– A közmédiában kiteljesedő centralista nemzetkoncepció kánonja egyre inkább egyszínűvé formálja a kisebbségi közösségeket is, amivel háttérbe szorítja a policentrikus, mozaikos nemzet fogalmát – hívta fel a figyelmet arra a torzító, elszegényítő jelenségre, melynek lényege, hogy a független magyar média átengedte a külhoni magyarok világát a közszolgálati médiának. Utóbbi pedig elsősorban arra koncentrál, hogyan érvényesülnek a budapesti értékrendek, politikai elvárások a kisebbségi közösségekben. Holott Végel László hangsúlyozta: a szabad sajtónak sokszínű nemzetmodellben gondolkodva, saját centralizmusunk kritikáját vállalva egy 21. századi nemzetkép újrafogalmazásában kellene szerepet vállalnia. (Végel László ünnepi beszéde teljes terjedelmében tudósításunk végén olvasható.
Az ünnepélyen Franz Schubert Moments Musicaux című sorozatából az Asz-dúr című darabot Mózes Tamara adta elő zongorán, majd Babits Mihály Petőfi koszorúi című versét Bach Kata színművész, a Szputnyik Hajózási Társaság társulatának tagja szavalta el.
A MÚOSZ Elnöksége és Választmánya 1978-ban határozta el, hogy emlékül és elismerésképpen a magyar sajtó napján minden évben Aranytollat adományoz a több évtizedes újságírói pályafutásuk alatt érdemes és kiemelkedő munkát végzett kollégáknak, életművük elismeréseként. A díjakat Tóth Károly, a MÚOSZ elnöke adta át.
ARANYTOLLASOK, 2015
Bernáth László az ELTE 1952-ben létrehozott, majd 1960-ban megszüntetett újságíró szakán végzett. Pályáját a korszak egyik sajátos orgánumánál, az Est-lapok egykori munkatársainak közreműködésével, 1956 után alapított Esti Hírlapnál kezdte. Először gyakornok volt, majd az évtizedek során minden lépcsőfokot bejárva, néhány hónapon át – az Esti utolsó időszakában – a lap főszerkesztője is. Neve nem csak a szocialista bulvárként emlegetett Esti Hírlappal forrott össze, hanem bizonyos értelemben a MÚOSZ-éval is. Filmkritikusként ott volt, amikor társaival 1962-ben először díjazták a kortárs magyar film kiemelkedő teljesítményeit és részt vett az idei, ötvenharmadik díjátadón is. A Közművelődési és Oktatási Szakosztály vagy a társadalmi szolidaritás témájában publikáló fiatal újságírókat elismerő Dr. Szegő Tamás Alapítvány munkájának is kezdetektől meghatározó szereplője. Hosszú időn át az elnökség és a MÚOSZ oktatási bizottságának tagja. Sok éven át tanított a Bálint György Újságíró Akadémián, de vidéken és a határon túl is. A Népszavában ma is hétről hétre jegyzetekkel jelentkezik. Újságírói tankönyvek, szépirodalmi alkotások szerzője. Legutóbbi munkája egy különleges interjúkönyv: „A beszélgetések halott apámmal” önéletrajzi és fikciós mű egyszerre, melyben a szerző a haláltáborban elhunyt édesapja szellemét idézi meg, vele „beszélget”, a Bernáth-család történetéről, az Auschwitzban együtt elszenvedett borzalmakról, és a fiú – az idén 85 éves Bernáth László – 1945 utáni életéről.
