Hitler, Mussolini, Sztálin: hogyan szereztek befolyást maguknak a zsarnokok? Miként szilárdították meg a hatalmukat és hogyan buktak el? A 20. század legnagyobb diktátorainak tetteiről, uralomra kerülésükről és bukásukról szól a Diktátorok felemelkedése című dokumentumsorozat a Viasat History műsorán, aminek első epizódja október 21-én este 9-től látható, majd hat héten át hétfőnként egy-egy részlet. (A nyitó képhez: Ovidiu Carstina, a Történelmi Múzeum igazgatója a golyó ütötte lyukakra mutat azon a helyen, ahol Nicolae Ceauşescut és feleségét, Elenát kivégezték egy múzeummá alakított egykori katonai táborban a romániai Targovisteben; 1989 karácsonyán 14.45-kor halálos lövést adtak le rájuk (AP Photo/Vadim Ghirda).

Hitler tudta: az információ mindennél fontosabb

Adolf Hitler a történelem egyik leggyűlöltebb embere, aki tízmilliók haláláért felel a II. világháború és a holokauszt kapcsán. Kommunikációban viszont verhetetlen volt. Jól tudta, hogy az átadott információnál nagyobb fegyver nem létezik – függetlenül attól, hogy van-e igazságtartalma vagy nincs. Tudta, hogyha kitartóan ismétel el szavakat és sulykol képeket, az emberek, a tömegek egy idő után magukévá teszik őket és ezek alapján ítélnek meg másokat. Képes volt előítéleteket ébreszteni, egyéneket és csoportokat aljasnak beállítani; képes volt gyűlöletet szítani, ezzel pedig a polgárokat egymás ellen fordítani. Azért, hogy céljait elérje, ehhez teljes kontroll alá kellett vonnia a médiát: a sajtót, a filmet és a rádiót, el kellett árasztania hirdetményekkel az országot, gyűléseket kellett szerveznie, amiken kiállhatott a nép elé. Teljesen mindegy volt, mit mondott, a lényeg: hogyan és hányszor mondta el azt. Ahogy a propagandaminisztere, Joseph Goebbels fogalmazott: „Ha elég nagy hazugságot mondasz és azt újra meg újra elismétled, akkor az emberek egy idő után hinni kezdenek benne.” Németország pedig hitt benne és vakon követte a führert a vérgőzös években.

Sztálin a propagandát és a terrort ötvözte a manipulációval

Mielőtt hatalomra lépett volna, Sztálin már akkor is ügyesen manipulálta a környezetét. Legnagyobb ellenfele a néhai Lenin jobbkeze, Trockij volt, aki forradalmi politikát folytatott, míg Sztálin a józan ítélőképességű békéltető szerepében tetszelgett, miközben csak a hatalmát akarta megszilárdítani. Trockij meggyengítésére olyan egyszerű trükköket is bevetett, mint hogy szándékosan rossz dátumot adott meg neki Lenin temetésével kapcsolatban, így ellenfele lemaradt róla. Sztálin elérte azt is, hogy Lenin végrendelete – amiben azt javasolja, hogy mozdítsák el a párttitkári pozíciójából – ne lássa meg a napvilágot. Hatalma megszilárdításához a propagandát hívta segítségül, a rádió, az újságok, a színház, de még a tankönyvek is arról zengedeztek, hogy ő egy bölcs és mindent tudó vezető. Kellett is neki, hogy kedvező színben tűntessék fel, ugyanis az egyszerű családból származó Sztálin közel sem volt annyira karizmatikus vezető, mint a kifinomult Hitler. Rettegett is attól, hogy összeesküvést szítanak ellene, a paranoia pedig szép lassan elhatalmasodott rajta, aminek óriási tisztogatási akció lett a vége. Először a pártból szabadult meg a kritikusaitól, illetve azoktól, akikre gyanakodott, aztán a hadseregen ment végig – az egyetlen szerven, ami meg tudta volna állítani őt –, végül már a köznapi polgárok között is tisztogatási akciókat hajtott végre. De a félelem mellett a meggyőződést is erősítette a nagy nyilvánosságot kapott kirakatperekkel, amikkel azt bizonyította, hogy tényleg összeesküdtek ellene és a tisztogatás szükségszerű.

Miközben már milliók szenvedtek a paranoiájától, és egyre többen rettegtek attól, hogy ők következnek, a publikum elhitte, hogy mindez szükségszerű.

Ceausescu és a személyi kultusz

Ceausescu 1965 óta vezette a román kommunista pártot, ezzel együtt az országot is, de a személyi kultusz szédítő érzését akkor élte át igazán először, amikor 1968-ban a keleti tömb országai közül egyedüliként ítélte el Csehország 1968-i megszállását. Ennek egy százeres népgyűlésen adott hangot, és az emberek itták szavait. Ezt az érzést csak tetézte az, amikor 1971-ben Kínába és Észak-Koreába látogatott, és saját szemével látta, hogy az emberek mennyire imádják vezetőiket. Innentől kezdve úgy alakította Románia kül- és belpolitikáját, hogy annak minden döntése és megjelenése az ő (és a felesége, Elena) személyéhez kötődjék. Ceausescu nem csupán a párt elnöke volt, hanem számos egyéb tisztséggel is rendelkezett, hogy a neve ott legyen mindenhol. Még egy jogart is kapott, ami hozzásegítette ahhoz, hogy már-már királyként tiszteljék, a gyerekeket pedig már egészen fiatalon olyan versek megtanulására kényszerítették, amelyek az ő nevét dicsőítik. A média azt harsogta, hogy Ceausescu rengeteget hozzátett a kommunizmus gerincét jelentő marxizmus-leninizmushoz, és a publikációkban olyan jelzőkkel illették, mint zseni, titán, szent, egy csoda.

Személyesen adta parancsba, hogy minden egyes képen maximum 40-esnek lássék, és bár alacsony volt (168 cm), az egyetlen beállításon se látszódjék. Olyan magasra jutott, ahonnan 1989 decemberben igen mélyre, egyenesen a halálába zuhant…