Környezetbarát sörfesztivál – 250-féle különlegességgel

Száműzi az eldobható műanyag poharakat az idei budapesti sörfesztivál. A hétfőig (június 10-ig) látogatható, hatnapos, ingyenes rendezvény így több mint 150 ezer egyszer használatos poharat takarít meg. Harmadik alkalommal rendezik meg a pesti Szabadság téren a Belvárosi Sörfesztivált.

A környezettudatosság jegyében a kiállítók műanyag helyett kétféle, sörkóstolásra tervezett üvegpohárból kínálják a 250-féle sört. Tavaly több mint 100 ezer látogató 150 ezernél is több korsó sört fogyasztott el, az idén pedig várhatóan ennél is többen lesznek kíváncsiak a különleges sörök mellett az igényes gasztronómiai kínálatra és a hangulatos zenei programokra.

Kurucz Dániel fesztiváli főszervező reményei szerint – a papírpoharak száműzésének köszönhetően –  a fesztivál után a fővárosiak (és az arra sétálók) a Szabadság teret ugyanolyan állapotban kapják vissza, mint ahogyan az a rendezvény előtt kinézett. A programfüzetet sem nyomtatott formában osztogatják, hanem letölthető az internetről.

A fesztivál két, „hivatalos” poharat kínál a sörkedvelőknek: a kiállítók pultjainál csak ezekbe a poharakba csapolnak a vendégek számára.

A Belvárosi Sörfesztivál a speciális poharak mellett ebben az évben a fogyasztók ízlése szerint elkészített sörrel is meglepi a látogatókat. A kizárólag a rendezvényen kóstolható főzet receptje egy online kérdőív segítségével jött létre, amelyben a sörkedvelők határozták meg a sörkülönlegesség fajtáját, színét, alkoholtartalmát és stílusát. Vagyis a fesztivál szervezői – együttműködve a First Craft Beer kisüzemi sörfőzdével – a fogyasztók segítségével először az idén elkészítik a Belvárosi Sörfesztivál saját sörét.

A hazánkban eddig páratlan kezdeményezés lényege, hogy bárki beleszólhat abba, milyen lesz ez évben az a sörkülönlegesség, amely csak a Belvárosi Sörfesztiválon kóstolható majd. A sörkedvelő közönség a fesztiválsör olyan paramétereit is meghatározza, mint az alkoholtartalom, vagy a szín, de az erre a célra létrehozott kérdőív kitöltői aszerint is választhatnak, hogy erősebben, vagy enyhébben komlózott, láger vagy ale típusú sört kortyolnának szívesebben a nyár első napjaiban.

A fesztivál a hazai kisüzemi főzdék mellett felvonultatja a magyar sörpiac nagy sörgyárainak újdonságait is.

További információ a rendezvényről és a zenei fellépők listája a fesztivál honlapján érhető el.