Horváth István – mint oly sok kiváló kollégája abban a korban –, üzemi lapnál kezdte a pályát. Az újpesti Lámpagyártó Tungsramból indult, majd az (imént már méltatott) Esti Hírlaphoz, a szakma nagy öregjeinek lapjához került: szakmailag itt, az Esti Hírlap Blaha Lujza téri szerkesztőségében szocializálódott, a Bodó Béla, Kellér Andor, Kisjó vagy a legendás tördelőszerkesztő, a MÚOSZ egykori tiszteletbeli elnöke, Ritter Aladár és más kiválóságok meghatározta szakmai közösségben. Tehetsége és elhivatottsága lépcsőről lépcsőre vitte feljebb a ranglétrán. Munkatárs, rovatvezető az Esti Hírlapnál, majd az 1989 februárjában megjelent Mai Nap koncepciójának kidolgozója, főszerkesztője. Később a Színes Vasárnap vezetőjeként, majd a Népszava felelős szerkesztőjeként dolgozott – innen ment nyugdíjba. Éveken át a MÚOSZ Bálint György Akadémiájának kuratóriumi elnöke volt.
Kulcsár László első írásai 1957-ben a győri Kisalföldben jelentek meg. A megyében dolgozó újságírók egyhangú javaslatára a MÚOSZ megyei titkárának választották. Az 1970-es évek közepétől a Kisalföld olvasószerkesztője volt – a legfiatalabb a szakmában –, majd az országban az elsők között külpolitikai szerkesztő. 1973-ban az összes megye napilapját ő tudósította az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet külügyminiszteri szakaszáról, Helsinkiből. Ezután külpolitikai szerkesztő a Központi Sajtószolgálatnál, majd a Magyar Hírlap külpolitikai rovatához kerül. 1980-ban Drezdába költözött, az NDK Külügyminisztériuma folyóiratának magyar nyelvű magazinját szerkesztette, tudósításokat írt a Magyar Hírlapnak és más hazai hetilapok és magazinok számára. Volt a Magyar Rádió jegyzetírója, majd a frissen alapított Mai Naphoz igazolt napos szerkesztői, később külpolitikai rovatszerkesztői beosztásba. Nyugdíjba vonulása után egyszemélyes céget alapított, napi- és hetilapok megrendelésére dolgozott. 2000-ben megalapította az Infovilág hírportált, amelynek máig felelős szerkesztője.
Lázár Eszter kitüntetéssel végezte el a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemet. 1961-től csaknem fél évszázadon át, 2008-ig volt a Magyar Rádió munkatársa, főmunkatársa, nyugdíjas munkatársa. A rádió kamarazene-felvételeinek, hangversenyciklusainak, stúdiókoncertjeinek tervező-szerkesztője volt, nevéhez fűződik egyebek között a Hangversenyciklus századunk zenéjéből című sorozat harmincöt évada. Készített szöveges zenei ismeretterjesztő műsorokat, kulturális témájú magazinokat, és létrehozott rádiós kompozíciókat. 1996 óta a Fészek Művészklub művészeti programszerkesztője. 1998-ban létrehozta az Új Magyar Művek Hangversenyciklusát, nevéhez kötődik több mint 500 új kompozíció ősbemutatója. A muzsika hullámhosszán címmel rádiós kollégájával, Czigány Györggyel közös könyvet jegyez. Írásai megjelentek a Magyar Ifjúság, a Képes Újság és a Muzsika című lapokban. Erkel Ferenc- és Lajtha László-díjas, összesen 22 alkalommal kapta meg a Magyar Rádió Nívódíját, az Artisjus-díjat pedig 18-szor. Kitüntették a Magyar Rádiózásért-díjjal is, és több ízben nyert nemzetközi rádióműsor-versenyeken.
Magyar Péter több mint négy évtizedet töltött el a sajtóban. A hatvanas évek végén a Magyar Nemzet külpolitikai rovatában tanulta a szakmát Pethő Tibor és Várkonyi Tibor szárnyai alatt. A nizzai Nemzetközi Tanulmányok Európai Intézetében tanult, ahonnan elmélyült ismeretekkel tért haza az európai integrációról. Az MTI elismert külföldi tudósítói közé tartozott, Rómából és Brüsszelből tárgyszerű kommentárokkal, érdekes interjúkkal rendszeresen jelen tudott lenni a napilapokban, rádióban, hetilapokban. Témáiban szakértőként tartották számon; 1984-ben a Magyar Rádió nívódíjjal tüntette ki. Különlegességnek számító interjúkat készített nemzetközi hírességekkel. Számos könyvet publikált, írt II. János Pál pápáról, az EU történetéről, az unió szervezetéről és Silvio Berlusconiról is. 2005 óta Magyar Péter az ANSA olasz hírügynökség budapesti tudósítója.
