította, hogy a Henkel 2014. július 7. és augusztus 10. között sugárzott televíziós reklámjában a fogyasztók nem kaptak tárgyilagos képet a két összehasonlított mosogatószer közti különbségről, ugyanis nem tárták fel előttük az összehasonlítást megelőző tesztsorozat részleteit: a tesztelés elemeit, a tisztítóhatás jellemzőit.

A hirdetésben megjelenő felirat utalt ugyan a keményítőfoltok (pl. rizs, tészta, krumplimaradék) oldására példaként, az elhangzottak és a képi megjelenítés azonban az általános (akár a zsíros) szennyeződések tisztításának hatékonyságát közvetítette, és a reklám összhatásában azt üzente a fogyasztóknak, hogy a Pur Gold termék tisztító hatása – az innovációnak köszönhetően – minden tekintetben jobb, mint a Jar Platinumé.

A GVH úgy ítélte meg, hogy a reklámfilm összhatását tekintve kiterjesztő utalást tett a különbségre, hiszen az általános hatékonyságra engedett következtetni, azaz többet, mást, jobb eredményeket és nagyobb eltérést mutatott be a két termék között, mint amit a reklámállítások igazolására szánt teszteredmények alátámasztottak.

A GVH a bírság kiszabásakor a tévéreklámok költségeire alapozott. Súlyosító körülményként értékelte többek között, hogy

•  a jogsértő reklámfilm a fogyasztók széles körét érte el,

•  a Henkelt az elmúlt 5 évben egyszer már elmarasztalta a GVH a fogyasztókat érintő jogsértő kereskedelmi gyakorlat miatt.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj/109/2014.