Az indiai származású amerikai rendező filmjei szinte mindig valahol a valóság és a spiritualizmus határán játszódnak, amiben valószínűleg szerepe van annak, hogy Shyamalan katolikus, illetve episzkopális iskolákban nevelkedett. A keresztény gondolatvilág ezúttal látszólag hangsúlyos eleme a filmnek, mivel az Apokalipszis réme, illetve annak elkerülhetetlen vagy elkerülhető természete adja a hátteret az amúgy meglehetősen sablonos történethez. (A nyitó képen a család.)
Régi bölcsesség az irodalomban és a filmiparban, hogy a sikerhez alapvetően két út vezet: végy egy esetleg több rendkívüli lényt, és helyezd őket átlagos környezetbe (lásd King Kong, Superman stb.), avagy végy néhány hétköznapi embert, és helyezd őket rendkívüli szituációba (katasztrófafilmek stb.). A forgatókönyvíró-rendező ezúttal az utóbbi recepthez nyúlt, amit megspékelt egy kis Agatha Christie-féle hozzávalóval, az összezártsággal is.
Adott egy egynemű házaspár, aki örökbefogadott kínai gyermekével egy világvégi házikóba utazik, hogy az idilli környezetben kipihenje a mindennapok fáradalmait. Alig érkeznek meg, amikor négy idegen kopogtat be hozzájuk, aki egyszerre látszik jóságosnak és fenyegetőnek. A jövevények azt próbálják elhitetni a házaspárral, hogy csak valamelyikük feláldozása mentheti meg a világot a küszöbön álló pusztulástól, így egyiküknek meg kell gyilkolnia a másikat – vagy a kislányt.
Shyamalan a tőle megszokott izgalmas kameramozgásokkal és félelmetes hangeffektusokkal borzolja az idegeket, az alkotása azonban mégsem mondható való horrorfilmnek, mivel látványban nem kapunk semmi olyat, amit ne láthatnánk bármely esti híradóban vagy a Columbo soron következő epizódjában.
Jó szívvel misztikusnak sem nevezhető a film, mivel – bár elrugaszkodik a valóságtól – a történet íve mégsem emelkedik olyan magasságokba, amit joggal várnánk el a „Jelek” és más, hasonlóan nagyszerű művek alkotójától. A homoszexuális szerelem motívuma is talán inkább csak a rendező megfelelni vágyásának kifejeződése, a cselekményt a legkisebb mértékben sem befolyásoló tényező, így ebben a kontextusban meglehetősen erőltetettnek hat.
Mint manapság általában, ez a film sem mentes a modern technikával kapcsolatos helyzetek körüli logikátlanságtól. Azt természetesen könnyű elhinni, hogy egy minden civilizációtól távoli helyen nincs mobilszolgáltatás. Az is érthető, hogy a betolakodók elvágják a telefon vezetékét. Ugyanakkor hangsúlyos szerepet kap a házikóban remekül működő televízió.
Márpedig mindannyian tudjuk, hogy napjainkban (csaknem kivétel nélkül) ugyanazon az úton-módon érkezik az internet is a lakásainkba, mint a tévéadás, amely tény meglehetősen hiteltelenné teszi a teljes izoláció illúzióját. Hasonlóan valószerűtlenek a film egyes katasztrófajelenetei, főként a falevél módjára aláhulló repülőgépek.
Különös, hogy a remek forgatókönyvek sorát író, sikerfilmek sorozatát rendező Syamalan miért nem hozott ki többet a kiváló alapokat adó Paul G. Tremblay regényből, miért nem akart vagy tudott kitalálni valami olyan váratlan csavart a történet végére, ahogyan azt tette A hatodik érzék vagy A falu esetében. Szintén hiányolhatjuk a rendező névjegyévé vált cameo-megjelenést is, amely ezúttal elmaradt.
Ám a film a sorolt hibái ellenére is megnézésre javasolt, mégpedig a szereplők varázslatos játéka miatt. Közülük is kimagaslik (és nem csak termetével) az egykori pankrátor, Dave Bautista, aki impozáns izomzata és egész testét beborító tetoválásai ellenére leginkább az arcjátékával ragadja meg a nézőt. Úgy játszik a leggyengédebb érzések és a kényszerű könyörtelenség széles skáláján, ahogyan azt csak a legnagyobbaktól várnánk el, az érzések átadásában pedig a magyar változatban sokat segít remek szinkronhangja, ifj. Jászai László is. Szintén egészen különleges jelenség a kínai kislányt alakító Kristen Cui, aki olyan hitelesen formálja meg Wen szerepét, ahogyan gyermekszereplőtől ritkán láthatjuk.
Végezetül megemlítendő, hogy a forgalmazó, eltérve a magyarországi gyakorlattól, ezúttal megpróbálta egy az egyben lefordítani a film eredeti címét (Knock at the Cabin), ami azonban a két nyelv eltérő szerkezete miatt nem túl sikeres választás volt, hiszen a kis ház nem igazán kunyhó, a kopogás pedig annak ajtaján és nem annak belsejében történik.
Talán szerencsésebb lett volna a könyv címére (The Cabin at the End of the World) hajazva a Házikó a világ végén, ami egyszersmind a történetben fontos Apokalipszisre is jobban utalt volna.
Ízelítő a filmből, tessék kattintani!