Osváth Sarolta 1971-ben, Karmacson tanító orosz-magyar szakos, pályakezdő tanárként benevezett a Magyar Televízió „Riporter kerestetik” vetélkedőjébe, itt figyelt fel újságírói tehetségére a Veszprém megyei napilap szerkesztősége. A MÚOSZ Újságíró Iskola elvégzését követően, 1974-ben vált a NAPLÓ munkatársává, ahol öt évet töltött el a gazdasági rovatban, majd Budapestre költözve számos országos lap elismert s keresett munkatársa lett. Dolgozott az MTI, a Népszava, a Magyar Hírlap és Magyar Nemzet gazdasági rovatainak. 1998 és 2005 között a Nyugat-Magyarország megyei lapjait megjelentető Pannon Lapok Társasága fővárosi szerkesztőgének kialakításában és működtetésében vállalt vezető szerepet. 2005-től a PLT szerződéses újságírója. Újságírói tapasztalatait, a gazdasági és a közéletben megteremtett kapcsolatait sokrétű szerkesztői, lapkészítői munkája során hasznosítja, megannyi rendszeres és időszaki kiadvány fűződik a nevéhez. Csak a két legfrissebbet említve: ilyen a Nagy Káli Könyv vagy a Nyugdíjas Évkönyv, melyhez évszakonként egy-egy magazin is társul majd. Mindenkor támaszkodott vidéki kollégáira – gyökereit nem feledve – nagy gondot fordított közreműködésükre, foglalkoztatásukra. A szakma társadalmi presztízsének megőrzésében is igyekezett szerepet vállalni. Évtizedeken át tevékenyen részt vett a MÚOSZ turisztikai, valamint gazdasági szakosztályának munkájában. 2005 óta a MÚOSZ Ellenőrző Bizottságának tagja, majd elnöke, 2012-tőI a Felügyelő Bizottság elnöke.
Ruva Farkas Pál író, költő, újságíró munkássága egyaránt meghatározó a kisebbségi és a többségi kultúra területén. Fordított Dickenst, Faludyt és oroszlánrészt vállalt az eddig legteljesebb és legigényesebb lovári nyelvű Újszövetség-fordításban is. Költői, írói munkássága mellett elismert újságíró-publicista, szociológus-társadalomtudós, aki méltó nevet szerzet szakmai körökben. Alapító felelős szerkesztője a magyar sajtótörténelem első önálló cigány lapjának, a ,,Romano Nyevipé”-nek (Cigány Újság) – irányítása mellett rangos alkotómunka folyt a 80-as évek végén csaknem húsz munkatárssal dolgozó szerkesztőségben. Főmunkatársa és rendszeres szerzője a Közös Út – Kethano Drom című kulturális folyóiratnak. Elnöke a kortárs roma szerzőket tömörítő Cigány Írószövetségnek és tagja a MÚOSZ Cigány Szakosztályának is. Ruva Farkas Pál meghatározó alakja a hazai cigány közéletnek. Munkássága külföldön is ismert és elismert, a Cigány Világszövetség alapító tagja.
