Lengyelországon múlnék az EU jövője?

Izrael azonnali hatállyal hazarendelte ügyvivőjét Varsóból, miután a lengyel államfő bejelentette: aláírja azt a törvényt, amelynek értelmében legfeljebb 30 évet kapnak a náci időkben elvett javak tulajdonosai, hogy visszaköveteljék értékeiket – tudósít a Yahoo/Reuters. Naftali Bennett kormányfő kijelentette: országa nem hagyja annyiban, mert a lengyel döntés szégyenletes és meggyalázza a holokauszt-áldozatok emlékét.

Naftali Bennett külügyminiszter kijelentette: Lengyelország most először antiszemita és erkölcstelen törvényt fogadott el. Ily módon azonban antidemokratikus és nem liberális vonalra állt rá, nem tiszteli az emberi történelem legnagyobb tragédiáját. Ezért nem küldenek új nagykövetet Varsóba, a Tel Aviv-i lengyel képviselet vezetőjének pedig azt tanácsolják, hogy ne térjen vissza a szabadságról. Inkább magyarázza meg honfitársainak, mit jelent a Shoa Izrael népének, és hogy az mennyire nem hajlandó elfogadni az áldozatok emlékének semmibe vételét.

De ez még nem minden – tette hozzá a politikus –, aki jelezte, hogy az ügyben egyeztetnek az Egyesült Államokkal. Az amerikai diplomácia vezetője már 3 napja kérte, hogy Duda államfő ne hagyja jóvá a jogszabályt. A lengyel külügyminisztérium ellenben most azt közölte, hogy az arányos válasz elve alapján kíván reagálni az izraeli lépésekre. A helyzetet bonyolítja, hogy Lengyelország sohasem fizetett kártérítést az elkobzott vagyonokért, függetlenül attól, hogy azok sokszor a szocializmus idején állami kézben maradtak.  

A Der Spiegel úgy látja, hogy Lengyelországon múlik az EU jövője. Mert hogy Kaczynski évek óta építi a tekintélyuralmi rendszert, ám az unió hosszú ideje tétlenül nézi. Most reagál ugyan a Bizottság, de lehet, hogy már késő. Ugyanakkor nem sokkal ezelőttig az volt a látszat, mintha az uniót nem foglalkoztatná különösebben, mi történik a lengyeleknél – miközben az ország erős embere azon volt, hogy nagy lendülettel ledöntse a demokratikus jogállam pilléreit. Mostanra odáig jutott, hogy már nem különülnek el egymástól a hatalmi ágak.

Brüsszel most kilátásba helyezte, hogy az új szankciós mechanizmus bevetésével támogatásokat von meg, de tényleg azt hiszi, hogy ettől jobb belátásra tér Kaczynski? A lap Kelet-Európa szakértője, Jan Puhl, nem gondolja, hogy Varsó valóban felszámolja a fegyelmi tanácsot, mert az igazságügyi reform a hatalom terjeszkedésének központi eleme. Szóval: legfeljebb csupán taktikai visszavonulásról van szó.

Az EU ily módon nem csupán döntő erőpróba előtt áll az olyan tagállamokkal, mint Magyar- és Lengyelország, amely autokrata vonásokat mutat. Lehet, hogy az egész közösség szerkezete kockán forog, tehát az egységes piacon túl elkötelezte magát a demokratikus értékek mellett.

Maximilian Popp, a Der Spiegel külpolitikai rovatvezető-helyettese úgy ítéli meg, hogy ebben a válságban a minden a tét. Alapjaiban fenyegeti Európát, ezért: ha a Bizottság nem alkalmaz kőkemény megtorló intézkedéseket, akkor az egész közösség létét veszélyezteti.

Magyarország jól becsapta a Fox News profi álhírterjesztőjét – állapítja meg a The Washington Post: még Carlson sem volt képes elkerülni a csapdát Budapesten – írja. A magyar kormány többször is cenzúrázta a jobboldali műsorvezetőt, aki pedig odahaza folyton ki van akadva, ha úgy véli, hogy szavait megszűrik.

Magyarországon azonban a végtelenségig dicsérte a tekintélyelvű Orbán Viktort. Amikor a vele készült interjúban azt fejtegette, hogy Biden elítélte a kelet-európai „totalitárius rezsimeket”, ám egy szót sem vesztegetett Kínára, a házigazda ügyesen átváltott más témára, de hát ő igen baráti kapcsolatokat ápol Pekinggel. Lásd a kínai vakcinát vagy azt, hogy a magyar kormány megakadályozta az EU nyilatkozatát, amely elítélte volna Hszi rendszerét Hongkong miatt.

