Magyar ereklyék – Dubrovnik

Az Adria keleti partján a legtöbb magyar ereklyét Dubrovnikban, az egykori Raguzában találjuk. Az ereklyék tisztelete ősi emberi szokás: természetünk mintegy szükségét érzi annak, hogy egy – később többnyire szentté avatott személlyel – a közvetlen, fizikai kapcsolat ily módon tovább éljen és szelleméből átsugározzon valamit az utókorra.

A Pile-kapun áthaladva a főutca bal oldalán már az első szentély, a Ferencesek temploma és kolostora őriz néhányat szakrális emlékeink közül. Itt találhatjuk Szent László királyunk ereklyéjét, de más magyar vonatkozású relikviával is találkozhatunk. Szent László karereklyéjét egy arannyal díszített ezüst kézfoglalatban őrzik, amelynek felirata: „MANUS SANCTI VLADISLAUS MARTIRIS REGIS UNGARORUM”, azaz Szent László vértanú magyar király keze. 

A valósághűen görcsös tenyérhez egy 37 cm hosszú, 6,5 cm széles kar tartozik, amely cizellálva van apró stilizált növényi díszítőelemekkel. Az ereklyetartó felső és alsó felületén aranyozott szalag fut végig, amelyen leveles díszítések találhatók. I. László jobbjának üvegtokba zárt darabját ugyanabban a vitrinben állították ki, amelyben Árpád-házi Szent Margit lábszárcsontját. A ferencesek szószékének első alakja is Szent Margitot ábrázolja.

(A kolostor kincstárában őrzik a Kisjézus állítólagos pelenkáját is, amelyet 1396 karácsonyán Luxemburgi Zsigmond királyunk kapott ajándékba, ennek adománylevele a Dubrovniki Állami Levéltárban található.)

A Szűz Mária mennybemenetele elnevezésű katedrális további kincseket rejteget számunkra. Szent István- és Szent László-ereklye egyaránt található ebben a templomban is. Az arany állkapocsba helyezett Szent István-zápfogat az előtérbe helyezték, egy kis lábszárat mintázó ereklyetartóban pedig Szent László lábszárcsontjának egy darabkája rejlik.

A láb-ereklyetartó (45 cm magas, 10,4 cm széles, a láb hosszúsága 21,85 cm) kiválóan megőrzött kegytárgy a XIV. század második feléből. Az ereklyetartóhoz egy gótikus stílusban készült cipőcske tartozik, amelyet növényi díszítőelemek, szőlőindák fednek, ahogyan a lábszáron található szalagot is. A tartón egy kereszt alakú nyílás található az ereklye számára – az alkotás raguzai aranyművesek munkája.

A templom további nevezetességét, Jézus keresztjének egy jókora darabját az oltár keresztjébe építették bele. (Kételkedők szerint a világon annyifelé őriznek kisebb-nagyobb darabkákat az ominózus keresztfából, hogy azokból, összerakva nem egy fa, hanem egy erdő is kijönne…)

A számunkra talán legértékesebb kincs, Szent István koponyacsontjának egy darabja az óváros északkeleti sarkában levő Domonkos-rendi kolostorban található. A koponya Dubrovnikba kerüléséről sok legenda látott napvilágot.

Először azt tartották valószínűnek, hogy a tatárjárás elől menekülve IV. Béla vitte magával, majd azt, hogy Nagy Lajos király ajándékaként jutott Raguzába. A legvalószínűbb azonban, hogy a török háborúk idején jutott a Szent Domonkos-kolostorba – akárcsak a Szent Jobb is. (Az első írásos adat 1590-ből való, s a középkor ereklyehalmozását ismerve egyes vélemények szerint az sem lenne meglepő, ha nem Szent István testének maradványait rejtené…)

Mária Teréziának 1771-ben a Szent Jobbot sikerült ugyan visszaszereznie (ennek emlékére még pénzt is veretett), ám a koponyacsont-ereklyét csak rövid időre kapta kölcsön.

A Szent Domonkos-kolostor múzeumának központi termében, üvegszekrényben található államalapító királyunk koponyaereklyéje. A 12 centiméter magas ereklyetartó közép-európai barokk alkotás a 18. századból, súlya a koponyacsonttal együtt 1070 gramm, kerülete 59 centiméter. Koponyaformájú, vésett, metszett, kovácsolt ezüst és arany kerettel látták el az ovális hegyikristály betét körül, ami alatt látszik maga az ereklye. Az alsó része tányér, a koponyát borító felső rész pedig félgömb alakú.

Az eszmei értékében egyedülálló relikvia 2000 augusztusában Magyarországra érkezett – I. István koponyaereklyéje a Horvátországgal kötött szerződés értelmében egy évig maradt hazánkban, a budapesti Szent István bazilikában állították ki. Előtte azonban 1988-ban a koponyacsont tovább csonkult, ám a magyarok javára. Abban az időben ugyanis Ivo Martinié, a kolostor akkori perjele  a szent ereklye  egy darabkáját a pannonhalmi bencéseknek ajándékozta.  1988. október 14-én Várszegi Asztrik főapát, akkor még a pannonhalmi kolostor perjele  és Sólymos Szilveszter szerzetes barát vette át ünnepélyesen  az új kincset.

Az adományozólevél szerint az ereklyeátadás a  domonkosok  horvát  tartománya  közgyűlésének és Marinko Zadro  akkori tartományfőnöknek  a beleegyezésével  történt.  A míves ereklyetartó Varga Péter ötvösművész alkotása.

Fotók: Magyar7 – pozsonyi hetilap Nagyon köszönjük Várszegi Asztrik ny. főapátnak a segítségét.