Somfai Péter 1965-ben az Esti Hírlap szerkesztőségében kezdte a pályáját, majd a Csepel Újság szerkesztőségébe került. 1971-ben a Magyar Ifjúság belpolitikai rovatához ment, 1980-ban a szerkesztőség berlini, majd moszkvai tudósítója lett. Ötéves kiküldetésének letelte után visszatért a Magyar Ifjúság szerkesztőségébe, de néhány hét múlva – 15 év után – munkahelyet váltott: az 1985 végén indult Képes 7 alapítóinak csapatához csatlakozott. A szerkesztőbizottság tagjaként, a társadalompolitikai szerkesztőség vezetőjeként a bel- és külpolitikai, valamint a gazdasági témákat gondozta. 1989-ben elvállalta a Magyar Honvédség központi lapjának főszerkesztői beosztását, azzal a megbízatással, hogy átszervezze és színes, olvasmányos magazinná alakítsa az újságot. Vezetése alatt lett a Néphadsereg című lapból Pont, majd abból a ma is megjelenő Magyar Honvéd magazin. Az Europress Sajtóügynökség három alapító szerkesztőjének egyikeként a kilencvenes években részt vett a vidéki lapok központi szerkesztőségének kialakításában. Ma is aktív, a Népszava Publicisztika rovatában dolgozik. A MÚOSZ Etikai Bizottságának tagja.
Staar Gyula négy évtizede dolgozik tudományos ismeretterjesztő újságíróként, szakterülete a matematika és a fizika, kedvelt műfaja pedig az interjú, amelyben messze túllép a tudomány vagy az életrajz keretein: munkáiban lélektan és tudományfilozófia bomlik ki korképbe ágyazva. Riportalanyait a legkiválóbb magyar és külföldi tudósok, tanárok közül válogatta, a beszélgetésekben a szakemberek közérthetően fogalmazzák meg az őket és a tudományt foglalkoztató aktuális kérdéseket, s legtöbbször azt is elmondják, hogyan látják ők a társadalom mai állapotát, lehetséges jövőjét. Legtöbb cikke a Természet Világában jelent meg, de gyakori szerzője volt az Élet és Tudománynak, a Fizikai Szemlének, a Magyar Tudománynak, a Népszabadságnak és a Magyar Nemzetnek, de publikált a Kortárs, a Tiszatáj, a Látóhatár, a Valóság, a Forrás, az Újhold Évkönyv vagy az Új Forrás című lapokban is. Főszerkesztői irányítása új korszakot nyitott a 143 éves Természet Világa (Természettudományi Közlöny) életében. A Tudományos Újságírók Klubjának egyik alapítója.
Szántó István több évtizede végez újságírói-szerkesztői munkát. Miskolcon az országban másodikként alapított déli újságot Déli Hírlap címmel. Miután a Déli Hírlap az Észak-Magyarországhoz került, a megyei napilap főszerkesztő-helyettesi posztját töltötte be, egészen nyugdíjba vonulásáig. Az elmúlt húsz év során elsősorban interjúkat készített országosan ismert politikusokkal, kérdéseivel szót emelve a keleti országrész felzárkóztatásáért. Ezek az írások legtöbbször megjelentek a másik két testvérlap, a Hajdú-Bihari Napló és a Kelet-Magyarország hasábjain is. Szántó István lényegre törő és aktuális publicisztikái az olvasó tájékozódását segítik társadalmi viszonyaink megértésében. Nyugdíjasként is példát mutat a kollégáknak a tárgyilagos újságírásból és a kor követelményeivel lépést tartó sajtószervezői munkájával. Kötetei több ezer példányban jelentek meg.