Csak éppen ez a rész első nekifutásra kimaradt a leírt hivatalos magyar szövegből. Majd a magyar kormány kihagyta a videofelvételből, amikor esztergomi előadásában a tengerentúli tévés a tekintélyuralmi hatalmakat ostorozta. A szervezők „sajnálatos hanghibára” hivatkoztak.  

Amikor a lap szembesítette e két esettel Carlsont, az előbb egy egészen más témával próbálta elvenni a dolog élét, majd többé nem reagált a megkeresésre. A Fox News pedig nem volt hajlandó nyilatkozni. Azaz: úgy látszik, hogy Magyarország további megtiszteltetésben részesült, már túl azon, hogy a vendég elhalmozta elismerésével. Budapest az egyetlen hely a Földön, amely szájkosarat rakhat a műsorvezetőre és nem vívja ki annak átkát.

Az angolszász konzervatívok azért vetik vigyázó tekintetüket Magyarországra, mert az azt támasztja alá, hogy „lehetséges korszerű, kozmopolita nyugati társadalom, amely nem adja meg magát a gender őrült álideológiának” – olvasható a The American Conservative-ben. Ezt az amerikai szélsőjobb egyik véleményvezére írta, miután hazatért jó háromhónapos magyarországi ösztöndíja után, amelyet az Orbán-kormánytól kapott. Rod Dreher magyar erénynek tartja, hogy a hatalom és a nép a fiatalságot is megóvja ezektől a rosszindulatú hazugságoktól.

Bezzeg Amerikában a sajtó csakis a transzneműség cukormázas történeteivel traktálja a közönséget. Pedig a szerző Budapesten azt hallotta egy leszbikus magyar lánytól, Kamillától, hogy az a Fideszre voksol, mert az korrupt ugyan, viszont nem veszi el az emberektől annak a kulturális emlékét, mi is a család, illetve a férfi és nő. Ez ugyanis sokkal rosszabb volna, mint amikor állami pénzeket tüntetnek el. És pont ez a lényeg – mutat rá Dreher.

Bejelenti, hogy hamarosan újabb hosszú védőbeszéddel áll ki Magyarország mellett, de azt már most leszögezi, hogy aki elítéli az Orbán-kabinetet az LMBT-jogok elutasításáért, abban csakis a vak előítélet dolgozik. A másik oldal ugyanis kizárólag merev kategóriákban képes gondolkodni. A magyarok többsége azonban nem kér ebből az ideológiából, mert látja, hogy az miként tette tönkre a Nyugatot. És ezek után vannak, akik csodálkoznak, hogy bizonyos amerikai jobboldaliak a józan ész menedékének tartják Magyarországot.

Beépítik a Fertő-tó partját, ami csak belefér – az ingatlanfejlesztők és az idegenforgalom emberei boldogok, a természetvédők ezzel szemben jajonganak – olvasható az osztrák Der Standard napilapban. – A tavat ugyanakkor az fenyegeti, hogy teljesen belepi a nád, miközben rengeteg más baj is van vele: alacsony a vízállás, a munkálatok a környezetet fenyegetik és vitatottak a védelmére tervezett lépések.

Az első számú gond a magyar oldalon zajló megaépítkezés, amely oligarchaprojekt, hiszen az Orbán védelme alatt áll, és a fő vállalkozó Mészáros Lőrinc, akit sokan a miniszterelnök strómanjának tartanak. Benne van a programban Orbán Ráhel, a politikus legidősebb lánya is. Úgy, hogy a tiltakozás azonnal átvisz a politika birodalmába. A „Fertő tó barátai” polgári kezdeményezés egyik képviselője azon csodálkozik, miért nem emelnek mindjárt egy stadiont is a 100-szobás hotel, parkoló, kikötő és sportközpont mellé? A 85-ös gyorsút fertőrákosi kijárata már elkészült.   

Az Unesco azzal fenyeget, hogy megvonja a térségtől a világörökségi státuszt. Annál is inkább, mert az osztrák oldalon is jócskán építkeznek. Beleértve egy szállodát, nyaralóközpontot, valamint egy luxus lakóparkot, ahol már egymillió euróért lehet ingatlant venni. Mindenesetre az osztrák környezetvédelmi miniszter azt kérte magyar kollégájától, Palkovics Lászlótól, hogy függesszék fel a munkálatokat és gondolják át még egyszer a terveket.

A tó megmentésére szakemberek most azt mérlegelik, hogy a Mosoni-Dunából vezetnek át vizet, ám akkor meg a nád idővel elborítaná az egész felületet. Mert a paradoxon az, hogy ily módon végez a tóval, aki segíteni próbál rajta.