Közmondásözön festményen és a köznapi beszédben

Forgács Tamás szegedi professzor nagy monográfiája, a Történeti frazeológia a Tinta Könyvkiadónál jelent meg a minap. A mű alcíme: A történeti szólás- és közmondáskutatás kézikönyve. Ebből az alkalomból beszélgetett a szerzővel Kiss Gábor, a Tinta Könyvkiadó igazgató-főszerkesztője.

Munkakapcsolatunk csaknem két évtizedes, hiszen 2003-ban jelent meg a Tinta Könyvkiadónál a Magyar szólások és közmondások szótára, 2007-ben pedig a Bevezetés a frazeológiába című tankönyve. Kérem, magyarázza meg az olvasóknak a címben szereplő frazeológia szót, és mondja el, hogyan született meg ez a kötet?

– A frazeológia a nyelvészeten belül az állandósult szókapcsolatokkal foglalkozik. Ezeken elsősorban a szólásokat és a közmondásokat értjük, ám a frazeológia vizsgál minden más, legalább két elemből álló szókapcsolatot is, például a szállóigéket vagy a szaknyelvek több szóból álló szakkifejezéseit, a frazeológiai terminus technicusokat. A most megjelent kötet pedig az MTA-doktori címért benyújtott disszertációmnak a könyvvé formált változata. Magyarországon – tudtommal – ez az első átfogó nyelvészeti megközelítésű monográfia, amely az állandósult szókapcsolatok keletkezését és történeti változásait vizsgálja.

– A kötet címlapján Pieter Bruegel festményéből láthatunk egy részletet. Miért ez?

– A „Flamand közmondások” id. Pieter Bruegel egyik legismertebb festménye. A vurstliszerűen kaotikus képbe a festő több mint száz németalföldi szólást és közmondást zsúfolt össze. A címlapon látható részletben láthatjuk például, hogy valaki gyöngyöt – a képen margarétákat – szór disznók elé, egy másik ember a reménytelen vállalkozás szimbólumaként disznóról akar gyapjat nyírni, a háttérben nehezen alkuszik meg két eb egy csonton, elöl pedig láthatjuk, hogy késő akkor betemetni a kutat, mikor már belefulladt a borjú. S ezzel természetesen még nem is mutattuk be az összeset.

– Mióta foglalkozik szólások, közmondások kutatásával?

– Jó két évtizede, 1999 óta. Akkor fogtam bele a 2003-ban megjelent „Magyar szólások és közmondások szótára” című munkám anyaggyűjtésébe. Ennek fő újdonsága volt, hogy nemcsak a kifejezések jelentését tüntettem fel, hanem szövegkorpuszokból gyűjtött alkalmazási példák is illusztrálják a használatukat.

– Kiket említene a mesterei közül? O. Nagy Gáboron kívül – akinek a nevét sokan ismerik – kik foglalkoztak még a magyar szólások, közmondások elméletével?

– O. Nagy Gábor neve mintegy összeforrott a magyar szólás- és közmondás-kutatással; igen sokat tanultam – főleg a történeti szóláskutatást illetően – Hadrovics László munkáiból, valamint Szemerkényi Ágnes és Voigt Vilmos írásaiból is.

Mi az ön kötetének a fő újdonsága?

– A történeti szóláskutatás még más nyelvek frazeológiai irodalmában is gyerekcipőben jár. A szólások történeti megközelítése eddig elsősorban azok művelődéstörténeti és néprajzi eredetmagyarázataira szorítkozott, a nyelvészeti megközelítésük, vagyis a létrejöttük, a variánsok keletkezése, a kifejezések esetleges kiveszésének okai eddig alig vizsgált területe volt a történeti nyelvtudománynak éppúgy, mint a frazeológiának. A magyar nyelvészetben is jóformán csak Hadrovicsnak a „Magyar frazeológia” című monográfiájában láthatunk erre vonatkozó kezdeményeket. Ez a munkám mindezt szintetizáló módon igyekszik rendszerezni, sőt módszertani útmutatót is ad a már kiveszett kifejezések beazonosításához a történeti szövegekben.

