Orbán értelmetlen konfliktusokat gerjeszt – idióta propaganda a Soros elleni kampány

A magyar belügyekbe beavatkozásként értékelte Szijjártó Péter az amerikai kormány 700 ezer dolláros médiapályázatát, amellyel Washington a független vidéki sajtót kívánja segíteni – számol be a The Washington Post. Az AP jelentését még számos amerikai médium átvette, mint például a 12-szeres Pulitzer-díjas floridai Tampa Bay News is.

Sokkolónak és egy szövetségestől merőben szokatlan lépésnek nevezte a külügyminiszter, amit Magyarország nem tenne meg hasonló helyzetben. Ezért elvárja másoktól is cserébe, hogy tartózkodjék ilyen cselekedetektől.

Az AP hírügynökség tudósítása megjegyzi, hogy az elmúlt hetekben másodszor fordult elő, hogy a magyar külügy behívatta a washingtoni diplomácia első budapesti emberét, David Kostelancik ügyvivőt. Ám emlékeztet Orbán szavaira is, aki kormányzása kezdetén bejelentette, hogy a médiát, az energia és a bankszektort valamint a kiskereskedelmet magyar kézbe kívánja adni. Ebből a négy területből hármat teljesített: forrást és előnyt biztosítva, az összes vidéki lapot felvásárolták Orbán körei. Egyedül az élelmiszer-kereskedelemben tartják még magukat az osztrákok, a franciák és a németek.  

S ha már média: a Bloombergnek az a Varga Zoltán, a Central Mediacsoport tulajdonosa nyilatkozott, aki 2014-ben megvette a Sanomát, és aki most a lengyel médiapiacra vetette ki hálóját.

A lengyel kormány ugyanis követi a magyar kormány intézkedéseit, megemeli a külföldi tulajdonban lévő médiatársaságok adóját, hogy kiszorítsa őket a lengyel piacról és alaposan átrendezze a médiaviszonyokat. Varga a Nosalty lengyel párjára vetett szemet először és női magazinok vásárlásával igyekszik majd egyre nagyobb falatot kihasítani magának a lengyel sajtótermékek piacából. Mert médiaéhsége csillapíthatatlannak látszik annak nyomán, hogy Kaczynski gyakorlatilag átvette Orbán illiberális államelméletét, amit az egy kézben tartott médiával támogat meg. Reszkethet az Axel Springer Media AG, a Bauer Media Ltd. és a Verlagsgruppe Passau GmbH. A cikk nem mellesleg kitér arra, hogy 2010-ben Magyarország a World Press Freedom listáján a 23. helyen állt, mára lecsúszott a 71. helyre.

Az „Új külsejű nacionalisták” sorozatban a Jobbikkal foglalkozik a The Economist cikke. Igyekszik kevésbé szélsőséges hangot megütni és végül akár a második helyen is befuthat – emeli ki a lényeget már a címében. „Azokat a szövetségeseket keressük, akik nem rombolni, hanem építeni akarnak” – nyilatkozta a tekintélyes brit folyóiratnak Vona Gábor, akinek pártja ráérzett a centrum és az igazi konzervatív párt hiányára, és aki szerint túl kell lépni a jobb és a bal közti megosztottságon.

Szó sem lehet antiszemitizmusról és romaellenességről, sőt megengedőbbek a homoszexuálisokkal szemben is, és szívesen látják őket a pártjukban. Amióta felismerte a Jobbik, hogy a magyar szavazók többsége nem radikális, igyekszik a francia Nemzeti Front példáját követni, és mérsékelt hangnemre váltott – ezt már Boros Tamás nyilatkozta a Policy Solutions Intézettől. A Soros elleni kampányról a cikk megjegyzi: sokak szemében már idióta propagandának tűnik föl, és nem is érti a cikk szerzője, hogy teheti ezt meg a magyar kormány az Európai Unió tiltakozása ellenére, hisz’ nem létezik Soros-terv.

Jeszenszky Géza volt külügyminiszter szerint értelmetlen konfliktusokat gerjeszt Orbán Viktor.

Szombat óta nem tér napirendre a nemzetközi sajtó a Varsóban 60 ezresre duzzadt szélsőjobbos tüntetés felett. A The Atlantic amerikai folyóirat már-már a 30-as évekre emlékeztető, fasisztoid vonásokat mutató politika jeleit véli felfedezni abban az összefogásban, amelyben részt vett a lengyel szélsőjobb épp úgy, mint a magyar, a szlovák, az osztrák a német és a francia, s mint kiderült: még az amerikai Richard Spencert, a fehérek felsőbbrendűségét hirdető alt-right mozgalom népszerű vezetőjét is meghívták, tartson beszédet, ám végül nem ment el.

Ellenben aggasztónak tartja az elemzés, hogy a lengyel kormány – ahelyett, hogy elhatárolódott volna, igazi hazafiaknak nevezte a tömegtüntetés részvevőit. Lengyelországgal az élen, az ő vezetésével Európában kezd összeállni egy olyan unióellenes szövetség, amely a nemzeti önrendelkezés jogát mindennél fontosabbnak tartja, összeköti őket a migráns-, a muszlim- és cigányellenesség, valamint az erőszak, s mindez súlyos veszély az eddig egységes európai közösség jövőjére nézve – ezt már Krekó Péter, a Political Capital elemzője nyilatkozta a The Atlantic folyóiratnak.