Még mindig és újra a korrupcióról

Online mutatta be ma délután a Transparency International Magyarország és a Közép-európai Egyetem (CEU) Közpolitikai Iskolájának Policy Lab programja „A korrupció lakossági érzékelése Magyarországon – Vélemények és fő társadalmi meghatározóik” című jelentését.

A jelentés a Tárki Zrt. által készített reprezentatív kutatás eredményeit ismertette, hogy láthatóvá váljék a magyar lakosság korrupcióval kapcsolatos aktuális vélekedése. A kutatás eredményeit a CEU Közpolitikai Iskola Policy Lab programjának hallgatói elemezték a Transparency International Magyarország szakmai irányítása mellett, és osztották meg a résztvevőkkel.
A hazai korrupció mélyen gyökerező probléma, ám 2010 után a természete alapvetően megváltozott, erősen centralizálttá vált. Mit érzékel mindebből az átlagember? A Tárki 1018 válaszadót (a magyar felnőtt lakosságra nézve reprezentatív minta) keresett fel személyes, számítógépes adatfelvétel formájában az idén január végén.
A felmérés talán legmeglepőbb eredménye az, hogy rendkívül éles ellentmondás bontakozik ki a magyarok egészségügyi hálapénzzel kapcsolatos véleménye és gyakorlati tapasztalatai között. Amikor arra kérték a válaszadókat, hogy különféle lehetőségek közül válasszák ki azokat a jelenségeket, amelyekre szerintük illik a „korrupció” meghatározás, a hálapénz volt a legritkább választás a felajánlott lehetőségek közül. A közhatalommal való visszaélés különféle típusait a megkérdezettek több mint kétharmada értékelte korrupcióként, valamint a rendőrök megvesztegetéséről is több mint felük vélekedett így, a hálapénz mindössze 40 százalék szerint minősült korrupciónak.
A fentiek abban is visszaköszönnek, ahogyan a hálapénz elfogadhatóságát értékelik a magyarok: összesen 56,1 százalék azoknak az aránya, akik valamilyen oknál fogva elfogadhatónak tartják a hálapénz-rendszert.

Ennek részletes okaira rákérdezve már valamivel árnyaltabb a kép: csak nagyjából minden hatodik válaszadó (15,5%) viszonyul kifejezetten pozitívan a hálapénzhez; a legnagyobb csoportot (40,6%) azok alkotják, akik szerint „akár egyetértünk vele, akár nem”, a hálapénz a közegészségügy szerves része. A hálapénzt eleve ellenzők táborán belül körülbelül egyötöd-egyötöd arányban találunk olyanokat, akik erkölcsi okokból tartják elfogadhatatlannak a hálapénzt, valamint olyan válaszadókat, akik szerint a jelenség egyenlőtlen viszonyokat teremt az egészségügyben.

Annak fényében, hogy a magyar társadalom többsége rezignáltan, vagy eleve beleegyezően viszonyul a hálapénzhez, némileg meglepő eredményt mutat az arra a kérdésre adott válasz, hogy a megkérdezettek teljesítettek-e közszolgáltatást nyújtó személynek szabálytalan kifizetést. A kérdés tehát nemcsak az egészségügyi ellátásért, hanem az adókból fenntartott bármely állami szolgáltatásért kifizetett szabálytalan pénzekre vonatkozott, és mindössze a megkérdezettek tizede vallotta be, hogy részt vett ilyen cselekményben.

Érdemes azonban hozzátenni, hogy a személyes tapasztalatra irányuló kérdéseknél jellemzően nagyon magas a válaszmegtagadás aránya, valamint az is szembetűnő, hogy a hálapénzt követően legnépszerűbb két kategória – szolgáltatáshoz való hozzáférés/jobb szolgáltatás megvásárlása – szintén jellemzően az egészségügyhöz kapcsolódó magatartásokra utalnak, amelyek így összesen 18,7 százalékot adnak.

A kutatás további eredményei egyebek között megerősítik azt a korábbiakban is rögzített és bizonyított feltételezést, amely szerint az állami szintű korrupció megítélését leginkább a válaszadók pártirányultsága befolyásolja. Egyszersmind arra is rávilágítanak, hogy az idősebb és a férfi válaszadók kritikusan ítélik meg a korrupciót, ugyanakkor a magasabb képzettségűek és az internetet gyakrabban használók – a várakozásokkal ellentétben – némileg megengedőbbek az ilyen gyakorlatokkal szemben.

Összességében leírható, hogy sajnos jól elvagyunk a „hungarikumszerű korrupciónkkal”, nem sok fogalmunk van a közbeszerzésekről, és elképesztően magas a bizalmi indexünk a rendőrséggel, ügyészségekkel – még a napi tapasztalatok ellenében is. Általános gyógyírt persze ezernyi vizsgálat sem fog kínálni a korrupcióra és annak felimerésére, de a kutatások ajánlásai ráirányítják a figyelmet a civil szervezetek, a független média kommunikációban betöltött szerepének fontosságára, valamint arra, hogy milyen lényegi kérdés lenne az oktatásban a demokratikus alapelvek és a felelős állampolgári szerep közvetítésére.

Ott, ahol az állam ellenérdekelt a korrupció visszaszorításában, sőt a fennálló rendszer működési alapjává teszi, ott más csatornákon kell felvilágosítani, érzékennyé tenni és szemlélet váltásra ösztönözni a polgárokat.