– Tudtommal ön jól ismeri a német közmondásokat. Mi a különbség a magyar és a német közmondások között? Gondolom, mindkét nyelvben vannak a Bibliából eredeztethető fordulatok.

Természetesen vannak ilyenek, de olyanok is, amelyek az antik irodalomra vagy a középkorban Európa-szerte ismert anekdotákra, illetve közmondásokra vezethetők vissza. Ezeket az újabb szakirodalom széles körben elterjedt idiómák néven említi.

– A német közmondásokat alaposabban kutatták, mint a magyarokat?

Igen. Talán nem csak sztereotípia, hogy a németek igen alapos emberek. Mi, persze, igen büszkék lehetünk O. Nagy Gábor 24 ezer címszót felölelő gyűjteményére (Magyar szólások és közmondások, Gondolat Kiadó, 1966), de a német Karl Friedrich Wilhelm Wander 1867–80 között öt kötetben megjelent legendás gyűjteménye több mint 300 ezer (!) szólást és közmondást tartalmaz. Hasonlóan igen széles kitekintésű munka a svájci Lutz Röhrich három vaskos kötetből álló lexikonja, ez a szólásmagyarázatok területén számít ugyanilyen etalonnak. De nemcsak a pozitivista gyűjtőmunkában erősek a németek: igen fejlett az elemző jellegű szakirodalmuk is.

– Hogyan látja, napjainkban kedvelt téma a szólások és a közmondások kutatása?

Ahogy vesszük. A több nyelv szólásait és azok megfelelőit összehasonlító munkák száma például meglehetően számos, ám igen nagy az adósság az elméletibb jellegű munkákban vagy a történeti jellegű közelítésmódokban.

– Lehet-e egyértelműen válaszolni a diákok kérdésére: hogyan keletkeznek a közmondások?

– Mind a szólások, mind a közmondások zöme képszerű, igen gyakran névátvitellel jön létre, s elsősorban a mondanivaló színesítését szolgálja. Például: olajat önt a tűzre, Ajándék lónak ne nézd a fogát! stb. Ezeket éppúgy alkalmilag fogalmazza meg először valaki, mint ahogy mondjuk a „körte” szót is alkalmilag használta először valaki „villanykörte” értelemben. S ha ez valamiért megtetszik másoknak, akkor ez a fajta használat elterjed.

A kötet végén gazdag mutató található, amely hozzávetőleg 1500 magyar közmondást sorol fel, és további 12 nyelvből idéz példákat. Önnek melyek a legkedvesebbek?

– Az egyik magyar kedvencem nem szerepel a kötetben, mert viszonylag újabb keletű. De – saját élettapasztalatomból is – igen fontosnak tartom az „Ami nem öl meg, az megerősít” mondás igazságát. És hogy igazi közmondást is említsek, egyik kedvencem a „Gyakran hengergetett kő nehezen mohosodik fordulat”, amelyet többféle szituációban is értelmezhetünk. Saját magam számára leginkább azt az értelmét szoktam szem előtt tartani, hogy ha sűrűn használjuk az agyunkat, akkor az kevésbé öregszik. De értelmezhetjük úgy is, hogy a „tevékeny, serény ember nem tokosodik be, nem lesz szűk látókörű”. A kedvenc német példám pedig legyen a „Steter Tropfen höhlt den Stein” („Az állandó vízcseppek kivájják a követ”’), amit leginkább a magyar Lassú víz partot mos közmondással adhatunk vissza, s arra figyelmeztet, hogy állhatatos munkával elérjük a célunkat. Ez a kötet is részben ennek köszönheti a megszületését.

– Mondjon, kérem, néhány olyan példát, amit csak a magyar nyelvben találunk meg? Gondolom más nyelvekben nincs meg az „Egyszer volt Budán kutyavásár” közmondás.