Trom András 1966-ban a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen közgazdász diplomát szerzett, 1969-ben doktorált.1966-tól 1971-ig a Magyar Televízió gazdasági műsorainak szerkesztője volt. 1968-ban az új gazdasági mechanizmus bevezetésének tömegtájékoztatási előkészítése jegyében indította el a Mintabolt című fogyasztói érdekvédelmi műsort, a hazai teszt-programok és -újságok ősét. Később „A Hét” című műsor gazdaságpolitikai szerkesztője volt, majd 1972-től négy éven át a Magyar Import című képes szakfolyóirat olvasószerkesztője és utazó külföldi tudósítója. 1977 és 1991 között a Magyar Távirati Irodánál a Nemzetközi Kapcsolatok Önálló Osztályának kialakítását és vezetését bízták rá, majd az MTI nemzetközi igazgatójaként játszott meghatározó sajtódiplomáciai szerepet. 1986 és 1990 között a Magyar Távirati Iroda tokiói tudósítójaként dolgozott, de akkreditálták Szöulba is, így mindkét országról tudósított. Mint egyetlen magyar újságíró Japánban, híreivel, információival kiszolgálta az egész hazai nyomtatott sajtót, élén a Népszabadsággal, valamint a Magyar Rádiót és a Magyar Televíziót. Tevékenysége jelentős hozzájárulás volt ahhoz, hogy Japánt gazdasági nagyhatalomként ismerte meg illetve el a hazai közvélemény. 1991 és 1993 között a Diplomatic and Business Life magazin főszerkesztője. 1991 és 2005 között főszerkesztője volt a Világgazdaság című napilapban terjesztett ország-mellékleteknek. 28 országról 116 mellékletet készített. 2005 novemberében megalapította a PoloniaPress Magyarországi Lengyel Sajtószolgálatot. 2006-ban szerkesztésében jelent meg a ,,Dóra jelenti” első cenzúrázatlan kiadása, nevelőapja, Radó Sándor földrajztudós-hírszerző memoár-könyve. 2012 óta a MÚOSZ külpolitikai szakosztályának titkára.
Zöldi László első cikke tizenkilencedik születésnapján jelent meg a Szegedi Egyetem című diákújságban, 1964-ben. Később dolgozott a Hajdú-Bihari Napló, a Zalai Hírlap, a Magyar Ifjúság és a Magyar Hírlap szerkesztőségében. A hetvenes években az Élet és Irodalom munkatársa, publicisztikai rovatvezető, majd a nyolcvanas években már főszerkesztő-helyettes. Tapasztalatait a kilencvenes évek elején a Népszabadság kulturális főszerkesztő-helyetteseként hasznosította. Ezután hetilapokat tervezett, leginkább a Magyarországra érkezett német sajtóbefektetők számítottak a munkájára. Meghatározó szerepe volt például a Der Spiegel és a Die Zeit magyar változatának, a Köztársaság és a Mérték című lapok elindításában. Pályafutása során hétszer volt főszerkesztő-helyettes, vérbeli lapcsináló, aki mindig is jobban érezte magát a szerkesztőségben és a nyomdában, mint a hivatalos helyeken, öltönyben-nyakkendőben. Oktatóként feltűnt a hazai kommunikációs képzés legkülönbözőbb színterein: úgynevezett Intercity-professzorként járta az országot, médiatörténetet tanított a szegedi és a pécsi egyetemen, a szombathelyi, a székesfehérvári, az egri és a nyíregyházi főiskolán és a MÚOSZ iskolájában is. A Wisinger Istvánnal és Pikó Andrással közösen jegyzett Általános médiaismeret című tankönyvből diákok százai készültek-készülnek a vizsgára. Tizenöt könyve jelent meg, legtöbbjük a sajtóról szól. Körülbelül ötven tanulmányt közölt, elsősorban a szakirodalom elhanyagolt részében, a vidéki médiumok témakörében publikál. 2002. január elseje óta – egyetlen napot sem kihagyva – írja Médianapló című blogját.
Az Aranytoll kitüntetést – a MÚOSZ hagyományosan – minden évben határon túli magyar újságíróknak is odaítéli.
