Már temetni sem nagy üzlet?

Az OPTEN céginformációs szolgáltató adatai szerint a múlt négy évben a temetkezéssel foglalkozó társas vállalkozások száma folyamatosan csökken.

Itthon jelenleg 463 cég végez ilyen szolgáltatást, rajta kívül néhány egyéni vállalkozás is működik a temetkezési piacon. Számuk évről-évre csökken, miközben 2017-ig az összárbevétel növekedett. A tavalyi pénzügyi beszámolók feldolgozása azonban megmutatta, hogy már az árbevétel is csökkenni kezdett. A működő cégek számának zsugorodásával párhuzamosan a foglalkoztatotti létszám is csökkent 2018-ig. Az idén viszont enyhe emelkedés mutatkozott, jelenleg 2667-en dolgoznak ilyen vállalkozásoknál.

A felszámolási eljárások és kényszertörlések 2016-ban tapasztalt magas száma a rá következő években látványosan esett. Ugyanakkor a kevés piaci szereplőhöz mérten sok végrehajtás arra utal, hogy gondok vannak a fizetési fegyelemmel.

Az ágazat cégfluktuációs indexe (CFI), amely az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát hasonlítja az időszak elején rendben működőkéhez, a 11–12 százalékos országos átlagnál alacsonyabb, egyik évben sem érte el a 10%-ot, ami azt jelenti, hogy kevéssé cserélődnek a cégek ebben a szektorban.

A kedvezőtlen folyamatok magyarázata vélhetően a változó temetkezési szokásokban kereshető. A hagyományos koporsós temetkezési forma mindig is a legdrágább volt.

Egy ideje növekszik a hamvasztásos temetkezések száma, és terjed a számottevően olcsóbb szórásos temetkezés; terjed a hamvakat tartalmazó urnák elhelyezésének szokása is otthonokban, kertekben. A repülőről, illetve hajóról történő szórás szintén olcsóbb, mint a hagyományos koporsós temetés.