Ilyen a „Több is veszett Mohácsnál” vagy a „Lássuk a medvét!” fordulat is, ez utóbbi Jókai egyik anekdotájából ered. De ilyen még a jól ismert vicc poénja is, amely szerint „Dögöljön meg a szomszéd tehene is”…

– Ha visszatekintünk, a 19. század írói sok közmondást használtak. Nyilván az élőbeszéd is ilyen volt.

–Igen, régebben jobban hittek a közmondások igazságában, sőt sokszor még a törvénykezésben is nagy szerepet tulajdonítottak nekik. Lásd például: „Szemet szemért, fogat fogért.” Szólást azonban ma is viszonylag sokat használunk, bár a fiatalok – talán mert kevesebb szépirodalmat olvasnak – gyakran nem ismerik pontosan vagy eléggé ezek jelentését. Holott a szólások képszerűvé, hatásossá teszik a kifejezésmódunkat, a közmondások pedig nagyon sok szituációra fogalmaznak meg frappáns, találó életbölcsességeket.

– Említsen, kérem, néhány példát, ami régen igen használatos volt, de ma már a jelentését sem ismerjük!

– Ma is használjuk, például, a „Vén kecske is megnyalja a sót” közmondást, de régen ennek voltak egyéb variánsai is: „Vén ló is megröhögi az abrakot” és „Vén darázs is megdongja a mézes körtét”. És hogy egészen kiveszett szólásokat is említsek, ilyen a „farkaskaszára jut”, azaz „elprédálják, eltékozolják”, vagy a „megfejné az ágast is”, azaz „igen fösvény” kifejezés. Kiveszett közmondás pedig az „Ebül gyűlt szerdéknek ebül kell (el)veszni”. [Aki nem tudná: „szerdék: aludttej”.]

Mit gondol, kell-e az általános iskolában tanítani a szólásokat, közmondásokat? Azért is kérdezem, mert a múlt években mindig volt a gimnáziumi felvételikben közmondásokkal kapcsolatos feladat.

– Mindenképpen. Sajnos azonban erre igen kevés teret hagy a „nemzeti alaptanterv”. Egyedül az általános iskola 5. osztályában van olyan része, amelyik nevesítve foglalkozik a közmondásokkal. Pedig folyamatosan szükség lenne rá, hiszen szókészletünk igen fontos részét alkotják.

Azt látjuk, hogy nyelvünk folyamatosan gazdagszik új szavakkal. Tekinthetők-e közmondásnak a politikusoktól származó mondatok – „Sokan vagyunk, de nem elegen” vagy „Mindenki hozzon magával még egy embert!” –, melyeket már sűrűn használnak, idéznek?

– Ezek csupán állandósult kifejezések, de nem valódi közmondások. Ez utóbbiak alapja egy logikai ítélet, pl. „Nyugtával dicsérd a napot” vagy „Sok kicsi sokra megy”...

Ön évtizedek óta tanít a Szegedi Tudományegyetemen. Érdeklődnek az egyetemisták az ön által választott kutatási terület iránt? Milyenek napjaink diákjai?

Régen a társadalomnak csak egy igen kis hányada jutott a felsőoktatásba, ennélfogva zömmel jobb képességű hallgatók tanultak egyetemen, főiskolán. Érdeklődő és tehetséges hallgatók ma is vannak szép számmal. Éppen azért szeretek diákjaimnak a szólásokról és közmondásokról beszélni, mert véleményem szerint a magyarázatuk és keletkezéstörténetük van annyira érdekes, hogy az unalmasnak tartott nyelvtudományt is érdekessé tudja tenni.

Most, hogy ez a kötet megjelent, megpihen, vagy már újabb témán dolgozik?

– Egyelőre csak kisebb tanulmányokon dolgozom, de amint kicsit több időm lesz, újabb könyv(ek)be is kezdek, ugyanis néhánynak máris megvan a terve a fejemben, sőt, részben már a számítógépemben is. Csakhogy az írást még alapos anyaggyűjtő és rendszerező munkának kell megelőznie.

Forgács Tamás: Történeti frazeológia. – A történeti szólás- és közmondáskutatás kézikönyve. Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához sorozat. Tinta Kiadó, Budapest, 2021, 480 oldal.