Sinkovits Péter 1970 és 75 között a Dolgozók hetilap, 1976-tól 1980-ig a Magyar Szó, majd 1981 és 84 között ismét a Dolgozók munkatársa. 1985 és 89 között a Magyar Szó főszerkesztői teendőit látta el, 1990-től 1994-ig a művelődési rovat szerkesztője. Főszerkesztőként körültekintő és megfontolt volt, irodalmi-művészeti beállítottságát érvényesítő megoldásokat keresett és valósított meg. Igyekezett színesíteni az újságot, csökkenteni a politikai tartalmakat, kihagyni a semmitmondó jelentéseket, amelyek csak a politikai hatalomnak voltak érdekesek, de az olvasónak nem. Megújította a folytatásos regény műfaját, az ő idején újra tárcákat közölt a lap és grafikailag is felfrissült. 1994-től, mintegy tíz esztendeig, az egyetlen vajdasági magyar napilap budapesti tudósítója volt.
Miután visszatért Budapestről, szülőhelyén, a Magyar Szó zentai szerkesztőségében tevékenykedett, ahova nyugdíjasként is szinte minden nap bejár. Ma már azonban leginkább az irodalom iránti vonzalmának hódol, amelyet a napilapos taposómalom miatt sokáig kénytelen volt háttérbe szorítani. Az utóbbi tíz évben verseinek gyűjteményes kötete mellett megjelent egy kisregénye és egy regénye is.
Szilágyi Aladár újságírói pályáját politikai okokból a rendszerváltás után, túl a negyvenen kezdhette meg, mint a zajos sikerű hetilap, a Kelet-Nyugat egyik alapító szerkesztője. Később a napi sajtó felé fordult, a Bihari Napló fénykorában vezércikkek, glosszák százai kerültek ki a tolla alól, majd a sors úgy hozta, hogy egy időre kiadóigazgatóként is dolgozott. Sokoldalúságára jellemző, hogy pár éven át egyházkerületi főgondnok, karmestere az első Varadinum fesztiválnak, majd jó ideig tanít is, médiatörténetet az Ady Endre Sajtókollégiumban. Belekóstol az egyesületi életbe is, a kilencvenes évek végén alelnöke a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének. Túl a hetedik ikszen, mind a mai napig tevékeny belső munkatársa az Erdélyi Riport hetilapnak és a Várad folyóiratnak, pár hete mutatták be sokadik könyvét, ezúttal kortárs magyar történészekkel készített beszélgetéseiből válogatott egy kötetre valót. Nagy ötlete is megvalósult: végigjárni Románia minden zegét-zugát, felkeresni és megmutatni az egységes nemzetállamnak nevezett ország másfél tucatnyi, sokféle kultúrájú etnikai közösség tarka szőttesét. Szatmári sváboktól dobrudzsai törökökig, arománokig, máramarosi ukránoktól krassó-szörényi szerbekig, horvátokig. Visszatérő témája a nagyvárosi roma közösségek életének az ábrázolása, empátiával és természetességgel.
A MÚOSZ új tiszteletbeli tagjai
Magyarország legrégebbi és ma is legnagyobb létszámú újságíró-szervezete, az idén 120. születésnapját ünneplő MÚOSZ elismerésének kifejezéseként a sajtónapi ünnepségen öt új tiszteletbeli tagot avatott. A díjakat Tóth Károly, a MÚOSZ elnöke adta át. A tiszteletbeli tagokat az idén is László Ágnes elnökségi tag, a MÚOSZ Tagfelvételi Bizottságának elnöke méltatta.
(A laudációk ide kattintva olvashatóak – a szerk.)
Kiemelkedő és példaadó szakmai és közéleti tevékenységéért a MÚOSZ Tiszteletbeli Tagja címben részesült: Ferenczi Krisztina, Gábor György, Ludassy Mária, Sajdik Ferenc, Szentpéteri Nagy Richard.
A legjobb kulturális és a legjobb fiatal sportújságíró
A kulturális újságírók Virág F. Éva-díját – a jelképes (a forgalomból időközben kivont) egyforintost – Vári György, a Népszabadság kultúra rovatának munkatársa Bernáth Lászlótól, a MÚOSZ Közművelődési és Oktatási Újságírók Szakosztályának titkárától és Szunyogh Szabolcs szakosztályelnöktől vehette át.
