Megjelent a Versenyhivatal digitális stratégiája

Digitális fogyasztóvédelmi stratégiát dolgozott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), hogy az eddiginél hatékonyabban reagálhasson a piacok új kihívásaira. A hivatal egyúttal összegezte a tíz éve hatályba lépett, a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény alkalmazásának eddigi eredményeit és a legújabb irányokat is.

Egy évtized telt el azóta, hogy hatályba lépett a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény 2008. szeptember 1-jén. A GVH fogyasztóvédelmi feladatkörét az MNB-vel, valamint a fogyasztóvédelmi hatóságokkal megosztva végzi. Tíz év alatt folyamatosan töltötte meg tartalommal a konkrét esetek által a fogyasztóvédelmi keretszabályokat és ezáltal támogatta a fogyasztókat abban, hogy döntéseiket torzításmentesen hozhassák meg.

A GVH fogyasztóvédelmi tevékenységének évtizedének statisztikája:

  • a Versenyhivatal 401 ügyben hozott döntést a jubiláló jogszabály alkalmazásával,
  • több mint 5 milliárd (5143 millió) forint bírságot szabott ki fogyasztóvédelmi jellegű jogsértésekért,
  • 34 kötelezettségvállalást fogadott el, amellyel a vállalkozások maguk korrigálhatták jogsértésüket,
  • 16 megfelelési program kialakítását írta elő, amely biztosítja a vállalkozások jogszabályoknak megfelelő működését,
  • 12 ügyben írta elő fogyasztói tudatosságot növelő kommunikációs kampány kialakítását,
  • 5 figyelmeztetést alkalmazott kis- és középvállalkozásokkal szemben,
  • 2 közérdekű keresetet indított a fogyasztók védelmében,
  • 275 sajtóközleményt adott ki,
  • 4 kommunikációs kampányt folytatott a fogyasztók tudatosságának erősítésére,
  • és 6 nemzetközi piacvizsgálatban vett részt.

A GVH fogyasztóvédelmi vizsgálatai számos piaci ágazatra és termékre terjedtek ki. Az évtized elején a hitelintézeti szolgáltatásból kirekesztetteket (BAR-­listások, nyugdíjasok) célzó fogyasztói csoportok működése adott munkát a GVH-nak, a 2010-es évek második felében pedig az üdülési jogok értékesítésének piaca követelt fokozott figyelmet. Az egyes termékek gyógyhatásával vagy egészségre gyakorolt hatásával összefüggő megtévesztő állítások visszatérő tárgyai a hivatal vizsgálatainak, csakúgy, mint az info- és a telekommunikációs szektor jogsértő reklámgyakorlatai.

A múlt években azonban a GVH figyelme egyre inkább a digitális és adatalapú gazdasághoz köthető tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok irányába fordult. Útmutatót tett közzé a közösségi médiában aktív szerepet vállalók közrfeműködésével történő reklámozással kapcsolatban. Vizsgálta egyes online-szolgáltatók személyes adatok kezelésével kapcsolatos tájékoztatásait avégett, hogy a fogyasztók ezek ismeretében vehessék igénybe termékeiket. Az online piactereken és kommunikációs csatornákon megjelenő tartalmakat is figyelte fogyasztóvédelmi vizsgálatai során.

Az új típusú fogyasztói sérelmek hatékony − gyors, célratörő – kezelése végett a GVH szükségesnek találta a digitális fogyasztóvédelmi stratégia kialakítását, amelyet ma tett nyilvánossá.

A digitális piacok dinamikája, a kereslet és kínálat speciális jellemzői, de különösen a fogyasztói döntések különleges, más piacoktól eltérő sajátosságai ugyanis szükségessé teszik új eszközök alkalmazását és elsőségek meghatározását a jövőben. A GVH ezzel az új megközelítéssel törekszik arra, hogy lépései, gyakorlatai, beavatkozásai, üzenetei összhangban álljanak a digitális gazdaság által életre hívott üzleti modellek és kereskedelmi gyakorlatok gyors fejlődésével.

A Középtávú digitális fogyasztóvédelmi stratégia elérhető a GVH weboldalán.