Mint már mondtam, maga Marika néni nem volt ott. Vagy ha ott volt, nem tudtuk meg, hogy ott van. Ezek az özvegyek már csak ilyenek: hol látszanak, hol eltűnnek a magányukban. Marika néni azt üzente, hogy a titkára éppen a jeles napon – vagyis amikor bemutatták a könyvét Csárdi Antal képviselői irodájában, ahová nyolcvannál több ember zsúfolódott be – pontosan ötven éves, és ő semmiképpen nem maradna le a kedvelt, sőt szeretett segítője ünnepségéről. Higgyünk neki, hiszen akár több százezren hisznek neki nap mint nap. Azt meg magam is garantálhatom (mert nekem is garantálták), hogy a bemutatón megszólaló, ott saját személyében valamiféle szerepet vállaló nagynevű és népszerű társaság egyik tagja sem Marika néni.

Kezdjük ott, hogy Koltai Róbert a rá jellemző közvetlenséggel és keresetlenséggel felolvasta A ripityomi bíró című mondaparafrázist (c) Özv Bartos Tivadarné. Azt mondanom sem kell, hogy Mátyás király volt ezúttal is a főhős, a két falu (Rapatyom a másik) pedig tökéletesen leképezi Magyarország és Ukrajna viszonyát, annak minden következményét. Annyi maradt nyitva, hogy ki is lehet ma az az igazságos Mátyás király, aki végül rendet teremt, és természetesen elcsapja a ripityomi bírót. Hacsak nem maga a magyar nép, ha megérti a mesét is, és a valósággal is szembe tud nézni.

Az igazi „attrakció” Nagy Bandó András volt, aki az újkeletű humoros irásai közül is kiemelkedő könyvismertetőt tartott. Bandó már régen nem humorista elsősorban, írásai elmélyültek, olykor filozofikusak, de azért továbbra is nagyon tud nevettetve elgondolkodtatni. A könyv előszavát is ő írta amúgy.

A laudáló, miután a fészbuk nagyasszonya, a Google boszorkánya, Mária országa Marika vármegyéjénk ispánasszonya címekkel ruházta fel a szerzőt, megállapította, hogy ő a magyar közösségi média középpályása, aki olyan, mint Columbo hadnagy felesége (meg mindkét irodalmi láthatatlan ember), mégis van. Bandó ezúttal sem a Kockaház utcai és más híres monológjai helyzetkomikumához tért vissza, hanem ahhoz a szójátékokra épülő, kegyetlenül csípős paprikahumorhoz, amelynek első nagy képviselője jó barátja, a másik szegedi nagydumás Boncz Géza volt.Tovább nem idézném, hiszen a teljes beszéd képben és szóban ott van Marika néni fészbukoldalán.

Pápai Gábor kapott még szerepet, nem akkorát, mint magában a könyvben, amelynek illusztrátora volt, és ezen a jogon később ő dedikálta a legtöbb helyszínen megvásárolt kötetet.

Utána jött a komolyabb (vagy annak szánt) panelbeszélgetés Csintalan Sándor, Szentpéteri Nagy Richárd, Tompos Ádám és persze Nagy Bandó részvételével (Hadházy Ákos elkésett, mit elkésett, oda sem ért, de a könyvben nagyon is ott volt. Nem szerzőként, gyakran hivatkozott szereplőként.) A beszélgetés moderátora Havas Henrik volt, aki kiváló húzónév, de – bocs, Henrik! – a szellemi hegyének gerincén már túljutott, a hágóról lefelé bandukoló vándor, aki makacsul cipeli legendás egóját. Nem ellopta, hanem szétszórta a showt (sót is mondhatnék, mert olykor fájt, mintha sebbe jutott volna).

Csintalantól azt idézném, hogy ők (mármint a szocik) sohasem rettegtek úgy a hatalomvesztéstől, ahogy ezek a mai nagyon is öreg, egykoron fiatalként és demokrataként indult fiúk. Mondott még néhány okosat, amelyben igazság is volt bőven, de később, Szentpéteri Nagy-ra reagálva kifejtette, hogy az úgy született, ahogy megszületett 1989. évi alkotmányról ők bizony nem gondolták, hogy abból „alkotmányosan” a fasizmus is levezethető, márpedig most ez történt, és történik. (Hogy ez hogyan értendő, azt Szentpéteri Nagy elemzése vetette fel. Mégiscsak egy kiváló alkotmányjogászról van szó!) A bemutató talán legsúlyosabb megállapítása is az amúgy egy percig sem tudóskodó Csintalantól származik: a Fidesznek, ha veszít, nincs más útja, mint a totális fasizmus. Bandó, nem feloldva, hanem felerősítve ezt a keménységet, kimondta: még ha győz is a Fidesz, akkor is öröm most látni a félelmüket. A miheztartás végett azért kifejtette: ő nem a Tisza, hanem a Maros. Belefolyik és felkavarja annak vizét.

Talán nem illendő, nem is célszerű egy ilyen kijelentéssel zárnom. Zárom hát azzal – vállalva, hogy magamat ismétlem -, hogy vegyék meg Marika néni könyvét, olvassák el, amíg megtehetik, mert az első kiadás – mint azt a kiadó Kocsis András Sándor a bevezetőjében elmondta – már szinte elfogyott, és bizony idő kell az utánnyomásra. Marika néni meg ott marad minden érdeklődőnek a fészbuk felületén, naponta új tartalmakkal, a legnemesebb magyar szövegalkotói hagyományokat követő tiszta nyelvezetével és brilliáns stílusával, a magyar és a világirodalmat, a magyar és a világtörténelmet kiválóan felidéző ismeretanyagával, bizonyítva, amit Bandó is mondott: Marika néni van. És pontosan egy van. Egyedül van. Viszont százezrek értik és követik.