A gondolatmenetet folytatva hozzáteszi: „Nem vagyok könyöklő típus, nem szeretek kilincselni. Szeretek játszani, mint ahogy a ma még élő kortársaim, Szakcsi Lakatos Béla, Babos Gyula vagy mások… Valamikor nem volt menedzselés, ma sem szeretem, ha hívtak, hívnak, mentem, mentünk. Szóltak a szervezők… Ma már nem így van, de én hozzászoktam ehhez is…”

Hosszú azoknak a zenészeknek a névsora, akikkel sok évtizedes pályafutásán színpadra lépett. Sokan tudják róla, hogy Újpesten egy iskolába, a Könyves Kálmán Gimnáziumba járt az évtizedek óta Londonban zenélő Bajtala Jánossal – szinte egy napon születtek is, valamint Szörényi Leventével, aki az idén tölti be a 70-et. Ma már egyikükkel sincs kapcsolata, Bajtalával, igaz, együtt zenélt 1995-ben, Szörényi 50. születésnapi buliján.

Kőszegi Imre zongorával kezdett kilencévesen, de nagyon hamar kiderült róla, hogy igazán a dob érdekli. „Amikor megkaptam az első dobot, az ágyam mellett állt, éjjel is” – emlékezik. 

Lakatos Ablakos Dezső szaxofonos volt a legjobb barátja, tőle tanulta talán a legtöbbet – vallja. Ugyanilyen szeretettel emlékszik Kovács Gyulára, a legendás dobosra is, akinek „hivatalosan” nem volt tanítványa.

Aztán elröppent fél évszázad, Kőszegi Imre a legjobb hazai dobosok egyike lett, a legnagyobb zenészekkel játszott.

A teljesség igénye nélkül: zenélt Szabó Gáborral, Zoller Attilával, Tony Lakatossal, Szakcsi Lakatos Bélával, Babos Gyulával, Zsoldos Bélával, Dés Lászlóval,  Németh Jánossal, Tűzkő Csabával, Berkes Balázzsal, Vukán Györggyel, Deseő Csabával, Csepregi Gyulával, Tomsits Rudolffal és másokkal. A fiatalok közül Rozgonyi Péter, Szaniszló Richárd, Orbán György is zenélt vele. 

Számos kiemelkedő külföldi zenésszel dolgozott. Fellépett  Németországban, Amerikában, zenélt  Zbigniew Namyslowskival, Jack Gregg-gel, Suleiman Hakimmal (Stanley Wrighttal), Tommy Víggel, és a  rock kitűnőségével  Frank Zappával is. Több mint százötven lemez közreműködője, igaz, maga is elismeri, viszonylag kevés a saját albuma.    

Lyra-, Liszt Ferenc-díjas, Szabó Gábor-életműdíjas, a Gramofon szakmagazin az év jazz-zenészévé választotta, kiérdemelte a Magyar Köztársaság Érdemrendjének tiszti fokozata kitüntetést. „Ezzel együtt a legnagyobb kitüntetés az számomra, ha közönség előtt játszhatom.” Volt helyezett a Jazz Forum című szaklapban, ezzel kapcsolatban úgy vélekedik, hogy a rangsoroknak a sportban van értelműk, s nem a zenében.    

Ma már sokkal kevesebb fellépése van, mint a hetvenes években. Sok a zenekar, a klubok és vendéglátóhelyek nem tudják eltartani őket. Sok tulajdonos visszaél ezzel a helyzettel.

A múltból szeretettel idézi fel a Kőszegi Rhythm and Brasst, amely akkor alakult, amikor eljött Pege Aladártól, s amely nemzetközi sikereket könyvelhetett el. Tony Lakatos szaxofonossal, Dresch Mihállyal (szaxofon, klarinét, furulya), s persze másokkal. Sem bőgős sem, zongorista nem volt a zenekarban. Hasonlót szeretne szervezni a közeli jövőben. Vannak elképzelései, de még nem egyeztetett mindenkivel – magyarázza. Aki biztos, a rendkívül tehetséges vibrafonos Szaniszló Richárd, ő a legjobb ezen a hangszeren. Pecze Balázs lesz trombitás, s jön még egy-egy pozaunos és tubás, aki a bőgőszólamokat játssza. Jazztubás nincs, klasszikus zenész játszaná a hangszeren. Most sem lesz tehát sem bőgő, sem zongora.

A „Kőszegi ’70” turné kapcsán elmondta, hogy Vasvári Pál basszusgitáros és bőgős szervezte. Rajta kívül Szaniszló Richárd, Pecze Balázs, valamint Horányi Sándor játszott benne. Nagy sikerű koncerteket adtak országszerte, legutóbb Zalaegerszegen. Ez a New5 nevű zenekar most leállt.

A közeli jövő programjairól elmondta, hogy a ferencvárosi, Mátyás utcai BMC könyvtárában február 6-án, pénteken ismét vetítik a „Szabálytalanul szabályt játszani – magyar jazzdobosok” című filmet, amelyet a Duna Televízió mutatott be; „közönségtalálkozó lesz, játszunk is”. Februárban fellép Szekszárdon egy big banddal és Pécsett, a Kodály Kulturális Központban, ahová már régen készül.         

Kőszegi Imre tanított a vasutas zeneiskolában, az OSZK-nál (Országos Szórakoztatózenei Központ), valamint 18 évig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, illetve egyetemen. „Amikor betöltöttem a 65. évemet, más kiváló kollégákkal együtt megszűnt ez a lehetőség. Persze, foglalkozom tehetséges fiatalokkal itt, a lakásomon – teszi hozzá. – Igazából mindig inkább játszani, semmint tanítani.” 

Mostanában a szabadidejében legszívesebben gospelt hallgat, miközben egy sor műfajra is nyitott, így természetesen a bluesra is. „ A blues az alapja mindennek, aki nem tud bluest játszani, az jazzt sem. A koncerteken most is játszom bluest” – jegyzi meg. A koncerteket egyébként szereti szép balladákkal befejezni, ami megnyugtatja a közönséget.              

Ami a jazzt illeti, úgy véli, vannak klubok BMC (Budapest Music Center), BJC (Budapest Jazz Club), vendéglátóhelyek, szívesen látják fellépésekre és jam sessionokra. „A fiataloknak általában nincs könnyű dolguk, mert az olyan műsorokkal, mint az X-Faktor vagy Rising Star csak bolondítják őket. Legtöbbjükről egy-két év múlva már semmit sem hallani. Máshogy kellene velük foglalkozni” – zárja a születésnapi beszélgetést.