Magyarországon súlyosan aggasztó a média helyzete, az állami hirdetések egyenlőtlen elosztásán keresztül próbálják meg ellehetetleníteni a független sajtót, a kormány tevékenysége látványosan csorbítja a tudományos kutatás, a művészetek és az oktatás szabadságát. Egyebek mellett ezt állapítja meg jelentésében az Európai Parlament kulturális bizottsága, ami tavaly novemberben többpárti tényfeltáró küldöttséggel járt Budapesten és találkozott a kormányzat képviselőivel, a médiatanács vezetőjével éppúgy, mint a független újságírók képviselőivel is. A bizottság elnökével most Hardy Mihály készített interjút.

– A vonalban itt van velem Sabine Verheyen, az Európai Parlament kulturális bizottságának néppárti, tehát konzervatív elnöke. Visszatérnek Magyarországra? Hiszen a Médiatanács elnöke azt mondta önnek, hogy be se tegyék a lábukat Magyarországra legközelebb? Megijedtek?

Sabine Verheyen: Nem tervezzük a visszatérést, de nem azért, mert a médiatanács elnöke megfenyegetett bennünket. Éppen ellenkezőleg, ez nagyon is okot ad az aggodalomra és okot adna a visszatérésre. Jelentésüket nemrég publikáltuk. Most azokon a javaslatokon dolgozunk, hogy miként lehetne a feltárt problémákat megoldani, lehetőleg még az európai parlamenti választások, vagyis 2024 előtt. Persze, más bizottságok is vizsgálják a magyar helyzetet, hogy tisztábban lássunk: mi zajlik is mostanság Magyarországon. Meg kell vizsgálnunk, vajon teljesíti-e a magyar kormány azt a 17 önkéntes vállalást, amit az állapotok megjavítása végett s önként vállalt. A vizsgálat elsősorban az Európai Bizottság feladata, neki kell eldöntenie, hogy mindez elégséges-e és fel lehet-e oldani befagyasztott pénzek zárolását vagy sem. És akkor még ott van az a 27 „szupermérföldkő”, amit az alapvető emberi jogok, a jogállamiság érvényesülése miatt kellett volna teljesíteni.

– És persze ehhez még hozzájönnek olyan ügyek, mint a média sokszínűsége, a tudományos kutatás szabadsága, ezeket is mind teljesíteni kellene. Nagyon alaposan nyomon követjük azt is, hogy miként halad a törvénykezés ezen a területen és mi valósul meg ebből a valóságban. Mert, tudja, a papír sok mindent elbír, de egyáltalán nem mindegy, hogy milyen lesz mindez a való életben.

– Bocsásson meg, hogy némi szemantikai értekezésre kérem, de például Varga Judit igazságügyi miniszter azzal védekezett, hogy nincs is a jogállamiságnak pontos meghatározása, amit németül Rechtsstaatnak, azaz jogállamnak neveznek. Egyetért ezzel: vagy van jogállam, vagy nincs; ilyen egyszerű?

– Úgy gondolom, hogy a német Rechtsstaat kifejezés éppen a jog uralmát fejezi ki. A jogállam egyben annak a megértése, hogy mi is a demokrácia lényege. Ezt a mögöttes tartalmat is vizsgálnunk kell. Nem elég csak papíron leírni, hogy mi a szólásszabadság vagy mi a tudományos kutatás szabadsága, hanem azt is látnunk kell, ez megjelenik-e a hétköznapokban? Ebben az értelemben a törvénynek és a társadalomnak kéz a kézben kell járnia egymással. Azt is értenünk kell, hogy mire valók, milyen célt szolgálnak az egyes törvények. Tehát: ha egy-egy törvényt vizsgálunk, akkor azt is néznünk s látnunk kell, hogy milyen céllal alkották meg, milyen viták előzték meg stb. Éppen ez a probléma azokban az országokban, ahol felvetődnek jogállamisági problémák. Például: alapjaiban értelmezik félre a demokratikus struktúrákat, nem értik a jogállami rendszer lényegét. A jogállamiság nem merülhet ki abban, hogy milyenek az elfogadott törvények, hanem azt is látni kell, hogy a törvények értelmezése megfelelő-e. Nem az a kérdés, hogy a törvény vagy a politika közül melyik az előbbre való, hanem az, hogy miként valósul meg ez az egyensúly. Így aztán amikor európai szintű törvényeket alkotunk, ezeket hívjuk direktíváknak, akkor a tagállamoknak ezt egyformán kell értelmezniük és alkalmazniuk, nem lehet utólag és egyéni magyarázatokat belevinni.

– A másik ilyen vitatott kifejezés a média sokszínűsége, a pluralizmus. A magyar kormány tagjai, a médiatanács arra hivatkoznak, hogy lám, tessék csak megnézni, hányféle újság, magazin, rádióállomás, tévé és weboldal létezik, hatalmas a kínálat. Függetlenül attól, hogy ezekben sokszor teljesen egyforma a tartalom. Önök milyennek látták a magyar média sokszínűségét, amikor itt jártak?

