Kokik és sallerek az uniótól

Tizenhárom EU-tagállam, köztük az eredeti hat alapító tag, közös nyilatkozatot adott ki a héten elfogadott magyar felhatalmazási törvény miatt, amely korlátlan időre szól, és a kritikusai szerint árt a sajtószabadságnak Magyarországon. (Az illusztráció Horváth István rajza / Magyar Szó)

Belgium, Dánia, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Írország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Portugália, Spanyolország, valamint Svédország szerdán este közös nyilatkozatban fejezte ki aggodalmát a magyar parlament által hétfőn elfogadott felhatalmazási törvény miatt.
„A jelenlegi, példa nélküli helyzetben jogszerű, hogy a tagállamok rendkívüli intézkedéseket hozzanak polgáraik védelme és a válság leküzdése érdekében” – fogalmazott a nyilatkozat.
A szóban forgó országok ugyanakkor „mélységes aggodalmukat” fejezték ki a jogállamiság, a demokrácia és az alapvető jogok bizonyos intézkedések elfogadásából fakadó megsértésének kockázata miatt.
A rendkívüli intézkedéseket a feltétlenül szükséges intézkedésekre kell korlátozni, azoknak arányosnak és átmeneti jellegűeknek kell lenniük. Az intézkedéseket rendszeres ellenőrzésnek kell alávetni, és tiszteletben kell tartaniuk az említett elveket, valamint a nemzetközi jogi kötelezettségeket. A rendkívüli intézkedések nem korlátozhatják a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságát – húzták alá.
„Közösen kell leküzdenünk a válságot, amelynek folyamán közösen kell megőriznünk az európai alapelveket és értékeinket. Ezért támogatjuk az Európai Bizottság azon kezdeményezését, hogy figyelemmel kíséri a rendkívüli intézkedéseket és azok alkalmazását az unió alapvető értékeinek fenntartása érdekében. Arra szólítjuk fel az Európai Unió általános ügyekért felelős tanácsát, hogy szükséges esetben tűzze fel a kérdést napirendjére” – állt az említett uniós országok közös nyilatkozatában.
A törvényt már megszavazása előtt több európai politikus, köztük az Európai Parlament elnöke és egyik néppárti alelnöke is kritizálta.
Egy hét alatt több mint százezren írtak alá egy, a törvényjavaslat ellen tiltakozó petíciót, mely szerint „a hatalom a járványt kihasználva olyan törvényt kíván elfogadtatni, amely kiiktatja közéletünkből a jogállam utolsó, még megmaradt intézményeit, a szólás- és sajtószabadságot, a parlament általi törvényalkotást és a választásokat, mindezt úgy, hogy annak sem időbeli, sem tárgybeli korlátja nem lenne”
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnök kedden, a magyar jogszabály elfogadása és kihirdetése másnapján adott ki közleményt a témában, arra szólítva fel az EU-tagokat, hogy a csak olyan döntéseket hozzanak, amelyek feltétlenül szükségesek és a helyzettel arányosak.
Magyarországot nem említi név szerint, de úgy fogalmaz, ezek a döntések nem lehetnek „korlátlan időre szólóak”. A kormányoknak gondoskodniuk kell arról, hogy az így elfogadott intézkedéseknél is megmaradjon folyamatos külső kontroll. Erre az Európai Bizottság is oda fog figyelni, a tagállami együttműködés szellemében.
A demokrácia nem működhet szabad és független média nélkül”- hangsúlyozta Von der Leyen.
„Most időszerűbb, mint valaha, hogy az újságírók zavartalanul és alaposan végezhessék munkájukat, eljuttathassák a legfontosabb információkat az embereknek, ezzel is küzdve az álhírek terjedése ellen” – fogalmazott. Tusk a Fidesz európai pártcsaládjának, az Európai Néppártnak a vezetője nyílt levélben bírálta a magyar vészhelyzeti törvényt. Szerinte most a járványt kell megfékezni, de utána újra kell gondolni a Fidesz kizárásának ügyét. Tusk korábban egy lengyel nyelvű videóban alig burkoltan hasonlította egy vírushoz Orbán Viktort. A video  negyvenedik percében Tusk a következőket mondja: „Képes-e az unió túlélni? Az elmúlt húsz év alatt először vannak komoly kételyeim, hogy ez megtörténik-e. Néhány politikus és néhány társadalom úgy viselkedik, mint egy vírus, nem pedig úgy, mint az oltás. Az EU felépítése nagyon nehéz volt. A megtartása pedig folyamatos erőfeszítést és jó szándékot igényel. A lerombolása pedig egy másodperc tört része alatt bekövetkezhet. Ha brexit, Kaczyński, Orbán, vagy Trump logikája győz, lehet, hogy az EU nem éli túl” – mondta Tusk.
A magyar miniszterelnök válaszul a múlt pénteken ismét az EU-t kritizálta. „Világosan megmondtam az európai kekeckedőknek, ha szabad így fogalmaznom, hogy ez most nem annak az ideje, hogy okoskodjanak itt nekem mindenfajta jogi, kétségkívül izgalmas elméleti kérdésekkel. Mert most itt válság van, járvány van, életeket kell menteni, majd megvitatjuk utána, amit meg kell vitatnunk. És ha már segíteni nem tudnak, mert azt nem tudnak, akkor legalább ne akadályozzák a magyarokat a védekezésben” – fogalmazott Orbán szokásos péntek reggeli rádióinterjújában
Hétfőn az Európai Bizottság is válaszolt erre: „A makrogazdasági keretszabályok rugalmassá tétele lehetővé teszi azt, hogy a magyar hatóságok a szerintük legmegfelelőbb lépéseket hozzák meg” – mondta Eric Mamer, a szóvivői szolgálat vezetője.
„A koronavírus terjedésére adott uniós választervben is szerepel egy példa: Magyarország 5,6 milliárd eurót mozgósíthat az egészségügyre, a kis és középvállalkozásokra és a többire. Azt is elmondanám, hogy nagyon keményen dolgoztunk azon, hogy biztosítsuk az áruk és a munkaerő szabad áramlását Európában. Egyetlen ország, így Magyarország sem harcolhat egyedül sikerrel a vírus ellen.”

„Az általunk kiadott iránymutatást egyhangúlag üdvözölték a tagállamok, így Magyarország vezetői is a múlt heti uniós csúcson. Ezek az intézkedések azért születtek, hogy enyhítsék a válság hatásait. Tehát senkit nem akadályozunk abban, hogy tegye a dolgát. Ugyanakkor éberek vagyunk és figyelünk arra, hogy az uniós normáknak megfelelően lépjünk az összes területen” – mondta Eric Mamer.