„Már a tudományos igényű, elemzői munkáiban is érzékelhető volt a rá oly jellemző értelmezői szenvedély, a polemikus hangvétel. Ez a gondolkodói attitűd irányította Vári Gyurit az évek során egyre közelebb az újságírás világához” – méltatta az irodalomkritikusként indult, Kertész Imre életművének monográfusaként nevet szerzett díjazottat Szunyogh Szabolcs, hozzátéve, hogy a magát baloldali rendszerkritikusként is meghatározó – ma leginkább a Népszabadságban olvasható és a Klubrádióban hallható – bölcsész-publicistánál igazán méltó helyre kerül a MÚOSZ Közművelődési és Oktatási Újságírók Szakosztályának Virág F. Éva-díja.
A fiatal sportújságírók kiemelkedő tevékenységét elismerő Németh Gyula-díjat az idén Cserháti Andrásnak ítélte a kuratórium. Cserháti András a kommunikáció és művelődésszervezői diploma megszerzése után a Békés Megyei Hírlapnál kóstolt bele az újságírásba. 2009-ben a Komlósi Oktatási Stúdióban tanult, ezalatt négy hónapig a Nemzeti Sportnál gyakornokoskodott. 2010-től a sportnapilap labdarúgórovatában dolgozik, 2013-tól státuszban. „Cikkeiben a hagyományos újságírás alapértékeit a XXI. századi lazább történetfűzéssel ötvözi. Hozzáállása, alázata, munkabírása, folyamatos tanulni vágyása példaértékű, mindezekért a futballközeg is elismeri. Olyan tehetséges, 30 év alatti kolléga, akire büszkék lennének a szakma klasszikusai, s akire büszkék jelenlegi vezetői” – hallhattuk a laudációban. Cserháti Andrásnak a díj alapítója, Németh Gábor és az alapítvány kuratóriumának elnöke, Moncz Attila adta át a díjat.
Köszönöm a megtisztelő felkérést. Engedjék meg, hogy az emlékezés szépsége helyett szóljak a szembenézés személyes dilemmáiról.
A szabad sajtóval kapcsolatban, először is azzal a kérdéssel szembesülök, hogy tudunk-e, képesek vagyunk-e olyan hitelesen szólni a szabadság hangján, ahogyan egykor a hiányáról beszéltünk. Véleményem szerint, noha növekedett a szabadság köre, csökkent a rajongás, felbomlott a szabadságról kialakított közös kép. A rendszerváltás előtti időkben a sajtó úttörő szerepet vállalt a hatalom fellazításában, módosításában, a rendszerváltási folyamatban; ám már akkor megfogalmazódott egy fontos választóvonal: a sajtó szabadságának legkövetkezetesebb képviselői azok voltak, akik saját nevükben beszéltek, volt tehetségük és bátorságuk saját személyiségük hitelét kockáztatni. A szabadságot a szubjektív diskurzus jelképezte! A pártkatonák neveit elfelejtettük, ám az egyéni hangvételű, jellemes újságírók neveit megjegyeztük, túlélték a napi és a hetilapok „életkorát”. Azt gondolom, hogy ez a gondolat ma sokkal időszerűbb, mint a rendszerváltás előtt.