– Éppen ezen a területen vannak óriási aggodalmainak. A média sokszínűségét nem lehet egyszerűen csak a kiadványok számával leírni. Az sem elég, ha kijelentik, hogy van kormánypárti és van ellenzéki sajtó. Ez a bipoláris látásmód nem elfogadható. Azt látom, hogy Magyarországon, ha bármit bírálni mersz, azonnal ellenzékinek bélyegeznek. Úgy gondolom, hogy a sajtó legfontosabb tulajdonsága a függetlenség és a kritika joga. Természetesen a helyes dolgokat is be kell mutatni, ez is a része a dolognak. Az újságcikkeknek alapvetően a tényekre kellene támaszkodniuk, nem pedig politikai véleményekre vagy befolyásolásra. Éppen ezt hiányoltuk a budapesti utunkon.

– Látjuk, hogy létezik ugyan független sajtó, csak éppen hatalmas nyomás nehezedik rá, a túléléséért küzd, különösen gazdasági értelemben. Így széles értelemben véve nem beszélhetünk szabad sajtóról. Óriási túlsúlyban van a kormány által ellenőrzött média és ez baj. Ezzel a készülő európai médiaszabadság-törvényben is foglalkozni kívánunk. Mert semmit sem ér, ha sokféle újság, magazin kapható, csak éppen egyetlen erőcsoport markában koncentrálódik minden.

– Szerintünk a szabad vélemények sokféleségére van szüksége a társadalomnak. Mi ezt értjük a média pluralizmusán. Az állampolgárnak joga van megismerni sokféle álláspontot a médián keresztül és ennek alapján kell, hogy meghozza a saját döntését. Ezt jelenti a média sokszínűsége. Az állampolgároknak sokféle, egymástól különböző csatornán keresztül kell tájékozódniuk, mielőtt egy politikai, társadalmi vagy bármilyen kérdésben döntést hoznak.

– Meglehet, a mostani Magyarországon nincs még olyan direkt cenzúra, mint Vlagyimir Putyin Oroszországában, de a sajtót ki is lehet éheztetni, ha elvágjuk a kereskedelmi bevételektől, akár állami, akár magáncégek hirdetéseiről van szó.

– Ez pontosan így van. Németországban ezt úgy hívjuk, „olló a fejben” vagyis egyfajta önkorlátozás, hogy bizonyos dolgokat kivágsz, nem mersz leírni…

– Öncenzúra a neve…

– Igen ez egyfajta öncenzúra, mert attól félnek a médiában, hogy gazdaságilag kicsinálják őket. Ilyesminek nem lenne szabad előfordulnia. Számos esetet hallottunk, amikor például magáncégek nem mertek Magyarországon a független médiában hirdetni, mert féltek a hatalom bosszújától, hogy különféle adminisztratív eszközökkel hozhatják őket kellemetlen helyzetbe. Ez is egyfajta öncenzúrához vezet, csak éppen a hirdetők oldaláról. Márpedig a hirdetői bevétel teremti meg a szabad és független média gazdasági alapjait. Erre lenne szükség ahhoz, hogy önöknél is szabad és független médiakép jöjjön létre.

– A készülő szabad média direktívában is erre teszünk kísérletet. Vagyis: azt szeretnénk szabályozni, hogy például az állami hirdetéseket a példányszámok, a hallgatottság szerint osszák szét, ne pedig politikai preferenciák alapján.

– Tehát tisztességes és kiegyensúlyozott módon, az elért közönség súlya alapján. Ugyanakkor azt is alaposan meg kell vizsgálnunk, hogy az ilyesminek még van-e egyáltalán értelme Magyarországon, ahol a sajtó döntő részét a kormány vagy a kormányhoz közeli tulajdonosok ellenőrzik, hatalmas túlsúlyban. Ezt az Európai Bizottsággal együtt kell kivizsgálnunk.

– Mit mondana azoknak, akik szerint az Európai Bizottság és az Európai Parlament is túl későn reagált arra, ami Magyarországon történik?

– Ezzel magam is egyetértek. Jóllehet, az elsők között kongattam meg a vészharangot, még akkor, amikor először módosították a médiatörvényt Magyarországon. Emlékszem, akkoriban még Nelli Kroos felelt a médiaügyekért a Bizottságban. Láttuk, hogy miféle változások indultak el, megpróbáltunk nyomást kifejteni a magyar félre a pozitív változások érdekében. Abban a naiv hitben voltunk, hogy ha fenntartjuk velük a párbeszédet, akkor elfogadják a javaslatainkat. Számtalan bizottságot küldtünk, számtalan jelentés készült. Az Európai Parlament számos határozatban szólította fel a magyar kormányt, hogy térjen vissza a közös európai, alapvető jogállami normákhoz. Túlságosan sokáig reménykedtünk abban, hogy ennek mégis csak lesz foganatja.

– Nem mentség, legfeljebb magyarázat, hogy a média, a tudomány, az oktatás mind-mind tagállami hatáskör. Ezért, ha az itt jelentkező problémákat bíráltuk, akkor erre az volt a válasz, hogy ez belső ügy. Azt látjuk, hogy ezeken a területeken a magyar kormány szisztematikusan bontja le a jogállamot, ezen keresztül akar mély társadalmi változásokat kikényszeríteni. Éppen ezért gondolom azt, hogy minden ilyen alapvető kérdésben vissza kell hoznunk Magyarországot a jogállami fejlődés útjára.