(Forrás: forbes.hu) Nagyon tanulságos, miért növekszik gyors tempóban a lengyel gazdaság, és azon belül is az új technológiával foglalkozó ágazat, pedig közvetlenebb módon éribti őket az orosz–ukrán háború. Háromezer startup, több unikornis, 150 aktív kockázati tőke társaság. Csak tavaly 171 millió euró friss tőke áramlott a mesterséges intelligenciával (MI) foglalkozó lengyel cégekbe. És egy program, ami már az óvodásoknak tanítja az MI-t. Lengyelország, kiemelten Varsó, nagyon elhúzott mellettünk.
A forbes.hu összeállítása szerint az elmúlt tíz évben a lengyel gazdaság reálértéken 37 százalékkal nőtt, amellyel az ország az EU legerősebb fejlődését produkálta. A Pekao Bank Lengyelország pillanata. Hogyan gazdagodott meg, és hogyan válik erős, tudásalapú gazdasággá című friss elemzése reálisnak tartja, hogy tíz év múlva az egy főre jutó GDP meghaladja Olaszországét.
„Küzdeni fogok azért, hogy a lengyel diplomáciai képviseletek az új technológiai ipar képviselői legyenek” – közölte Karol Nawrocki, Lengyelország újonnan megválasztott elnöke, bejelentve egyúttal az áttörést jelentő technológiák fejlesztésére létrehozandó új alapot.
Az erről szóló jogalkotási kezdeményezés lehet az új elnök egyik első intézkedése augusztusban, közvetlenül az eskütétele után. Mindez egy olyan politikus szándéka, akit konzervatívnak, nacionalistának és populistának tartanak. A bejelentés ugyanakkor azt valószínűsíti, hogy Varsó az innovációs verseny és tudásalapú gazdaság következő szakaszába léphet.
Két éve a lengyel digitális gazdaság értéke 80 milliárd euró volt, meghaladva az építőipar és az ingatlanpiac értékét. Ha külön ágazat lenne, akkor a lengyel GDP értékének 10,5 százalékát tenné ki. Az ágazat közel 1,5 millió munkahely fenntartásához járul hozzá – állapította meg a VeloBank „Mennyit ér Lengyelország digitális gazdasága?” című tavalyi jelentése.
2025-re a lengyel digitális ágazat ott tart – mindössze két évvel az után, hogy a Chat GPT nemzetközi debütálása felforgatta az addig ismert technológiai valóságunkat –, hogy a felhasználó számos hazai MI-modell közül válogathat. Közülük kiemelkedik a PLLuM és a Bielik.
Az előbbi kifejezetten a polgárok közigazgatási eljárásokban való támogatására készült, az utóbbit az oktatási és kutatási terület szereplőinek szánták. És mivel a helyi és EU-s adatvédelmi szabályozásnak is megfelelő úgynevezett adatszuverén módon működik (az adat nem hagyja el a vállalatot) mára a bankrendszer egyfajta belső MI-rendszerévé vált.
A közép-európai startup ökoszisztéma híreiről tudósító The Recursive adatai szerint tavaly a mesterséges intelligenciával foglalkozó lengyel vállalatok (Campus AI, Nomagic, Synerise, Sky Engine AI, Endrone) tőkevonzása – duplázódva az előző éviről – elérte a 171 millió eurót. (A teljes cikk a forbes.hu oldalán olvasható.)

