Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a brexit következményeinek ellensúlyozására a brexit miatti kiigazításokra képzett tartalékból összesen 627 millió eurót kapjon Magyar-, Német-, Görögország és Ciprus. A döntés értelmében az EU ebből az összegből 435 millió eurót még az idén a négy tagállam rendelkezésére bocsát, a fennmaradó 192 millió eurót pedig 2023. április végéig folyósítja a kedvezményezetteknek.
Az előfinanszírozási összegek három évre oszlanak el. A tagállamok 2023. december 31-ig használhatják fel a forrásokat a 2020. január 1-je óta adódott és kifizetett kiadások fedezésére. Az Európai Unió 5400 millió euró tartalékot hozott létre azért, hogy támogatást nyújtson a tagállamoknak, különösen a leginkább érintetteknek a brexit előre nem látható következményeinek kezeléséhez.
Elég a hamis, megtévesztő információkból

Az Európai Bizottság üdvözli, hogy megjelent a dezinformáció visszaszorítását célzó továbbfejlesztett gyakorlati kódex. A 34 aláíró fél – amelyek között platformok, technológiai vállalatok és civil szervezetek egyaránt megtalálhatók – követték a 2021. évi bizottsági iránymutatást, és figyelembe vették a koronavírus-válság és az Ukrajna elleni orosz agresszió kapcsán levont tanulságokat. A továbbfejlesztett kódex a 2018-ban kiadott első gyakorlati kódexen alapul, mely – hiánypótló jellegénél fogva – világszerte elismerést aratott. Az új kódex széles körű kötelezettségeket vázol fel a platformok és az ágazati szereplők számára a félretájékoztatás elleni küzdelemre vonatkozóan, és újabb fontos lépést jelent az átláthatóbb, biztonságosabb és megbízhatóbb online környezet kialakítása felé.
A digitális szolgáltatásokról szóló, közelmúltban elfogadott jogszabállyal, valamint a politikai reklámok átláthatóságával és a politikai reklámok célközönségének megszólításával foglalkozó, jelenleg készülő jogszabállyal együtt a továbbfejlesztett gyakorlati kódex is fontos alkotóeleme annak az eszköztárnak, melyet a dezinformáció EU-n belüli terjedése ellen dolgoz ki a Bizottság.