(https://hafr.blog.hu/) Épp kérdezte egy kedves, tiszteletreméltó kollégám az EU-döntésről való olvasatomat, ami kb. ennyi, mint itt.
A sok kompromisszum legalább annyi halasztott döntést is rejt, végeredményben pedig arra mutat, hogy az EU-magországok magukévá tették a „kétsebességes”, avagy mag- és periféria-Európa gondolatát, végre felfogva egyebek mellett, hogy a magyar kultúra „felzárkóztatása” (vagy nevezzük, aminek akarjuk) egyelőre (?) nem lehetséges. Ez a felismerés nem kevesebb immár, mint Európa (a nyugati civilizáció) önvédelmének része.
Látni vélem mag-Európa integrációjának felgyorsulását az utóbbi hónapokban hozott döntésekben (ideértve a legújabb adópolitikai irányelveket). Nyilván megvárják a végső döntéssel a 2022-i választásaink eredményét, de kedvezőtlen esetben (ami a magyar ellenzék képességeinek ismeretében egyben a reális forgatókönyv is) elindulhat Magyarország leválasztása az EU politikai és jogi mechanizmusáról, meghagyva nekünk a „közös piaci” tagságot némileg limitált érvénnyel. Orbánnak és keleti barátainak tehát – ha minden jól megy* – nem sikerül szétverniük az EU-t. Csak Magyarországot. Azaz, ha volt valaha életbevágó választás nálunk, 2022-ben az lesz.
*Nyilván megkönnyítené az EU dolgát, ha novemberben Trump megbukna, illetve Kína (és a kevésbé súlyos kérdés: Oroszország) ügyében a magországok magukévá tudnák tenni – és itt a németek lehetnek a legnagyobb vesztesek – a brit stílusú „beleállást”. A két feltétel némileg ellentmond egymásnak, de nem hiszem, hogy a demokraták Kína ügyében túl sok illúziót kergetnének, és talán Merkel vagy az utóda sem számol már komolyan Putyin Oroszországának megszelídítésével. Semmi sem fekete–fehér, de az EU megindulni látszik egy olyan úton, amely végül Orbán-Magyarország kicsúszását vonja majd maga után.