Mécses az osztrák menekültekért címmel dokumentumfilmet tekinthettek meg a tudományos megelékezés részvevői: a háború előtt még virágzó zsidó közösségek életének bécsi és kismartoni helyszíneit és az Anschlusst követő pusztulás szomorú mementóit mutatta be Szita Szabolcs professzor vezetésével és Tóth-Szöllős András rendezésében. A konferenciát dr. Botos János előadása zárta, mely tényeket és adatokat vonultatott fel az osztrák zsidó vagyonok elkobzása, arizálása történetéből.
Az Anschluss rövid története
A nemzetiszocialista gondolatvilágban kezdettől fogva fontos szerepet kapott az Anschluss és a német nemzet egyesítése. A német nemzetiszocialista kormányzat 1937 novemberében kezdte meg az expanziós tervek kidolgozását. 1938. február 4-e után az események felgyorsultak. Franz von Papen adta át Hitler Berchtesgadenbe szóló meghívását Schuschnigg osztrák kancellárnak. Nemzetiszocialista részről azt sugallták, hogy a szélsőjobbnak tett politikai engedmények fejében Hitler eláll az Ausztria-ellenes politikától.
A Hitler-Schuschnigg találkozóra február 12-én, a „sasfészekben” került sor. A Führer megfélemlítéssel kicsikarta, hogy az osztrák kancellár szerződést írjon alá, amely nemcsak a két állam külpolitikájának összehangolását írta elő, de amnesztiát, szabad sajtót és kiterjedt jogokat biztosított az osztrák náciknak. Vezérüket, Arthur Seyss-Inquartot a rendőrséget is ellenőrző belügyminiszterré nevezték ki. A berchtesgadeni szerződés nyomán Hitler tovább követelte a „német néptársak”egyesülését, a véres összetűzések, tömegdemonstrációk radikalizálódtak Ausztriában. Az egyezményből kihátrálni szándékozó Schuschnigg 1938. március 13-ára, vasárnapra népszavazást írt ki a Németországhoz történő csatlakozásról. Ezt Hitler fenyegetésnek értékelte. Az osztrák kormányra két náci minisztere, Seyss-Inquart és Glaise-Horstenau nyomást gyakorolt, ezért a kancellár és Wilhelm Miklas államelnök március 11-én délben elállt a különállást várhatóan fölényesen demonstráló népszavazástól.
Hitler ultimátumban követelte Schuschnigg lemondását, náci többségű kormány megalakítását.
A példátlan fenyegetésre Schuschnigg még 11-én este lemondott, majd Miklas hozzájárult Seyss-Inquart kancellári kinevezéséhez. Másnap az osztrák kancellár egyetértő táviratára hivatkozva a Wehrmacht átlépte a határt. Maga Hitler is elindult Münchenből, és Linzben már az üdvözlő szimpatizáns tömeg előtt mondott beszédet. Vasárnap, a népszavazásra eredetileg kijelölt napon, megérkezett Bécsbe. A francia és a brit kormány jegyzékben tiltakozott, a Duce pedig még 11-én jóváhagyta a törvénytelen terjeszkedést. Március 15-én Hitler viszonylag nyugodt körülmények között tarthatta meg Bécsben ünnepi beszédét, amelyben többek között leszögezte – osztrák származására utalva -: „hazám belépett a német népközösségbe.”
Jóllehet az Anschluss ezzel megvalósult, még legitimálni kellett. Április 10-ére Hitler népszavazást rendelt el Ausztriában és Németországban. A szavazásig terjedő időszakot sem töltötték a nemzetiszocialisták tétlenül. Azonnal megkezdték a veszélyesnek tartott politikai, társadalmi erőkkel szembeni leszámolást, háttéralkuk kötését, továbbá az erőszakszervezetek és a közigazgatás kedvükre való átszervezését. Az április 10-i népszavazás eredménye – mindezek után – nem volt meglepő. A Népszövetségnek, a nemzetközi politika szereplőinek pedig lehetőséget adott, hogy erre hivatkozva elfogadja az Anschluss tényét.
