(Írta: Lévai Júlia/ujnepszabadsag.com) – Miért járt Orbán a Bakáts utcában? Tán egy masszőrnek vitte azt a sok pénzt? Vagy inkább egy pedikűrösnek? Jaj, nem, dehogy is: megvan! Jósnőhöz ment! Mert hát a mai időkben, ugye, amikor az sem tudható, mit hoz nekünk a múlt, neki sem könnyű ám előre látni a jövőt!
Amióta láttuk azt bizonyos videót, ilyen és ehhez hasonló találgatásokkal tartjuk magunkban és egymásban is a lelket. Mégis csak könnyebb épnek megmaradni, ha tudunk röhögni a helyzetünkön. Ha ugyanis komolyan vesszük az említett látványt, amit a 444.hu osztott meg velünk, egész nap zokoghatnánk. Abban ugyanis az van, hogy hiába orrontották meg a lap újságírói: az ország miniszterelnöke minden kedden délelőtt ellátogat a IX. kerület egy bizonyos házába, és hiába mentek oda, hogy mikrofonvégre kapják, majd feltegyék neki legalább azt a kérdést, amely aktuálisan mindenkit
izgat.
Mindebből egyedül azt tudtuk meg, hogy nevezett személy menet közben ezúttal nagy címletű bankókat morzsolgatott, illetve – szokása szerint – semmibe vette az újságírókat, s rajtuk keresztül az egész magyar társadalmat. (Kivéve persze a saját propagandistáit, akiket viszont nagyon is megbecsül, amiért azok napra nap „becsületesen” szállítják neki az ál- és alákérdezéseiket.) Ráadásul ezután egy másik portáltól is hiába indultak felderítő útra, és mentek be a házba, érdeklődni, ebből sem derült ki semmi. Ember nem tudta kinyomozni, hogy fényes nappal, munkaidőben, állami véderők kíséretében mely lakásba vonul be keddenként az ország miniszterelnöke, és miért. Hát csoda, hogy ennek láttán országszerte valóságos népi mozgalom, kollektív játék indult, „Találjuk ki, mit csinál Orbán keddenként a Bakáts utcában, és miért viszi oda a pénzünket” címmel? (Mert az nem kérdés, hogy az a sok bankó csak lopásból származhatott.) Már hogy lenne csoda! Így aztán dőlnek is a már idézettekhez hasonló ötletek, a legkülönfélébb dimenziókban.
„Valami titkos szerető lakhat ott” – röppent fel, elsőként, amit azonban a pajkosabb kedvűek azonnal átírtak „titkos szerelő”-re, és már „tudták is”: az eddigi gázszerelő mellett most egy újabb strómannak mennek a pénzek. A tippet mindkét esetben gyengítette, hogy egyikhez sem szokás ekkora biztonsági kísérettel menni, pláne olykor még a sajtófőnököt is odahívni. (Igaz, ez utóbbi azt nyilatkozta, hogy épp a
titkosság biztosítása kedvéért volt jelen, de ezt tekintsük kabarészövegnek).
A tipp ezért hamar elhalt. Következett a „Kupiba jár!” feltételezése, amit viszont az olyan ellenérvek fúrtak meg, amelyek szerint a szexmunkásokat is nyugodtan odarendelheti magához a „kolostorba”. Ott ennek egészen biztosan megvannak a kulturált feltételei: kizárt, hogy ne legyen valami kis ovális kuckó, ahol elintézhetik a dolgot.
„Titkosügynököt fizet meg!” – jött az újabb tipp, ennél azonban túl sokan kérdeztek rá, hogy „na, de ahhoz miért nem elég neki azok államilag biztosított hálózata?”. Így ez is hamar átadta a helyét egy másiknak, amely szerint viszont pont, hogy „egy zsarolónak viszi a pénzt”. Ami azt illeti, ez az, ami elég hosszú ideig, talán máig is tartja magát. Miközben persze a „kártyázni jár és szerencsebarlangban múlatja az időt” ötlet is felmerült, szintén elég nagy sikert is aratva, de ezt meg azzal fúrták meg, hogy „jó, de fényes nappal?!”.
„Szamizdatot szerkesztenek, és ma már drágák a másológépek, sok pénz kell hozzájuk” – fantáziáltak ugyancsak sokan, de róluk lehetett tudni, hogy csak ironizálnak. Ahogyan azokról is, akik szerint „Iványiéknak teremtett ott egy titkos menedéket, azoknak viszi hetente a muníciót. De nem akarja, hogy kiderüljön, mert hiszen ezzel gyengítené az agymosási programját, amit semmiképp sem fog feladni, pedig már neki is sok.”
Jelentős csoportot alkottak azok is, akik szerint nem is ő volt ott, hanem csak „egy dublőre, vagy egy gumiálarcos ember”, de közülük senki nem tudta megindokolni, hogy miért lenne jó neki negatív képet terjeszteni magáról. Az nem érv, hogy azért, mert ezzel ki akarta provokálni az ellenfelei utálatát, hogy bebizonyíthassa: mennyire gonoszak és rosszindulatúak. Azért nem érv, mert hiszen ezt ő bármikor, bármiféle konkrét esemény nélkül is folyamatosan „bizonyítja”. Ehhez neki nem kellenek sem tények, sem események.
Végül alighanem az a tipp vitte el a pálmát, amely szerint „valamelyik gyerekétől született egy kanyarban egy balkézről való unoka, ahogy az ő köreikben mondják: zabigyerek. Akinek a létét jobb eltitkolni. És mivel azért neki is van szíve, meg, ugye, nála a vérség is sokat számít, ezért nem szakították le egészen a bébit a családtól, csak eldugták ebben a házban, valakinél, akivel tartják a kapcsolatot. Ez vagy a másik szülő, vagy egy nevelőszülő, és ezek a keddek a láthatási és eltartásfolyósítási napok, a nagyszülők vállalásában. Nincs kizárva, hogy csütörtökönként vagy szombatonként az Anikó megy a zabiunokához”.
Hát így vigasztalgatjuk mi magunkat a saját, kreatív ötleteinkkel, idomulva ezzel a mi alapvetően derűs, viccelődésre is bármikor kapható természetünkhöz. Ami amúgy rendben is lenne, ha ez az ügy valóban olyan vicces is volna, mint amilyennek látszik. Csakhogy ez nagyon nem az, sőt, véresen komoly. Hiszen azt is a saját szemünkkel láttuk: mit jelent az ország miniszterelnökének megbízhatósága, őszintesége és főként az ellenőrizhetősége (semmit), mennyire veszi komolyan a saját hatását, hírnevét, másoknak a róla alkotott véleményét (semennyire), és hogy őt mindezek alapján lehetséges-e komoly embernek mondani (nem lehetséges). Miáltal mégis csak érdemes föltenni azt a kérdést is, hogy jó-e nekünk egy ilyen miniszterelnök. Mivel azonban az ilyesmit nem az újságcikkek szokták megoldani, ezt itt most zárjuk is le.
Viszont a jelenetet, amelyet a videón láttunk, mindenképp tartsuk meg a fejünkben, a maga tárgyszerűségében. Mert egyszer majd egészen biztosan lesz jelentősége annak, hogy ezt mi tényleg a saját szemünkkel láttuk, és akkor erről semmiképp sem szabad elfeledkeznünk.