A Fidesz–KDNP 12 százalékpontot vesztett népszerűségéből teljes népesség körében, vagyis októberhez képest a támogatói kör (37%) harmadával csökkent, azaz novemberben 25 százalék. Tekintve e tábor méretét ez szinte földcsuszamlásszerű népszerűség-vesztésre utal, ám továbbra is egyértelmű a kormánypártok előnye.

Ugyanakkor a többi párt támogatottságának változását tekintve óvatosan kell fogalmaznunk, mivel a bizonytalan, illetve az eltitkolt preferenciával rendelkezők aránya nőtt leginkább. Ez a kör 34-ről 44 százalékra duzzadt, vagyis arra a szintre, ahol az idei önkormányzati választások előtt állt. Jelenleg még bizonytalan, hogy ezt a heterogén tábort mely politikai erő tudja majd megnyerni.

A teljes népességen belül a Fidesz–KDNP támogatottsága tehát számottevő mértékben csökkent a múlt hónapban az októberi 37-ről 25 százalékra. A jobboldali ellenzék, a Jobbik népszerűsége lényegben nem változott (az októberi 11% után e hónapban 12%). A legjelentősebb baloldali erő, az MSZP támogatottsága változatlanul 11 százalék, és ezzel stabilizálta a baloldalon vezető szerepét. Nem változott a Demokratikus Koalíció szimpatizánsi körének mérete sem az előző hónaphoz képest (3%). Az LMP (október: 2%, november: 3%) és az Együtt-PM tábora (október: 1, november: 2%) sem változott. A pártpreferenciájukat nem közlő válaszadók között különösen megnőtt azok aránya, akik eltitkolják pártszimpátiájukat (13-ról 19%-ra), és növekedett a bizonytalanok aránya is (21-ről 24 %-ra).A pártválasztók, azaz a határozott pártpreferenciával rendelkezők körében a Fidesz–KDNP népszerűsége 10 százalékpontot csökkent (55 százalékról 45 százalékra). Mind a Jobbik, mind pedig az MSZP 4 százalékpontot növekedett; előbbi 17-ről 21 százalékra, a utóbbi pedig 16-ról 20 százalékra. A Jobbik esetében ez az erősödés egy hosszabb ideje tartó trend folytatódása. Az LMP 3-ról 5 százalékra változott, a Demokratikus Koalíciót választóké viszont továbbra is 5 százalék, így mindkét párt a parlamenti küszöbön áll. Az Együtt-PM tábora 2-ről 3 százalékra módosult.
A regisztrált változások alapján kirajzolódó tendenciák csak a következő hónapok során erősíthetők meg. A TÁRKI legközelebb 2015. január végén fogja közölni a pártpreferencia mérésének eredményeit. Az adatfelvétel 2014. november 13–23. között zajlott 1006 személyes, országos, véletlenmintán, személyes kérdezéssel.

