Megduplázta árbevételét a BTel – a részvények Majna-Frankfurtba tartanak

A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett társaság bevált üzleti modelljén alapuló stabil megtérülést biztosító működésének sikerét mutatja, hogy üzemi eredménye több mint kétszeresére nőtt ebben az időszakban. Az EBITDA három és félszeresére emelkedett, az adózás utáni eredmény mintegy 22 százalékkal csökkent a 2011. év végéhez képest, mely mögött döntően a kötvénykibocsátások kamatkötelezettségei állnak. A BTel 2012-ben saját távközlési hálózatának, ügyfélállományának és szolgáltatási palettájának bővítésére koncentrált, illetve piaci felvásárlásokat hajtott végre.

Az országos alternatív távközlési szolgáltató, a Business Telecom Nyrt. ma, április 30-án tette közzé 2012-i mérlegét. A társaság nettó árbevétele tavaly több mint 95 százalékkal, 1,8 milliárdról 3,5 milliárd forintra bővült. Üzemi eredménye a 2011. évi 152,5 millió forintról 333 millió forint fölé emelkedett, adózott eredménye 77,2 millióról 59,6 millióra csökkent, kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredménye (EBITDA) 215,4 millióról 768 millióra ugrott a múlt évben. A társaság éves közgyűlése ma az éves beszámoló mellett jóváhagyta a BTel-részvények, köztük a 2013-ra tervezett nyilvános részvénykibocsátáskor jegyzett részvények budapesti és majna-frankfurti tőzsdei bevezetésének, valamint egy új kötvényprogram elindításának lehetőségét is.

„Üzleti modellünk, beruházási politikánk és tőkepiaci stratégiánk szoros egységet alkot, melynek sikerét pénzügyi eredményeink évről évre alátámasztják. A BTel eddig kilenc kötvénykibocsátást hajtott végre úgy, hogy a bevont forrásokat előkészített, gyors megtérülésű beruházásokba fektette, folyamatosan növelte a cég eredményességét és árbevételét – hangsúlyozta Takács Krisztián, a Business Telecom elnök-vezérigazgatója. – Pontosan ezt a modellt követjük azzal, hogy lehetőséget teremtünk a nemzetközi tőkepiaci kilépésre. A BTel tőzsdeérettségét a mozgalmas és konzervatív német piacon bemutatni már önmagában nagy érték; forrásbevonási lehetőségként pedig logikus következő lépés és jó alap a növekedés sikeres folytatásához.”

A vezető alternatív távközlési szolgáltató tavaly májusban lépett a Budapesti Értéktőzsde parkettjére, és 2012-ben – 2011–12-i kötvényprogramja utolsó szakaszában – összesen 423,4 millió forint tőkepiaci forrást vont be. Tavaly a társaság tovább bővítette a piaci függetlenségét folyamatosan erősítő saját tulajdonú hálózatát, átadta tervezett országos gerinchálózatának első teljes szakaszát, illetve szélessávú műholdas internet-szolgáltatással folytatta távközlési termékpalettája bővítését. Tavalyi akvizícióival összesen mintegy 13 ezres ügyfélállományt vásárolt fel a Nordtelekomtól, a GTS Hungary-től és a Drávanettől.