„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek bölcs és becsületes emberek nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba.” Széchenyi Istvánnak szokás tulajdonítani ezeket a mondatokat, pedig az idézet nem tőle származik, hanem Surányi Miklós író 1936-ban megjelent „Egyedül vagyunk” című könyvében olvasható.

Persze, nem ez a lényeg, hanem az, hogy a Fidesz minden várakozást felülmúló győzelmet aratott a vasárnapi választáson, az ellenzék elbukott. Az okokról érdemes és kell is beszélni, de idő kell, hogy leülepedjenek az indulatok, és ne okozzunk egymásnak a szükségesnél mélyebb és fölöslegesebb sebeket. Sok idő nincs persze, de néhány nap higgadtságra mindenképpen szükség van. Addig pedig, tudomásul kell vennünk, hogy a Megáll az idő című film ikonikus mondatával éve: akkor hát mostantól itt élünk.

Az idősebbek és a középkorúak tudják, hogy éltünk mi már ilyen országban. Negyven évig tartott az előző átkos, a mostaniról még nem tudni, meddig bírja. Igaz, az előzőről sem lehetett tudni, hogy meddig tart. Azt gondoltuk, hogy örökké úgy lesz, ahogyan volt. Elfogadtuk, megszoktuk, beletagozódtunk, ahogyan kell.

A miénk volt az is. Az ország, amit örökül kaptunk, és az élet, ami nekünk jutott. Egy szót sem szólhattunk, mert még így is mi voltunk a legvidámabb barakk. Jobb dolgunk volt, mint a románoknak, a bolgároknak, a keletnémeteknek, a cseheknél is boldogabbak voltunk, a szlovákokról nem is szólva.

Nekünk volt a legnagyszerűbb diktátorunk mind közül.

A rendszer rossz volt, cinikus, de elviselhető. Hagyta, hogy együtt éljünk vele. Tudtuk, mit várnak el tőlünk ahhoz, hogy békén hagyjanak bennünket. Ismertük a szabályait, magunkban megvetettük és lenéztük. Tapsolni sem kellett, elég volt az is, ha csöndben voltunk. És aki nem szólalt meg, vagy nem mondott olyat, amit ne lett volna szabad, mondhatott ezen kívül bármit. Tudtuk, hogy hazudnak nekünk, és a hatalom is tudta rólunk, hogy tudjuk róla: egyetlen szava sem igaz. Mindenki hazudott mindenkinek, de ez azért sem volt nagyon zavaró, mert ez tartotta össze a rendszert, ami olajozottan működött.

Egészen addig, amíg össze nem omlott. Most megint ott vagyunk, ahol egyszer már voltunk. Közben persze volt némi kalandunk a demokráciával, kokettálhattunk a szabadsággal, játszhattunk egy kicsit köztársaságost.

Magyarország most vasárnap arra szavazott, hogy az legyen, ami eddig volt. Hogy a gazdagok tovább vagyonosodjanak, és a szegények még a mostaninál is nincstelenebbek legyenek. Magyarország a 400 forintos euróra szavazott, a minden eddiginél magasabb inflációra, a korrupcióra, a hazudozásra, a gyűlölködésre. A nemzeti szotyializmusra, ahol az állam nemcsak gondoskodik alattvalóiról, hanem a tájékoztatás kisajátításával, gondolkodik is helyettük.

Nagyon mélyről kell visszakapaszkodnunk, de nincs más út.