Manapság azonban többé nem köt össze bennünket a szabadsághiány kollektív tudata és élménye sem. Többé nincs közös apokrif nyelv. A kultúra már nem képez kötőszövetet a közösségben, ellenkezőleg, sokszor sértődötten kivonul a közösségből, önmagával van elfoglalva. A nyelvben többé nem születik közmegegyezés. A többpártrendszerben minden politikai erőnek megvan a maga objektív igazsága, a hatalom tárgyilagosnak és elfogulatlannak tünteti fel magát, mindent megtesz annak érdekében, hogy a közintézeteket, a sajtót, a saját objektív igazságának, metanyelvének szolgálatába állítsa. Nem csak azért foglalja el a köztereket, a közéletet, hogy a politikai hatalmával, privilégiumaival, az elsődleges tőkefelhalmozásra való jogával éljen, hanem azért is, hogy elnyomja a szubjektivitást és vele együtt a másságot. A sajtószabadság eszménye demokratikus közhely lett, amelyet, úgymond, nem ajánlatos sérteni, a cenzúra népszerűtlen intézkedés, könnyen felbolygatná a kedélyeket, a mai világban csak néhány keményebb illiberális államban vezetik be. A cenzúra helyett cselesebben jár el: preventív cenzúrát alkalmaz, a represszió helyett pedig a preventív repressziót gyakorolja. A bársonyos forradalmakat ma nem kis eséllyel váltja fel a bársonyos elnyomás. Hogy ma Magyarországon centralizálják a híripart, az nem csak racionális köntösbe öltöztetett napi politikai kérdés, hanem autoriter filozófia terméke is. A szabadság köreit szélesítik, miközben kisajátítják! A kormány nem betilt egy-egy véleményt, a preventív cenzúra más eszközökkel él, uniformizálja a közösséget, a nemzetből tömeget teremt. Paradox helyzet született, melynek következményeivel a jövőben számolnunk kell: minél inkább erősödik a centralizmus, annál inkább szűkül a centralista sajtóiparban dolgozó sajtómunkások szabadsága. A végén már csak meggyőződés nélküli csavarnak érzik magukat ugyanazon személyek, akik néhány évvel ezelőtt önkéntesként lelkesen szolgálták pártjukat.
![[Fotó: Hludek Dóra]](https://emasa.hu/uploads/blokk/3996.jpg "[Fotó: Hludek Dóra]")
Ennek függvényében merül fel a kisebbségi közösséget megfogalmazó sajtókép milyensége is. Szólnom kell róla, mert kisebbségi közösségből jöttem. A közmédiában kialakuló, a centralista nemzetkoncepció média-kánonja egyre inkább egyszínűvé formálja a kisebbségi közösségeket (is), amivel háttérbe szorítja a policentrikus, a mozaikos nemzet fogalmát. Vajdasági távlatból szemlélve úgy tűnik, ez előtt nincsenek nagyobb akadályok, hiszen a szabad sajtó szereplői sem alakítottak ki hiteles képet a külhoni magyarok világáról. Az attól való félelmében, hogy a külhoni magyarokkal való foglalkozás a nemzeti romantikába, vagy nacionalista demagógiába vezet, a magyar nemzeti kisebbségek világa sok tekintetbentabula rasanak számított. A rendszerváltás utáni korszakban ugyan a kisebbségi politikai elitek szerepe felértékelődött, ez azonban csak egy szelete ennek a világnak. Az, hogy abban milyen kulturális értékrendek küzdenek egymással, hogy milyen a mindennapi élet, mik a specifikumai, alig esik szó. Az is háttérbe szorult, hogy miben különbözünk, holott a különbségek jobban összekötnek bennünket, mint a hamis egység.
Jelenleg a független magyar média átengedte a külhoni magyarok világát a közszolgálati médiának, amely inkább arra helyezte a hangsúlyt, hogy miképpen érvényesülnek a budapesti értékrendek, politikai elvárások a kisebbségi közösségekben. Sokszor, más előjelekkel ugyan, de ugyanaz a központosító habitus árnyékolja be, mint a hivatalos közmédiát. A szabad sajtónak tehát nem elegendő csupán a napi politika szintjén szembefordulni az autoriter, a centralista modell, a preventív cenzúra kihívásaival, hanem egy sokszínű, mozaikos nemzetmodellben gondolkodva kellene megmutatkozni, vállalva saját centralizmusunk kritikáját, újrafogalmazva a modern XXI. századi nemzetképet.
Elhangzott a Magyar Újságírók Országos Szövetsége székházában, 2015. március 12-én.
