Megkezdődött a 10. „az ország boltja”-verseny

Jubileumához érkezett az arukereso.hu szervezésében 2010-ben meghirdetett „az ország boltja”, a hazai webáruházak rangot adó versenye. Az online vásárlási idény csúcsán most is a fogyasztók szavazatai döntenek arról, hogy melyik az ország legnépszerűbb webshopja. Emellett szintén kiderül majd, hogy a 2020-ban gyűjtött összes vásárlói vélemény alapján, mely boltok bizonyulnak a legjobbaknak.

A gazdaság ágazatai között az elektronikus kereskedelem az egyik nyertese a koronavírus-járványnak. Az online üzletek folyamatos fejlesztéseikkel igyekeznek egyre magasabb szintű szolgáltatást kínálni.

„Az ország boltja”, a webáruházak versenyének célja, hogy az internetező közösség értékelésével megtalálja a legkiemelkedőbb minőségű szolgáltatást nyújtó boltokat, valamint a legnépszerűbb webáruházakat, ezzel népszerűsítve az online vásárlást.

„Az ország boltja” díjakért folytatott verseny három részből áll. Népszerűségi és minőségi díjakért 13-13 kategóriában szállhatnak versenybe a webáruházak. A minőségi díj kategóriagyőztesei közül legkiemelkedőbb – ahogy minden évben – az idén is elnyeri „az ország boltja” fődíját is. A helyezettek összesen kilencmillió forint értékű nyereményben is részesülnek.

A tavalyi ország boltja-versenyben több mint 1600 webáruház vett részt; az idén a szervezők még ennél is nagyobb részvételi jelenlétére számítanak. A benevezett kereskedők minden évben online felületeiken szólítják meg és ösztönzik szavazásra látogatóikat, így az elnyerhető díj ismertségük, saját követőbázisuk mérésében is hasznos és fontos jelzéssel szolgál számukra az érintett területeken.

A vetélkedésben részt vevő webshopokra jövő február 9-ig bárki szavazhat az ország boltja weboldalon. Az internetes áruházak pedig szintén az oldalon regisztrálhatnak a versenyre. A tavalyi nyertesek itt tekinthetők meg.