Évente akár húszezer embert is feláldoztak isteneiknek, mégsem voltak barbárok az azték birodalom lakói. Legendássá harcosaik váltak ugyan: folyamatosan leigázták ellenségeiket, de legalább ennyire figyelemre méltó munkát végeztek építészeik is, akik fantasztikus piramisokat, városokat és vízvezeték-hálózatokat terveztek. Hogyan tudták megvalósítani mindezt fémszerszámok és kerék nélkül?
A Viasat History szakértő csapata arra vállalkozott, hogy fölépítsen egy arányosan kicsinyített, öt négyzetméter területű, két méter magas, húsztonnás azték piramist. Méghozzá ugyanolyan eszközökkel, amilyeneket az aztékok is használtak. Fémszerszámok és gépek szóba se jöhettek. Csakhogy előbb meg kellett fejteniük az ősi építészek titkát. Kutatásaik közben arra jutottak, hogy az aztékok építőanyagként egy üreges kőzetet, a tezontlet használták, ami kemény ugyan, mégis könnyű, ráadásul kőszerszámokkal megmunkálható. A méretre vágáshoz obszidiánból készült késeket és vágószerszámokat használtak. De még mindig adott a kérdés: hogyan tudtak kerék és vontatóállatok nélkül akár egy piramishoz is elegendő követ elszállítani? A dokumentumfilm készítői annak is utánamentek, hogyan tudták megoldani, hogy a jórészt süppedős talajon (ahol Mexikóváros mai épületei máig is süllyednek), az ő építményeik évszázadokon át stabilan álljanak. A mélyre ásott, épületeiket kitámasztó cölöpös technológiával csodákra voltak képesek.
Az aztékok sorra hódították meg a környező népek területeit, majd a szentélyeikre ráépítették a sajátjukat, seregük maradékát pedig beolvasztották a magukéba. A hadászat kiemelten fontos volt számukra, a földrészen senki sem tudott ellenállni, ellenszegülni nekik, így két évszázadon át uralkodtak a többi nép felett. Csakhogy, amikor a 16. század elején kikötöttek a spanyolok, minden megváltozott.

A spanyoloknak voltak puskáik, hoztak magukkal lovakat és hajókkal jöttek, de az aztékok akkora létszámfölényben voltak hozzájuk képest, hogy még így is gond nélkül le kellett volna győzniük a hódítókat. A spanyolok sikerét még az sem magyarázza meg, hogy okosan szövetségre léptek azokkal a népekkel, akik az aztékok ellenségei voltak. Minek volt hát köszönhető, hogy az Európából érkezettek ilyen gyorsan térdre tudták kényszeríteni a földrész legfejlettebb hadseregét s népét? Az aztékok elveszett piramisaiból kiderül, hogy az Európából behurcolt betegségek végzetes hatással voltak az azték népre, a bárányhimlő például 40 százalékukkal végzett. Ilyen állapotban képtelen voltak megvédeni magukat a spanyol hódítókkal szemben.
(Bővebben „Az aztékok elveszett piramisai” kétrészes dokumentumsorozatban; Viasat History, december 21-én és 22-én 19,30-tól.)