Szobrot kap Lakiteleken Csurka István, azon a helyen, ami a magyar rendszerváltás fontos állomása volt. Lehetne szép jelkép is. Ehelyett állami tíz- és tízmilliárdokkal kitömve, majd egy katolikus egyházmegye kezébe kerülve ma már nem más, mint az állam és a vele pénzügyileg, elnyomásilag összefonódott egyház üzleti vállalkozása, felemelt ujja, hogy itt minden a miénk pupákok.
Közpénz magánzsebbe. Pénz, hatalom, igazság, minden a miénk, és még a rendszerváltás történetének egyik legkártékonyabb figurájának is szobrot állítunk, mert megtehetjük. Mérgelődjetek csak. Wass Albert szobrai és a róla elnevezett könyvtárak országában persze nincs ebben semmi meglepő. A nyilas és nyilaskás múlt is a miénk, kéretik nem elfelejteni
Csurka István egykori író, később antiszemita politikus halálával a csurkizmus nem szűnik meg – írtam 2012 februárjában, Csurka halálakor. Jó, ebben igazam lett. De hogy tulajdonképpen állami ideológiává küzdi fel magát ez a nyálkás, rasszista eszme, azt azért nem hittem akkor. Bár előjelei akadtak. Csurka az, aki a legújabbkori időkben elsők között hozta be a közbeszédbe a nyílt rasszizmust, a fajgyűlöletet. Újságja, a Magyar Fórum hemzsegett a rasszista, antiszemita írásoktól. Ezek egy részét maga Csurka jegyezte, de alvállalkozói sem lazsáltak.
Csurka simán állította azt, hogy a középkori vérvádas tiszaeszlári perben, ahol a zsidókat rituális gyilkossággal gyanúsították meg, csak azért mentették fel a megvádolt zsidókat, mert a “Rothschildok” csak akkor adtak pénzt Tisza miniszterelnöknek. Mert, ugye, már akkor is a zsidó tőke tartotta kézben a még a magyarokat is. (Magyar Fórum, 2003. IX. 18.) Vagy ő volt az, aki az egész világot joggal megrázó 2001. szeptember 11-i amerikai merényletsorozat után (sok ezer ártatlan ember halála az) azt fejtegette, hogy nagyjából megérdemlik az amerikaiak, ami történt. Úgy kell nekik. Különben is: Izrael tehet az egészről. És most aztán félre kell tenni az EU-hoz való csatlakozás magyar ábrándját és „Magyarországnak a saját, külön útját kell járnia.”
A példák hosszan sorolhatóak lennének még. Csurka a kirekesztő, rasszista, antiszemita szélsőjobb politika újkori meghonosítója – igaz, az oroszbarátság még akkor nem jutott az eszébe.
Lehet mentegetni, olyasmiket mondani róla, hogy „de jó író volt” – ha az volt, bár újraolvasva még csak az se nagyon –, mégsem ez a lényeg. Hanem az, hogy egy viszonylag ismert és elismert társasági, közéleti ember, aki a kilencvenes évek előtt csak részegen zsidózik, úgy érzi, hogy az új világban a permanens antiszemitizmus lehet a szervezőerő a „magyarság” ügyében. Kétségtelenül e területen szívós és kitartó. Hétről hétre éveken át ontotta a bűzös, alpári cikkeket. Az, hogy ma sokan normális jelenségnek, vagy legalábbis a mindennapokhoz tartozónak tartják a rasszizmust, részben az ő bűne.
A kilencvenes évek elején egy nagygyűlés szónokaként éppen öklét rázva harsányan zsidózott, amikor az első sorok egyikében meglátta egy régi barátja döbbent ábrázatát. „Na jó, akadnak rendesebb zsidók is, Péter” – szólt oda neki elmosolyodva. Az utódai már mosolygás nélkül zsidóznak, cigányoznak, felzárkózik a buzizás. Csurka amúgy a korszerű pártfinanszírozás rendszerének egyik megteremtője is volt. Amennyiben nagy ügyességgel volt képes köz- és pártpénzekből magánvagyont varázsolni. Politikai kapcsolatait felhasználva ügyesen szedte le az állami bankokat, vállalatokat nagyobb összegekre, aztán ezek a pénzek a család privatizációs akcióiban vesztették el közpénz jellegüket. (Dési János – Velancsics Béla: Fórum és Cégbirodalom, in: Csepeli György-Örkény Antal (szerk.): Gyűlölet és politika, Minoritás Alapítvány Kisebbségkutató Intézete, 2002, pp. 220-232.)
Pályája korunk egyik nagy tragédiája. A szobra szégyen és gyalázat.