A német csapatok bevonulása után megkezdődött Ausztria gleichschaltolása és „visszaillesztése” a birodalomba. A Harmadik Birodalom gazdaságilag rendkívül jól járt: a stájer vasércbányák nyersanyaga, a nehézipar, az osztrák fakitermelés, a papíripar jelentősen növelték erejét. Emellett az Osztrák Köztársaság deviza- és aranykészlete is 1937-ban közel kétszer annyi összértéket (343,8 millió márka) tett ki, mint a német. Az osztrák ipar segített felszívni a német munkanélküliek tízezreit, erősítette az egyesített gazdaságot. Ausztria területét Reichsgau Ostmark-nak, később Alpen- und Donau Reichsgau-nak nevezték el, a közigazgatást átszervezték.
Megindultak a letartóztatások, a politikai, szellemi élet addigi vezetőinek összegyűjtése. Az első százötven személyiséget, köztük Leopold Figlt és Alfons Gorbachot április 1-jén az ún. „Prominententransport” keretében Dachauba szállították. Őket továbbiak követték. Elbocsátottak 16 237 osztrák tisztviselőt, közülük 5963 vezető beosztásban dolgozott. 1939 közepéig eltávolították a tábornokok 55%-át, az ezredesek 40%-át, a főhadnagyig terjedő rendfokozatúak hetedét.
Megkezdődött a zsidóüldözés. A nürnbergi törvények alapján 168 000 – 181 000-re volt tehető az osztrák zsidóság létszáma. Kényszerkivándorlás, deportálás következett, 65 469 személyt gyilkoltak le. A háború végén, 1945 nyarán az osztrák zsidó közösség létszáma mindössze 5 512 volt. A 42 önálló hitközségből megsemmisült 37 128 vallási célú épületet romboltak le, a 78 zsidó tanintézetet felszámolták. Bécsben 43 zsinagóga a „kristályéjszaka” áldozata lett. Több megkülönböztető intézkedést hoztak a zsidóság ellen: útlevelükbe J-betűt pecsételtek, a nőket Sára, a férfiakat Izrael „kiegészítő név” felvételére kötelezték. A zsidó tulajdonú cégeket 1939 elejére felszámolták, „arizálták” vagy „arizálás” alá vonták. A nem zsidó állampolgárokból 1938 és 1945 között 2700 főt végeztek ki, közel 32 000-et koncentrációs táborba, börtönbe zártak. A Gestapo által internáltak száma százezres nagyságrendű volt. A megszállás után nem sokkal Berlinben az SS és a rendőrség vezető funkcionáriusai megalakították a Deutsche Erd- und Steinwerke GmbH-t (DESt). A cég 1938. május 16-án átvette a Linzhez közeli mauthauseni kőfejtőket. Augusztus 8-án megérkezett a mauthauseni koncentrációs tábor első háromszáz foglya.
Forrás: Az Anschluss 70. évfordulójára készült tanulmány részlete
(Szerk.: Csató Mihály és Szécsényi András)
A magyar menekültpolitika és az osztrák menekültek –
Prof. Dr. Szita Szabolcs bevezető előadásának összefoglalója
Az előadás a közelmúlt egyik kutatási eredményét mutatja be: miként fogadták Nyugat-Magyarországon a pángermán hódítás ausztriai térnyerését, az ún. Anschlusst. A németországi zsidóság üldöztetése addigra már ismert volt, de 1938 március derekától a burgenlandi és a bécsi zsidóság egy részének menekülése magyar földre kétségtelenné tette, hogy megdöbbentő tényről, brutális kiűzésükről, teljes kisemmizésükről van szó. A csehszlovák hatóságok a menekültekkel szemben teljes határzárat vezettek be. Emiatt a „senki földjén” Rajkánál kőgáton, erdősarkán, majd hónapokig dunai uszályon vegetáltak a határmenti községekből gyerekestől egy ruhában elzavart osztrák zsidó családok. A magyar határrendészeti szerveket szigorú elbánásra utasították. Mégis, többször az emberiesség győzött, és sok menekültnek megengedték, hogy magyar ismerősöknél, rokonoknál húzza meg magát. Akik nem találtak ilyen befogadásra, a későbbiekben regisztrálásra, internálótáborba kerültek. A családi sorsok innen eltérőek.